Az Arsenal sokra tartott tehetsége ebben az idényben még nem lépett pályára fáradásos bokatörése miatt, és éppen akkor érkeztek rossz hírek, amikor a visszatérés kapujában állt.
„Kisebb probléma lépett fel gyógyulása során, amely jelenleg vizsgálat alatt áll, így nem tudom megmondani, hogy mikor állhat ismét a csapat rendelkezésére" – közölte a menedzser pénteken újságírók előtt.
„Egy specialista foglalkozik vele, amint tudunk bármi konkrétat, közölni fogjuk. Ugyanazzal a lábával van baj, mint szeptemberben, de más jellegű gond, mint amely korábban volt" – tette hozzá.
A The Guardian úgy értesült, hogy az angol válogatott a teljes szezont kihagyhatja.
Wilshere az egész szezont kihagyhatja
Létrehozva: 2012. január 27. 15:09
A The Guardian azt találgatja Arsene Wenger pénteki nyilatkozata után, hogy Jack Wilshere vártnál lassabban gyógyuló bokája miatt a teljes szezont kihagyhatja. Visszatérését február elejére várták, de ez biztos csúszik.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS