Visszavonul a Spurs csapatkapitánya!

Létrehozva: 2012. június 1. 16:15
Ledley King még csupán 31 éves, de krónikus térdsérülése miatt úgy döntött, abbahagyja a labdarúgást. A Tottenham Hotspur csapatkapitánya a klubnál marad, a Sarkantyúsok több posztot is felajánlottak neki.

 

King szerződése a nyáron jár le a Tottenhamnél, és a felek úgy határoztak, nem erőltetik, ami nem megy: nem hosszabbítják meg a megállapodást.

A csapatkapitány ugyanis krónikus térdsérüléstől szenved, évek óta csak könnyített edzésmunkát végezhet, és mindig csak közvetlenül az adott meccs előtt derült ki, vállalni tudja-e a játékot.

A szezon végeztével újfent megoperálták a problémás testrészt, ám mivel jelentős javulás aligha áll be a hátvéd állapotában, a visszavonulás mellett döntött – 31 évesen.

„Nagyon jól kezdtem az előző szezont, örülök, hogy olyan sok meccsen játszhattam. Később azonban kaptam egy rúgást edzésen, de erőltettem a játékot, ami visszaütött. Az idény utolsó mérkőzésein már nem nyújtottam olyan teljesítményt, amilyet szerettem volna” – fogalmazott a bekk.

„A klub fantasztikusan bánik velem, és számos lehetőséget kínált fel arra, hogy maradhassak. A Tottenham az egyetlen klub, amelyik létezik számomra, és ha már nem futballozhatok, valamilyen más minőségben, de szerepet vállalok.”

King egész pályafutását a Sarkantyúsoknál húzta le, 1998-ban csatlakozott az első csapathoz, amelyből az angol válogatottba is behívták. Huszonegyszer szerepelt a nemzeti együttesben, és két gólt szerzett.

Címkék: Ledley King
Hozzászólások
Mezei Ádám 2012. június 2. 12:22 (5)
Bajnok
  2807
Sok sikert neki, reméljük még hallunk felőle!
Hajrá FC Barcelona!!!
FC BARCELONA 2012. június 1. 17:19 (4)
Ígéret
  389
:/
Hajrá Siófoki Bányász!!!
Mario Balotelli 2012. június 1. 17:06 (3)
Újonc
  133
korrekt gammer!
Hajrá Manchester City!!!
Go Gunners9 2012. június 1. 16:29 (2)
Rajongó
  1481
:/// hiába rivális,elismerem,nagy játékos!Szép volt King
Hajrá Arsenal!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 1. 16:16 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64198
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
19:00  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!18:39  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előtt16:55  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?16:20  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehet14:56  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSG14:25  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes gólja13:56  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"13:23  Újra BL-győztes az Aukland City12:52  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsét12:20  Mourinho vinné magával CR-t is11:44  Benítez: az utódomnak könnyű dolga lesz11:11  Heynckes elsírta magát a sajtó előtt00:54  David Beckham elbúcsúzott22:43  Oda-vissza verte a Samp a bajnokot20:31  Közelebb az ezüsthöz a Videoton19:47  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Mancini utolsó szép gesztusaSzo  Így nézhet ki a jövő Manchester UnitedjeSzo  Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!Szo  Beckham visszatérhet az Old TraffordraSzo  Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti  Hosszú eltiltás vár Jérémy Ménezre  Enyhítettek a Málaga büntetésén  Del Bosque: Kiállok Casillas mellett  Júlio César: Eladnak a nyáron!  Most dől el Neymar sorsa  Az Auxerre-től igazol csatárt az Arsenal  A Rómáé az új Júlio César  Dupla teltház előtt játszik a Bayern  Wenger: ide nem jön Rooney!  Izgalmak a PL utolsó fordulójában is  Visszatérhet az Arsenal támadója  Arsenal: 70 milliós keret és Rooney?  Berlusconi: Allegri a Románál köt ki!Csü  Mourinho: hiányozni fog nekünk FergusonCsü  Mancini Nápolyban köthet kiCsü  Torres: visszatértem!Csü  Visszatér Carroll, Nasri, AquilaniCsü  Balotelli kiakadt és fogadkozikCsü  Inter: ez már nem sérüléshullám, ez átokCsü  Marco Rossi hosszabbított KispestenCsü  Ancelotti: tudni akarom, mi lesz velem!Csü  A PSG megtette ajánlatát CR-nekCsü  "A Chelsea 100 milliót költ a nyáron"Csü  Beckham is bejelentette: visszavonulCsü  Pénteken dől el az Eger sorsaCsü  Torres és Mata megdönthetetlen csúcsaCsü  Visszavonul a Real egykori védője
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók