A svájci sportvezető a FIFA honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a csapatokat mindenképpen támadójátékra szeretnék ösztökélni, ezért is kerül majd a technikai bizottság elé az említett két javaslat.
"Amikor hosszabbításra kerül sor, akkor a csapatok általában arra törekszenek, hogy ne kapjanak gólt, s sokkal védekezőbb taktikát alkalmaznak. Ezt az idei világbajnokságon is láthattuk - mondta Blatter.
"Mi azonban szeretnénk, ha több kockázatot vállalnának, s ennek érdekében lehet, hogy újból bevezetjük az aranygól szabályt, de az is előfordulhat, hogy a rendes játékidő letelte után azonnali tizenegyespárbaj következne."
Az ötleteket a szövetség technikai bizottsága októberben fogja megtárgyalni.
