Villas-Boas Modric eladásán dolgozik

Létrehozva: 2012. július 11. 15:57
Első sajtótájékoztatóját tartotta szerdán André Villas-Boas, mióta kinevezték a Tottenham menedzserének. Az ifjú portugál szakember beszélt az állásról magáról, de szólt az együttes átigazolási prioritásairól is.

„Ez nem egy küldetés, ami arról szól, hogy helyreállítsam saját sérült megítélésemet – hangsúlyozta a tavaly ilyenkor frissen a Chelsea-nél kinevezett tréner, akit az idén tavasszal már el is távolítottak. – A cél az, hogy a Tottenhammel visszatérjünk a helyes útra és trófeákat nyerjünk. A Harry (Redknapp, elődje - a szerk.) által végzett minőségi munkát kell közösen folytatnunk, és erre az alapra építve sikereket elérni az együttessel."

Roman Abramovics, a Kékek tulajdonosa hatalmas ráfizetéssel emelte ki a Portónál érvényes szerződéséből (13 millió font fejében), ehhez képest gyorsan kirúgta. A múltról is kérdezték az újságírók: „Mindig tanul az ember, és lehet, hogy a Chelsea-nél eltöltött időszak nem volt sikeres, de szakmailag rendkívül fontos tapasztalatot gyűjtöttem. Itt a megfelelő emberek vesznek körbe, olyanok, akik hasonló elvárásokkal és célokkal, elkötelezettséggel rendelkeznek, mint én. Amikor döntöttem a folytatásról, ez is szerepet játszott a Tottenham mellett."

A poszt átvételével Villas-Boas feladata lesz Luka Modric helyzetének rendezése, akinek sorsa hosszú évek óta bizonytalan a White Hart Lane-en. A Chelsea, a Real Madrid, a Manchester United és a Paris Saint-Germain egyaránt felmerült az elmúlt bő egy évben, mint valószínű célállomás, ám eddig semmi konkrét nem történt.

Az biztos, hogy a klasszis irányítót körülvevő ragaszkodó felfogás már a múlté, legalábbis erre utalt a menedzser: „Számtalan klubtól kaptunk érdeklődő hívásokat, ami jól jelzi a játékos fontosságát. A tárgyalások jelenleg gőzerővel folytatódnak, egészen addig, amíg olyan megoldást nem találunk, ami mindkét fél számára megfelelő."

A távozást sejtető mondatokra már megérkezett a reakció, és értesülések Joao Moutinhót nevezték meg, mint a középpályás méltó utódja. Nem véletlen, ő volt az, akivel Villas-Boas triplázott a 2010/11-es idényben. Az azóta is a portugál bajnoknál szereplő futballistát 23 millió euróra taksálják, ami a Spurs szintjén óriási igazolás lenne.

A szakember vele kapcsolatban elmondta: „Az Európa-bajnokság egyik legfontosabb játékosa lett, igazán kitűnő tornája volt, arról nem beszélve, hogy mennyire kiemelkedő szerepet játszott és játszik a Porto sikereiben."

Az alig 34 éves tréner viszont három 'nem' szóval kizárta a Liverpoolnál Brendan Rodgers játékrendszerébe nem igazán illeszkedő Andy Carroll szerződtetését. Helyette Emmanuel Adebayorról beszélt, nem csoda, mindössze 5 millió fontért kaphatnak egy vérbeli befejezőcsatárt, aki már bizonyított a Tottenhamben. „Adebayor kulcsember volt az előző idényben, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs a kiszemeltjeink között."

További a londoniakkal kapcsolatos hír, hogy közel állnak a Lyon 15 millió font körülire értékelt francia válogatott kapusa, Hugo Lloris szerződtetéséhez. Ehhez azonban néhány millióval még emelni kell a tétet.

Hozzászólások
Muka Dániel 2012. július 11. 18:47 (4)
Újonc
  37
Rossz Döntés lenne!
Törölt felhasználó 2012. július 11. 17:38 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Esetleg kölcsönadhatnák ide is(csak vicc volt).
MAgas Zoltán 2012. július 11. 16:55 (2)
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 11. 15:57 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64235
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere22:24  Büntetés a Romának és az Internek22:02  Az Atlético elengedi Falcaót21:33  Európa-liga-döntő Varsóban?20:56  Börtönben a Steaua elnöke20:16  Hivatalos: Mourinho távozik!19:34  Neymar beintett a Barcelonának18:33  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény16:56  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!16:28  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét15:58  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja15:34  A Spursből igazolna a Liverpool15:03  Moyes munkába állt az Old Traffordon14:36  Neville visszavonulhat14:00  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb13:27  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!12:55  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója12:21  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va  Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa  Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa  A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Mancini utolsó szép gesztusaSzo  Így nézhet ki a jövő Manchester UnitedjeSzo  Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!Szo  Beckham visszatérhet az Old TraffordraSzo  Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti  Hosszú eltiltás vár Jérémy Ménezre  Enyhítettek a Málaga büntetésén
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók