Villas-Boas az új Tottenham-edző

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 3. 15:58
André Villas-Boast nevezték ki a Tottenham Hotspur új menedzserének, közölte a klub kedd délután. A Chelsea korábbi mestere hároméves szerződésre kanyarította rá a nevét, és letenné a névjegyét a White Hart Lane-en.

 

André Villas-Boas nem maradt sokáig kispad nélkül: néhány hónappal azután, hogy menesztették a Chelsea-től, egy újabb londoni együttesnél, a Tottenhamnél vállal munkát.

A Tottenham közleményében az is olvasható, hogy a portugál szakember hároméves szerződést írt alá, amelyet ki is szeretne tölteni.

„A Tottenham nagyszerű klub komoly hagyománnyal és fantasztikus szurkolókkal nemcsak odahaza, de szerte a világban. Kitüntetve érzem magam” – fogalmazott AVB.

„Számomra ez az egyik legizgalmasabb kispad a Premier League-ben. Számos megbeszélésen vagyok túl az elnökkel és az igazgatótanáccsal, és kiderült, valamennyien hasonlóan gondolkodunk a klub jövőjéről.”

Hogy ez pontosan mit jelent, arról az elnök, Daniel Levy beszélt.

„André tökéletes partner a hosszú távú céljainkhoz, azaz a játékosok kinevelésében, és mindezt egy világszínvonalú edzőközpontban teheti. André emellett híres az elképesztő tudásáról, és arról, hogy rendkívül támadó szellemben játszatja a csapatait.”

AVB Harry Redknappet váltja a kispadon, akinek a szezon végén lejárt a szerződése a White Hart Lane-en, hosszabbítani viszont nem akartak vele.

A Tottenham edzői posztjárta Laurent Blanc volt a másik fő kiszemelt, aki azonban egyelőre munka nélkül marad azt követően, hogy búcsút intett a francia válogatottnak.

Hozzászólások
TROLL KING 2012. július 4. 08:42 (44)
Ígéret
  440
Büszkék lehettek magatokra,ezért a kódért a hálám a sirig üldözni fog
TROLL KING 2012. július 4. 08:23 (43)
Ígéret
  440
Te vagy az Zsoltikám?Újra delete sorsra jutottál
TROLL KING 2012. július 4. 08:19 (42)
Ígéret
  440
Verje belétek a jegesmedve,hogy ezt a qurva kódot minden hozzászólás után be kell irogatni,Csupi hogy van?
TROLL KING 2012. július 4. 08:17 (41)
Ígéret
  440
Nocsak,egy pár napig lazultam,aztamindenit hány új trollocska lett itt,azt oldalok oldalán
No Name 2012. július 4. 07:30 (40)
Ígéret
  277
Lasst tényleg már majdnem megvette a Milan
Hajrá Manchester United!!!
Törölt felhasználó 2012. július 3. 21:14 (39)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Nem vagyok meleg, sajnos így nem tudom teljesíteni a vágyaidat.Bicepsz, kockás has? Ha megfelelő lenne a külsőd akkor azt már rég vállalnád.Engem nem érdekel,hogy valaki izmos e vagy hogy mennyit "gyúr" mert tudom,hogyha fizikai teljesítmény felmérésére kerülne a sor azok az emberek,akik csak kondi terembe járnak elégtelen eredményt érnének el.Én sportolok minden nap és mellette tanulok is.Nem tartom magam izmosnak és igazából megmondom őszintén,hogy bele is sz.arok,mert engem nem érdekel,hogy mekkora a bicepszem.Inkább elmegyek úszok,focizik,futok vagy teniszezek,minthogy súlyokat emelgessek egész nap,ami ráadásul tönkre is teszi az izomzatodat és ízületeidet.Te mit csinálsz? Feljársz sporthiradora, álnév mögé bújsz, szánalmasan viselkedsz, letöltöd a képemet facebookról és vagány gyereknek érzed magad? Ettől vagy több bárkitől is? Mert én tudok felmutatni eredményeket az életemben.Te mit tudsz? De tudod mit? Nem is vagyok rá kíváncsi ahogyan rád se.Szervusz
Törölt felhasználó 2012. július 3. 21:01 (38)
Avatar_70_male
Újonc
  0
A rögbi az amerikai foci amatőr sportja,de kétség nem fér hozzá,hogy nagy állóképességet és erőt igényel.Attól függ,hogy milyen lányokról beszélsz,mert egy értelmes, okos lányt/nőt nem fogja érdekelni,hogy mekkora a bicepszet vagy hogy milyen izmos a hasad.SŐT! A kigyúrt férfiak csak magukkal foglalkoznak.Nem hiszem,hogy a te véleményedre kellene adnom a kinézetemet illetően.Én megvagyok magammal elégedve és szerintem ez a legfontosabb.Én vállalom a nevem, a külsőm mindenem.Viszont te nem.Ez több,mint elgondolkodtató.Talán te nem vagy megelégedve magaddal???
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:51 (37)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Szerintem a világon senkinek nem jön be.Attól,hogy egy lány táncol még nem lesz széles a vendégköre.Ha viszont te nem tudod megadni neki azt amire vágyik természetes,hogy más fiúhoz fog fordulni.Volt már ebben részed? Ezért utálod ennyire a táncosokat??? Vagy anyukádon kívül még nem fogtad meg lánynak kezét?
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:49 (36)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Amiket felsoroltál azok közelebb állnak a bohóckodáshoz.Egy akrobatikus rock and roll egy fokkal összetettebb dolog.Fogalmad nincs az egészről.Életedben nem próbáltad, nem tudod,hogy mennyi erőfeszítést igényel,hogy magyar bajnok legyél vagy bármilyen nemzetközi sikereket érjél el.Egy edzés bemelegítésénél feladnád.Honnan tudod egyébként,hogy nem buknak rá a lányok? Közvélemény kutatást végeztél? Mert rockyzni nem rockyztál tehát tapasztalatod nincs ez ügyben.
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:36 (35)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Szégyen? És miért? Azért,mert ha egy férfinak nincs botlába és tud zenére mozogni akkor az szégyen vagy már ******? Gondolom,hogy te képes lennél erre.A fiúk a tánc mellett úsznak,futnak és valamilyen erősítő edzésre járnak.Csak,hogy tudd.A lányok jobban buknak arra,hogyha egy fiú tud táncolni,mint arra,hogy ilyen undorítóan viselkedsz.
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:27 (34)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Eredeti a szöveged.Mondta már rá valaki,hogy jó?

Szerkesztve: 2012. július 3. 20:30
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:26 (33)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Írtam már Csesznekinek is.Ahogyan ti viselkedtek semmivel nem jobb a legutolsó suttyóétól.Nem minden sportoló undorító, csak azok akik nem tudnak viselkedni, ahogyan te sem.Nem a Barcelona játékosai a kedvenc sportolóim,mivel alapból nem a football a kedvenc sportom.Az meg,hogy az akrobatikus rock and roll az nem sport elég merész kijelentés,mivel nem hiszem,hogy életedben bármikor is kipróbáltad volna, de ha mégis akkor nem lehettél túl sikeres.!külső hivatkozás, lehetséges spam! De,ha te ezt megtudod csinálni akkor le a kalappal előtted.Nézz utánam nyugodtan az interneten, fogsz rólam találni cikkeket.Nem fogom neked bizonygatni,hogy ilyen-olyan eredményeket értem el,mert akkor ugyanolyan nevetségesen viselkednék,mint te.
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:17 (32)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Ja én mit jelent az,hogy depidebi?
Törölt felhasználó 2012. július 3. 20:12 (31)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Miért is vagyok én szánalmas kettőnk közül? Nincs egy önálló gondolatod.Folyamatosan olyanokat írsz,hogy találj magad mellé egy másik "okos" embert.Minősíthetetlen szavakat használsz, ráadásul gondolatmenetedet követve nem lehetsz túl büszke agyi kapacitásodra.Én vállalom a nevem, te viszont egy álnév mögé rejtőzöl, ami szintén elég nevetséges.Én sportoló voltam, vagyok te viszont a netharcoláson kívül nem sok mindent csinálsz az életedben ( abból kiindulva,hogy a Csesznekivel együtt egész nap itt vagytok ).
Törölt felhasználó 2012. július 3. 19:56 (30)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Büszke lehetsz rá.
Törölt felhasználó 2012. július 3. 19:05 (29)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Nem értem,hogy miért küldték őt el a Chelseatől.Szerintem a legtehetségesebb fiatal edzők egyike.Di Matteo semmivel nem jobb,mint ő csak kapott egy jó nagy adag szerencsét tavaszra.A Chelsea játékát viszont undorítóvá tette.
Balázs Pali 2012. július 3. 18:56 (28)
Rajongó
  1176

„na de mentem is császtok: D”




[Hivatkozás: You'll Never Walk Alone 2012. július 3. 18:55]
csáó
Hajrá FC Barcelona!!!
You\'ll Never Walk Alone 2012. július 3. 18:55 (27)
Rajongó
  1337
na de mentem is császtok: D
Hajrá Liverpool!!!
Balázs Pali 2012. július 3. 18:55 (26)
Rajongó
  1176
Én nem így emlékszem.
Hajrá FC Barcelona!!!
Balázs Pali 2012. július 3. 18:53 (25)
Rajongó
  1176
Nem netthaecolni jártam fel SH-ra,csak vlmelyik ****** mindig belém kötött.
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
22:57  Neymar varázslata kellett Brazíliának21:36  Heinzéék argentin bajnokok lettek21:10  Súlyos büntetés a szegedi balhéért20:34  Capello nemet mondott a PSG-nek19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"18:53  Mata Barcelonába tart?18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21  Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48  Thiagónak könyörög a Barcelona10:43  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás09:38  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello isKe  Carroll végleg elhagyhatja a LiverpooltKe  Elhalasztották Ribéryék botrányperétKe  Dán óriást vett az Aston VillaKe  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók