A Juventus idei szezonja nem úgy sikerült, mint ahogyan az elvárható lett volna egy ilyen patinás klubtól, ennek megfelelően a nagytakarítás sem marad el. Claudio Ranieri vezetőedző már lapátra került, és nem egy játékos juthat hasonló sorsra a nyáron.
Természetesen a távozókat pótolni kell, méghozzá minőségi, a közepesnél jóval nagyobb tudású labdarúgókkal. A kritériumnak teljes mértékben megfelel Diego, aki, mint kedden hivatalossá vált, 2014-ig szóló szerződést írt alá az Öreg Hölggyel.
A brazil klasszisért nem sajnálták a pénzt a torinóiak, egészen pontosan 24,5 milliót kellet ajánlaniuk ahhoz, hogy meggyőzzék a Werder Bremen elöljáróit, érdemes lemondani első számú ászukról.
Az átigazolási díj három részletben érkezik majd meg a Weser partjára: 2009. július 1-ig 14 milliónak, majd egy évvel később öt és fél millió eurónak kell megjelennie a brémaiak bankszámláján. Az utolsó részletet 2011. július 1-ig utalják át a Zebrák.
A tetemes összeg akár tovább is duzzadhat (maximum két és fél milliónyi közös európai valutával), amennyiben Diego átlagon felül teljesít az elkövetkezendő öt esztendőben. Márpedig amondó, nem marad adós a jó játékkal Olaszországban sem.
„A németországi és portugáliai tapasztalataim felvérteztek arra, hogy a Serie A-ban, a legmagasabb szinten is bizonyítsak. Nagyon nehéz bajnokság, a versenyhelyzet pedig állandó, egy percre sem szabad kiengedni. Azt hiszem, elérkezett pályafutásom azon pillanata, amikor meg kellett lépnem ezt a döntést. Sokra hivatott a Juventus, és ezért én is tenni fogok” – lelkendezett az optimista Diego.
A játékos keresetéről a felek nem árultak el érdemi információt.
| Teljes név: Diego Ribas da Cunha |
| Születés ideje, helye: 1985. február 28., Ribeirao Preto, Brazília |
| Magasság: 174 cm |
| Súly: 73 kg |
| Poszt: támadó középpályás |
| Eddigi klubok: 2001-04 Santos, 2004-06 Porto, 2006-09 Werder Bremen, 2009- Juventus |
| Válogatottság: 2003- Brazília |
| Eddigi sikerek: brazil bajnoki cím, portugál bajnoki elsőség, Portugál Szuperkupa-győzelem, Német Ligakupa-siker, 2 Copa América-diadal |
