A 33 esztendős csapatkapitány elképesztő idényen van túl, mindössze 17 játékpercet leszámítva a Vörösök összes idei bajnokiján végig a pályán volt. Mindezt úgy, hogy hónapok óta vállsérüléssel bajlódik, a helyzet pedig csak romlott azzal, hogy az Everton középpályásával, Leon Osmannal ütközött a hétvégi 0-0-s derbin.
Ez tette be az ajtótt, ugyanis a középpályás láthatóan fájdalmak közepette hagyta el a pályát a múlt hétvégén: „Steven Gerrard jobb vállműtéten esik át – közölte a klub hivatalos honlapján kedden. – Állapota folyamatosan romlott az elmúlt hetekben, és immár operációra van szükség ahhoz, hogy elősegítsék a gyógyulást."
A kihagyása a jelenlegi várakozások szerint nem érinti a Liverpool őszi idényét, a várakozások szerint a felkészülési időszakra ismét bevetésre kész állapotban lesz. Az viszont biztos, hogy kihagyja az angol labdarúgó-válogatott Írország és Brazília elleni május 29-i és június 2-i barátságos mérkőzését a Wembleyben.
Az idénye tehát véget ért, de csak két mérkőzés kihagyásáról van szó, és a Mersey-partiaknak amúgy sincs már komolyabb célja az idényben, a Bajnokok Ligája, de még az El-hely is elúszott a csapat számára. Gerrard ezzel megreked kezdőként zsinórban 36 bajnokinál, vagyis nem dönti meg a 2006 és 2007 áprilisa között elért rekordját.
