Varázslatos élőkép a Barca-Interen

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 27. 16:57
A barcelonai szurkolók fantasztikus élőképpel tüzelik kedvenceiket az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-visszavágó előtt szerda este.


 


A Barcelona hivatalos honlapjának beszámolója szerint 90 ezer darab kartonpapírból áll össze az élőkép, amelyben a csapatok bevonulásakor gyönyörködhetünk majd.

A mozaikot 37 ezer sárga, 28 ezer gránátvörös, 20 ezer kék és ötezer okker alkotóelem adja ki az elődöntő visszavágóján a Nou Campban.

A Barcelonára amúgy is jellemző, hogy drukkerei ilyen módon biztosítják támogatásukról a játékosokat: a Real Madrid elleni derbiknek már-már természetes velejárója, de a Milan elleni 2005-06-os BL-elődöntő-visszavágón is kitettek magukért az ultrák ilyen téren.

Igaz, nemcsak a szurkolók találmánya mindez, hiszen a vonatkozó költségeket a klub állja.

Katalónia büszkesége 3-1-es hátrányból próbálja meg beverekedni magát a madridi BL-döntőbe.

 

Sajtós dömping a Nou Campban
Harminc nemzet 785 újságírója dolgozik majd a helyszínen a Barcelona-Inter csúcsmérkőzésen. Az írott sajtó 83 médiummal képviselteti magát, emellett 47 hírügynökség, 26 rádió- és 54 televíziós csatorna tudósít szerdán a Nou Campból.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu