„Még mindig úgy érzem, hogy fontos szerepet vállalhattam volna a válogatott világbajnoki szerepléséből – tekintett vissza Van Nistelrooy a múltba, majd így folytatta. – Be kell vallanom, hogy nem voltam tökéletes állapotban akkoriban és most sokkal jobban érzem magam."
„Tiszteletben tartom Van Marwijk korábbi és mostani döntését, örülök, hogy ismét behívtak a csapatba, mivel soha nem hittem, hogy újra számítanak rám" – tette hozzá a Bundesligában már három találatnál járó támadó.
„Remélem képes leszek formában maradni az Euro 2012-ig, persze tisztában vagyok vele, hogy akkorra 36 éves leszek, de soha nem mond, hogy soha. Ott van például André Ooijer, aki világbajnoki negyeddöntőt játszott 35 esztendősen."
Az Oranje a „magyar" csoportban San Marino ellen kezdi meg szereplését pénteken, kedden Finnország lesz az ellenfél.
Van Nistelrooy: Jó lettem volna a vébén!
Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 2. 14:52
Úgy tűnt, Ruud van Nistelrooy válogatott karrierje véget ért, amikor Bert van Marwijk nem nevezte júniusban a hollandok világbajnokságra utazó keretébe. Három hónappal később a rutinos támadó mégis lehetőséget kapott, az Európa-bajnoki selejtezők rajtján szerepet szán neki a szakember. A megsérült Robin van Persie helyére beugró Hamburg-futballista egy sajtótájékoztatón beszélt a nemzeti csapathoz fűződő viszonyáról.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS