"Ugyanúgy készülünk, mint a törökök ellen. Kielemeztük a magyarok legutóbbi két mérkőzését másodpercről másodpercre - mondta hétfői sajtótájékoztatóján. – Nem lesz könnyű dolgunk, rendkívül egységes csapat, amely legutóbbi négy mérkőzésén nem kapott ki. Semmiféleképpen nem szabad könnyedén venni a találkozót."
A tréner hangoztatta, alapvetően egy védekezőbb stílusú ellenfélre számít, ugyanakkor nem tartja indokoltnak, hogy megváltoztassa a törökök elleni kezdőcsapatot, egyedül a játékrendszerben lehet majd némi eltérés.
"Kiváló a csapatszellem, ez meglátszik az edzéseinken, Hollandia legjobb játékosaival dolgozom együtt" - tette hozzá.
Újságírói kérdésre felidézte azt a korszakot, amikor 1995-ben még az Ajax Amsterdam vezetőedzőjeként éppen a Ferencváros vendégeként diadalmaskodott: "Nagyon szép emlék, hiszen 5-1-re nyertünk, a mostani segítőim közül Danny Blind és Patrick Kluivert is játszott azon a találkozón, utóbbi gólt is szerzett. Ugyanakkor volt egy sajnálatos mellékzöngéje is annak az összecsapásnak, mivel a nézők huhogtak a futballistáinknak."
A magyar válogatott "részletes" elemzésébe nem akart belefolyni, azt viszont elmondta, hogy minőségi játékosok alkotják az együttest, amelynek több olyan futballistája is van, aki képes a kiugró teljesítményre. Hozzátette: ezzel együtt is kizárólag a három pont megszerzésével lenne elégedett, és reméli, hogy a legjobb magyar játékos a kapus lesz.
A mérkőzés, amelyet az M1 élőben közvetít, 20:30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.



Talán még 1 évet játszhatott volna,és...
Van Gaal, megfogtok ti szenvedni azért az 1 pontért...,mert hogy ti nem távoztok innen 3 ponttal, az is biztos,sőt, örülhettek, ha happoltok 1 pontot! Hajrá Magyarország!
[Hivatkozás: SZFS SZFS 2012. szeptember 10. 21:38]
Reméljük.