Van Bommel: Van még min javítani

Létrehozva: 2012. május 31. 12:22
A Bulgária elleni hazai vereség után Szlovákiát ugyan legyőzte szerdán, de a jó játékkal ismét adós maradt a holland labdarúgó-válogatott. Tudja ezt Mark van Bommel is, aki sürgette csapatát: javítson teljesítményén.

Az Oranje két nem túl meggyőző mérkőzéssel hangolt eddig az Európa-bajnokságra, márpedig a hétvégén attól a Bulgáriától kapott ki Amszterdamban, amely kilenc rendes kerettagját nélkülözte.

Északi szomszédunkat már megverte, de a két gól mellett zömében halvány mezőnyjátékot hozott a mérkőzés, közel sem azt a látványos futballt, amelyet a sztárokkal teletűzdelt együttestől elvártak volna a nézők.

„Elégedettek vagyunk az eredménnyel, de a mutatott játékon bizony van mit javítani. Tanulnunk kell a hibákból, mert ilyeneket nem követhetünk el az Eb-n" – beszélt kritikusan a veterán középpályás a SBS6-nak. – Ugyanakkor úgy érzem, hogy jó irányba haladunk, sokkal veszélyesebben focizunk a két szélen, innen érkezett az első találat is."

A mérkőzésen Sneijder is Bouma is sérülést szenvedett, de azóta kiderült, hogy az interes állapota nem súlyos, nincs veszélyben szereplése a kontinenstornán. Van Bommel hozzáfűzte: „Mindenkire, rájuk is szükség van."

Hollandia június 9-én Dánia ellen debütál az Eb-n, 13-án Németország, 17-én Portugália következik.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 31. 12:06 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64335
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:28  Saját edzője becsmérli Hollandiát20:56  Eladta csatárát a Bayern München20:26  A Citynek nem kell se Neymar, se Falcao19:53  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntők19:18  A bekk végleg a Milané18:47  Vasszigor a rasszizmus ellen17:38  Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:27  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltak15:32  Egy évvel hosszabbított Rio Ferdinand15:28  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről14:56  Vádemelés a magyar bundabotrányban14:30  Újabb BL-döntő Németországban!14:01  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarja12:57  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgó11:06  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"10:38  Juhászéktól vett támadót a Fiorentina10:05  Bombagóllal kupagyőztes a Sahtar09:44  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze  Coulibaly szállította az aranyat!Sze  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze  Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze  Megműtik a dortmundi bekketSze  Kijött az új City-mez – fotókSze  Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze  Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók