Bolt az Observernek adott interjújában teregette ki feketén fehéren mit gondol Ronaldóról, egy hónappal azelőtt, hogy májusban találkoznának és a portugál futóleckéket venne korunk leggyorsabb emberétől.
„Az első dolog, amit mondok majd neki (Cristianónak - a szerk.), ne viselkedjen ennyire gyáván – hangzott a kritika a Pekingben lehengerlő teljesítményt nyújtó sprinter szájából, majd így folytatta. – „Komolyan, mivel jelenleg nincs csúcsformában, egyre többen kezdik ki egyszerűen azért, mert nem elég kemény” – indokolta kijelentését Bolt.
Az atléta hozzétette, Ronaldónak Wayne Rooney-t kellene követnie, ha elszeretné kerülni az olyan kemény belépőket és durva szabálytalanságokat, amelyek eddig rendre a kárára váltak. „Érdekes módon soha senki nem mer ugyanúgy nekiesni Wayne-nek, mint Cristianónak" – folytatta a 9,69 mp-es 100 méteres eredménnyel rendelkező jamaicai.
„A legfontosabb, hogyha elég agresszív játékot produkál, ha kap néhány prios lapot elérheti azt, hogy az ellenfelei ne csak a trükkjeitől féljenek” – zárta nyilatkozatát Usain Bolt.
Valami igazság biztos van az atléta szavaiban, hiszen annak ellenére, hogy eddig 13 gólt lőtt Ronaldo az idei szezonban, meg sem közelíti azt a formáját, amikor 42 találatot jegyzett az előző idényben.