Magyarországhoz a valamikori Lemberg esik legközelebb az Eb helyszínei közül, és mivel a „halálcsoport” néhány meccsét is ott rendezik/rendezték, adta magát, hogy valamelyikre át is ruccanjak. Választásom végül a német-portugálra esett, és utólag megállapítva nem lőttem mellé.
A túrának két barátommal veselkedtem neki, és az autós megoldást választottuk. A vonatok tömve voltak, a repjegyek ára az egekbe szökött, és mivel csak néhány száz kilométer távolságról beszélünk, messze ez tűnt a legideálisabb megoldásnak.
Csupán amiatt aggódtunk, hogy a határon órákat kell majd rostokolnunk, de kellemeset csalódtunk: kifelé negyed, visszafelé háromnegyed óra alatt átkeltünk rajta. Az ukrán utakat és rendőröket ugyancsak rengetegen kritizálták az ismerősi körből, illetve a netes fórumokon, ehhez képest Pesten talán még több kátyú éktelenkedik, a zsaruk meg inkább alkalmi GPS-ként funkcionáltak.
Gyuri barátom a várostól nem alélt el, de ennek alighanem az lehet az oka, hogy a szigorúan vett központot csak érintettük, és az olyannyira magasztalt parkokat és operaházat tisztes távolságra elkerültük. Sajnálni persze nem kell minket, egy kellemes olasz étteremben kényelmesen meg tudtunk ebédelni, és az egyik kiülős kocsmában legurított sörök is jó szolgálatot tettek. Én egy édeskés barna sört választottam, amely 5 hrivnyát, átszámolva 150 forintot kóstált.
Az árak csupán a szállások terén szabadultak el, egy átlagos szobát 3-400 euróért lehetett kivenni egy éjszakára. Nekünk sikerült ennek a feléért találtunk egyet, ráadásul 500 méterre, azaz néhány perc sétára a stadiontól. Épp ezért nem tapasztaltam, milyen nehézségeket okozott tömegközlekedéssel eljutni a stadionhoz (a belvárosba kocsival mentünk).
Az ugyanakkor megdöbbentett, hogy az Arena Lviv melletti parkoló csak félig-meddig készült el, cipő nem úszta meg tisztán. Egy ilyen fontos tornán nehéz megérteni, hogy egy két-három napos munkával hogy nem tudtak időben végezni – még ha Ukrajna nem is a precizitásáról világhíres.
Néhány elmarasztaló megjegyzés után dicsérek is: maga a stadion egy jóval fejlettebb futballkultúrájú országban is megállná a helyét. A befogadóképességét remekül eltalálták, 35 ezer néző talán majd a Karpati Lviv Sahtar Doneck és Dinamo Kijev elleni bajnokijaira is kilátogat. Futópálya építése szóba sem került, a lelátó karnyújtásnyira van a pályától, az atmoszféra ennek megfelelően elragadó.
 |
|
 |
|
A találkozótól sok gólt reméltem, bár azt tekintve, hogy az utóbbi időben komoly gondok támadtak a portugál támadógépezet hatékonyságával, inkább csak a kincstári optimizmus szólt belőlem. Meg amúgy is: a „halálcsoportban” egyetlen botlás kiesést eredményezhet, ami – pláne a németeknél – palotaforradalmat válthat ki. Gólból végül csak egy esett, de a megannyi helyzetből kétszer csupán a kapufa mentette meg a Nationalelfet.
A végkimenetel alapjaiban határozta meg a játékosok kedélyállapotát az úgynevezett mixed zone-ban (ahol a labdarúgók a média rendelkezésére állnak): Cristiano Ronaldo, Nani és Miguel Veloso meglehetősen kedvetlenül válaszolgattak, míg Lahmmal vagy Neuerrel madarat lehetett fogatni. A két bayernessel én is szóba elegyedtem, míg Kloséból azt próbáltam kihúzni, mennyire viselte meg, hogy születésnapján Gomez kiszorította a csapatból, aki ráadásul a győztes gólt is szerezte. A Lazio támadója igyekezett diplomatikus maradni, de lerítt róla, ennél jobb kedélyállapotban is falatozott már az ünnepi tortából.
Hogy a dánok Hollandia elleni győzelme mennyire rajzolta át a csoport erővonalait, kitérő választ adott, mondván: csupán az a fontos, hogy Németország az összes találkozóját megnyerje. Ilyen egyszerű játék a futball!
|
|
|||||
 |
|
(Fotók: Czövek Oszkár)