Újabb vezéráldozat a Real Madridnál

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 11. 22:32
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapata tényleg olyan, mint a mesebeli szegényember: az ág is húzza a királyiakat. A holland középpályás, Wesley Sneijder a jobb lábában szenvedett izomhúzódást a hétvégi, Getafe elleni bajnokin, előre láthatólag további két hétig harcképtelen, így a hétközi BL-találkozó után a hétvégi El Clásicón is valószínűtlen a szerepeltetése. A sérülésektől egyébként is megtizedelt királyi gárda héten kinevezett trénere, Juande Ramos négy saját nevelésű fiatal tehetséggel töltötte fel a keretet.


A csütörtöki edzésen az első keretből Raúl, Van der Vaar, Guti, Gago, Drenthe, Cannavaro, Míchel Salgado, Robben, Sergio Ramos, Saviola, Metzelder, Higuaín, Marcelo, Dudek, Codina és Casillas vett részt, ők egészültek ki a Castilla négy játékosával, a Chema Antón, Alberto Bueno, Miguel Palanca, Gorka José Unda négyessel.

 

A nagy rivális, listavezető, hétvégén házigazda katalánokkal szemben kilenc pontos hátrányban lévő, amúgy negyedik helyen álló fővárosiak eddig sem túl vérmes reményeit még az sem sokban növelte, hogy amíg a hétközi főpróbán, a BL csoportkör utolsó fordulójában győztek – 3-0 az orosz Zenit ellen –, addig szombati ellenfelük vereséget szenvedett. Egy semmilyen téttel nem bíró találkozón az ukrán Sahtar tudott nyerni a Nou Campban 3-2-re.

 

Természetesen ezen a héten Spanyolországban minden a Clásico körül forog, a madridi edzőváltáson és a BL-fordulón máris továbbléptek az érintettek, mindenki a szombati derbi lázában ég.

 

Kulcskérdés lesz, hogy a védelmét hogyan szervezi meg a Real Madrid, Ramos kiket dob harcba a labdát félelmetesen eldugó, azt villámgyorsan megjátszó katalánok ellen. Marcelo eltiltás, míg a Heinze, Pepe, Miguel Torres trió sérülés miatt nem számíthat a tréner a védelem összeállításánál. Jobb híján marad három középső védő, Cannavaro, Metzelder és Sergio Ramos, akik közül utóbbi azért a jobbszélen is elég szépen elmuzsikál, mint teszi az a válogatottban. Klasszikus szélsőhátvéd egyedül a rutinos Michel Salgado, akire nem kisebb feladat vár, mint a bombaformában lévő Lionel Messi semlegesítése, aki a Barcelona támadógépezetének elsőszámú mozgatórúgója.

 

Középpályán Gago, Guti, Robben kaphat szerepet, előttük Van der Vaart lehet az irányító, míg Raúl és Higuaín a két támadó. Utóbbi, az argentin légiós egyenesen odáig ment az esélylatolgatásban, hogy csapata győzni tud Barcelonában. Valószínű erre a következtetésre abból a kiindulópontból jutott, hogy a labda gömbölyű… Juande Ramos hasonlóban gondolkodik, de ennél azért visszafogottabban nyilatkozott: új csapatának nagyon jól jönne egy barcelonai siker. És valóban! Akkor a hátrányuk már „csak” hat pont lenne az örök riválissal szemben, viszont ha kikapnak, akkor már tizenkettő…

 

Pep Guardiola kerete viszont éppen kiegészült egy visszatérővel: a fehérorosz légiós, Alexander Hleb belázasodott, emiatt hagyott ki edzéseket, de csütörtökön már társaival együtt tudott készülni. A középpályás a csapat legutóbbi két mérkőzésén, a Valencia ellen otthon 4-0-ra megnyert szombati bajnokin, illetve a Sahtar ellen szintén hazai pályán, de 3-2-re elbukott BL-találkozón is a kezdőben kapott lehetőséget.

 

Míg a nyáron érkező légiós korábban még soha, csapattársa, a rutinos Xavi Hernandez már több El Clásicón léphetett pályára, így tudja: erőviszonyok ide, aktuális forma oda, egy rangadón borulhatnak az elvárások. Éppen ezért sportszerűen nyilatkozott az esélyeseket és az ellenfelet illetően, akik közül két válogatottbeli társát, Casillast és Raúlt emelte ki: rutinos harcosok, kettőjükkel mindig vigyázni kell!

 

A tutit azonban Rafa Márquez, a Barca mexikói középhátvédje mondta be: nagyon fontos lenne, hogy mielőbb megszerezzék a vezetést.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu