A Denevérek Amadeo Salvo tájékoztatása szerint kifizették a 10 millió eurós kivásárlási árat Monterreynek a 25 éves Dorlan Pabónért, amiért papíron el kell, hogy engedjék őt, de egyelőre nem ennyire egyszerű a helyzet.
„A leírtak szerint ezzel a Valencia játékosa lesz, de a Monterrey most előhuzakodott azzal, hogy a 10 millió euró a nettó vételára, ám a szerződésében ez sehol sem szerepel – utalt a váratlan bonyodalomra az elöljáró kedden tartott sajtótájékoztatóján. – Emiatt ha szükséges, a FIFA-hoz fordulunk, amely a mi javunkra fog dönteni."
Salvo ugyanakkor hozzátette, hogy kellemetlen lenne egy ilyen vitába bonyolodni, hiszen két-három héttel elhúzná a megállapodást, márpedig a csapat nem volt éppen meggyőző vasárnap a bajnoki nyitányon. A Málagát ugyan 1-0-ra legyőzte, de kapura nem sok veszélyt okozott Postigával a kezdőben, aki alig-alig ért labdába.
A mindössze 168 centiméteres, jobb lábas kolumbiai válogatottt legjobb idényében 2011-ben 40 bajnokin 17 gólt szerzett hazájában 2011-ben. Ezután került a Parmához, ahol csak cserének számított, ám a Betisben az elmúlt tavasszal remekelt, 17 bajnoki 8-szor betalálva, mielőtt Mexikóba került, ahol eddig 6 meccsen 3 gól a mérlege.
Az elnök szavaiból ítélve tehát csak idő kérdése, mikor érkezik az újabb Soldado-utód!