Triplával búcsúzott Ázsiától a City

Létrehozva: 2012. július 30. 17:55
Sergio Agüero, Carlos Tévez és Adam Johnson találatával 3-1-es győzelemmel veretlenül zárta kétmérkőzéses ázsiai túráját a Manchester City, mégpedig az Arsenal által is megvert malajziai ligaválogatott ellen.

 

A Premier League bajnoka néhány nappal ezelőtt éppen az Ágyúsokat gyűrték le Pekingben egy esővel bőrig áztatott, viszonylag kiegyenlített mérkőzésen. A malajziai fogadtatás elképesztőre sikerült, Roberto Mancini pedig meghálálta: erős kezdőt állított ki, ezúttal Yaya Touré már ott volt a kezdőben és a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte.

A Kékek rögtön az első percekben elveszíthették volna a kapuból Pantillimont, azonban a kirontó román megúszta durva belépőjét, majd biztosan védte az ezt követő büntetőt. A válasz negyedóráig váratott magára, amikor egymaga csinált bolondot a teljes hazai védelemből. majd pimaszul emelt a kapuba. Klasszis megmozdulás volt.

A vendégek tovább irányítottak, és némi meglepetésre azok után, hogy nem hozott cserét a szünet, a második félidőben eldöntötte a mérkőzést az angol sztárcsapat, előbb Tévez emelt a hosszúba balról, majd Adam Johnson lőtte ki a bal alsót. Ezután jelentősen lelassult a tempó, a City már nem erőltette, és a végén a malajziaiaknak a szépítés is összejött. Az Arsenalénál sokkal simább, teljesen egyértelmű győzelem volt ez a vendégektől.

A Manchester City hazatér Európába, kedden már Manchesterben játszik újabb mérkőzést, valószínűleg a B-csapattal, a német Wolfsburg és az ír Limerick következik a Chelsea elleni augusztus 12-i Community Shield előtt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

Malajziai ligaválogatott-Manchester City 1-3 (Akin 87., ill. Agüero 17., Tévez 48., A. Johnson 52.)

Hozzászólások
Thiago Alcántara 2012. július 30. 23:37 (4)
Rajongó
  1681
Hajrá FC Barcelona!!!
Márton Horváth 2012. július 30. 18:20 (3)
Újonc
  83
de ez ****** Malajziai
Hajrá Manchester United!!!
Bamberger Krisztián 2012. július 30. 18:05 (2)
Bajnok
  3654


Szép volt Két meccs 5-1 golarány
Hajrá Manchester City!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 30. 17:56 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64314
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
14:01  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarja12:57  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgó11:06  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"10:38  Juhászéktól vett támadót a Fiorentina10:05  Bombagóllal kupagyőztes a Sahtar09:44  Ramos: Bale beleillene a Realba00:10  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért22:31  Coulibaly szállította az aranyat!21:49  Adriano 2017-ig a Barcáé20:11  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőn19:30  Monacóban a portói páros - sajtóhír19:11  Ibra könyörög, hogy maradjon Ancelotti19:07  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!18:05  Amikor a bíró tényleg vak – videó17:40  Manchesteri belháború egy barcásért16:57  Román klubot zártak ki Európából16:45  Mourinhót és CR-t is eltiltották16:26  Götze nem játszhat a BL-döntőben!16:24  Pellegrini: A hír igaz, távozom15:53  Vége Dzsudzsák idényének15:24  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze  Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze  Megműtik a dortmundi bekketSze  Kijött az új City-mez – fotókSze  Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze  Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke  A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!Ke  Íme, az új angol mez – fotóKe  A 10 legjobb idézet MourinhótólKe  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jólKe  A Barcelona 20 milliót adna KompanyértKe  Megszületett Rooney második fiaKe  Ferguson lett az Év Menedzsere  Büntetés a Romának és az Internek  Az Atlético elengedi Falcaót  Európa-liga-döntő Varsóban?  Börtönben a Steaua elnöke  Hivatalos: Mourinho távozik!  Neymar beintett a Barcelonának
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók