Totti megkapta azt, amit Del Piero nem

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 20. 15:25
Közel 39 évesen is a Roma játékosa lesz Francesco Totti, aki pénteken írta alá új, 2016-ig szóló szerződését a Farkasokkal a sajtó képviselői előtt. Nem zárta ki, hogy visszatér az olasz válogatottba a vb előtt. Egy kérdésre reagálva elmondta, sajnálja, hogy Alessandro Del Piero nem kapott ehhez hasonló bánásmódot a Juventusnál.


"Meg kell köszönnöm az elnökünknek a szerződést, amely közös megelégedésünkre jött létre. Továbbra is a Roma-mezt húzhatom fel, annak a csapatnak a mezét, amelynek kezdettől fogva híve vagyok. Még két évig felelősséggel viselem majd, biztos vagyok benne, hogy ezalatt nagy dolgokat vihetünk majd véghez" - nyilatkozta a ceremónián Totti, aki a harminc százalékos fizetéscsökkentésbe is belement.

Totti 538 bajnokin 228 gólt szerzett eddig, 2001-ben Scudettót nyert a Giallorossival. Korábbi szerződése 2014-ben járt volna le.

Tavasszal feljött a második helyre a Serie A-góllövők örökranglistáján, és azóta is kitesz magáért. A rekorddöntésre viszonylag kicsi az esélye, mert a FIGC a közelmúltban korrigálta a csúcstartó Silvio Piola statisztikáit, a hivatalos verzió szerint most már nem 274, hanem 290 találatig kellene eljutnia a Farkasok csapatkapitányának.

Nem zárta ki, hogy visszatér az olasz válogatottba a vb előtt, de egyelőre csak a Romára koncentrál. "Meglátjuk, milyen lesz az erőnléti állapotom májusban" - tette hozzá.

TOTTI ELSŐ 225 GÓLJA A SERIE A-BAN:

Címkék: Francesco Totti
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu