Tíz érdekesség a román-magyar előtt

Szerző: SHLétrehozva: 2014. október 11. 14:01
Ennél nehezebb debütálást el sem lehetne képzelni egy frissen kinevezett magyar szövetségi kapitány számára: Eb-selejtező 55 ezer néző előtt Románia fővárosában. Dárdai Pál magabiztossága azonban jót tehet, masszív csapatot ígér. Az ellenfél szakvezetője, Victor Piturca egy kicsit tart az ismeretlentől. Érdekességek, kuriózumok, tudnivalók a nagy meccsel kapcsolatban.


 

  • A hét idézete: "Meg vagyok lepődve. Annyira jól dolgoztak a játékosok, hogy nagyon nyugodtan fogok aludni. Masszív, keményen letámadó csapatot fognak látni ebben a stadionban." - Dárdai Pál
  • A tavaly június óta eltelt időszakban a románok tizenkilenc góljából hetet az a Ciprian Marica szerzett, aki eltiltott lesz a mérkőzésen.
  • A magyar válogatott az emlékezetes, 2009-es, dániai vb-selejtező óta - amelyet Buzsáky Ákos góljával nyertünk -, csak Azerbajdzsán, Luxemburg, San Marino, Moldova és Észtország ellen tudta megúszni kapott gól nélkül idegenben (bármilyen találkozón).
  • A görögök összesen egyszer tudtak kapura lőni Románia ellen az első fordulóban, Pireuszban, pedig az 53. perctől emberelőnyben játszottak. A meccset 1-0-ra nyerték a vendégek.
  • Tizenöt év telt el a magyar válogatott legutóbbi, románok elleni Eb-selejtezője óta, de három név ismét visszaköszön majd a jegyzőkönyvből. Abban az időszakban is Victor Piturcának hívták a román szövetségi kapitányt, míg a magyar szakvezető Dárdai Pál kezdő volt a bukaresti, 2-0-ra elveszített mérkőzésen, akárcsak a jelenlegi keret tagja, a kapus Király Gábor.
  • Románia a párharc első 63 évében egyszer sem tudott nyerni Magyarország ellen, a sorozat éppen azon a bizonyos, 1999 nyarán rendezett összecsapáson tört meg (2-0 a Ghenceában).
  • A románok mind a nai napig a magyarok ellen szenvedték el legsúlyosabb vereségüket (1948: Magyarország-Románia 9-0)
  • A Nemzeti Stadion adott már otthont El-döntőnek, és helyszíne lesz a 2020-as Eb-nek, is akárcsak az új Puskás Stadion, amelynek megépítése 100 millió euróval (nagyjából 30 milliárd forint) emészt majd fel többet, mint a bukaresti arénáé.
  • A román keret játékosainak piaci összértéke nagyjából duplája a mieinkének, a magyar keret átlagéletkora viszont két évvel alacsonyabb (26,2).
  • Háromezer csendőr biztosítja a rendet a bukaresti Nemzeti Aréna körzetében, és a felé vezető utakon. Ugyanennyi vendégdrukker érkezik a mérkőzésre, akik mellé magyarul is beszélő csendőröket és rendőröket vezényelnek.
FOGADÁSI KISOKOS

Forma (legutóbbi öt meccs)
Románia: D-D-GY-V-GY. Magyarország: V-D-GY-GY-V

Örökmérleg tétmeccsen
5-5-3.

A várható kezdők:
Románia: Tatarusanu - Chiriches, Grigore, Goian, Rat - Pintilii, Hoban - Maxim, Sanmartean, Chipciu - Stancu. Szövetségi kapitány: Victor Piturca.
Magyarország: Király -  Varga J., Juhász, Korcsmár, Kádár - Elek, Tőzsér - Lovrencsics, Gera, Dzsudzsák - Szalai. Szövetségi kapitány: Dárdai Pál.

Főbb hiányzók
Románia: Tamas, Deac, Bourceanu, Marica.
Magyarország: Gulácsi, Bogdán, Gyömbér, Vanczák, Simon, Radó.

Helyszín
Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 ezer néző.

Játékvezető
William Collum (skót).

Kezdési időpont
szombat, 18:00.

Oddsok
Románia: 1,73
döntetlen: 3,45
Magyarország: 4.60

SH-tipp
1-1.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu