Terry magyarázza a piros lapját

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 25. 09:50
John Terry, a Chelsea védője elismerte, hogy jogos volt a kiállítása, de hozzátette, hogy ő egyébként nem az a típusú játékos, aki ilyeneket csinál.

 

Az első félidő végén úgy nézett ki, a Barcelona simán behúzza majd a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-elődöntőt. Sergio Busquets és Andrés Iniesta nyolc perc leforgása alatt megfordította az összesített állást, a kettő között pedig kiállították az alattomosan szabálytalankodó John Terryt.

"Visszanéztem a felvételeket, és tényleg csúnyán nézett ki - mondta Terry a Sky Sportsnak. – De nem vagyok olyan típusú játékos, aki szándékosan bánt bárkit is. Felemeltem a térdem, amit így utólag meggondolva, talán nem kellett volna. Remélem, az emberek ismernek emberként és játékosként is... én nem vagyok ilyen."

"Csalódott vagyok, de örülök a srácok sikerének. Úgy érzem, cserbenhagytam őket, de amit itt csináltak tíz emberrel... Már bocsánatot kértem tőlük, és szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóktól is. Akkor és ott nagyon zavart voltam, mert egy kicsit védeni akartam saját magam is, de visszanézve az esetet, nincsenek kifogásaim."

Roberto Di Matteo, a Chelsea ideiglenes edzője megvédte a játékost. "Fantasztikusan vezeti ezt a csapatot, ő a kapitányuk. Mindenki követ el hibákat az életben. Nem haragszom rá. A játékosaim nagyon nagy nyomás alatt voltak. Viszont utólag nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a csapat be tudott jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe."

A Chelsea kedd este 2-2-es döntetlen játszott a Barcelonával a Camp Nouban, így 3-2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába.

Hozzászólások
Sza Bal 2012. április 25. 18:29 (34)
Avatar_70_male
Újonc
  12
Fúj divatdrukkerek! Hajrá Hamburg SV!
Fűzi Martin 2012. április 25. 18:07 (33)
Ígéret
  216

„Már a barca sem




[Hivatkozás: Roberto Baggio 2012. április 25. 13:42]
te legalább nem vagy divatdrukker..!! és én sem..!!
Hajrá FC Bayern München!!!
Tóth Ádám 2012. április 25. 17:58 (32)
Bajnok
  2924

„Azt próbálták bemagyarázni, hogy a Real is színész alakulat, akkor most mi van? Ott a két videó meg lehet nézni a teljesen és mindig sportszerű Iniesta és a Barca mit művelt.Te meg nem akarod, hogy a Real nyerjen, ki az anti drukker?”




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. április 25. 15:52]
1.Iniesta mozdulata tényleg kifejezetten csúnya volt.De egy Real meccsen a Real-nak 3-4 hasonló megmozdulása van.(Bayern ellen egy hete például...)

2.Dani Alves mozdulatában én nem vélek szándékosságot,ha szándékos lett volna,jóval erősebben rúgott volna oda.ÉS pofátlanságnak tartom,hogy úgy osztod itt az észt,mint ha neked mindenben igazad lenne,és a Real lenne a tökéletes csapat.Hát fogd fel álomvilágban élő "barátom",hogy ez nagyon nem így van.

Szerkesztve: 2012. április 25. 18:01
Hajrá FC Barcelona!!!
Sergio Canales 2012. április 25. 15:52 (31)
Avatar_70_male
Megszállott
  8196

„Emberek...mi ez itt???!!! egy vicc az egész...terry maga az elkövető beismeri ,h hibázott és szabálytalanságáért bocsánatot is kért...elfogadja a piros lapot és be is ismeri és ő MAGA is JOGOSNAK tartja...nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni...ti tényleg csak antiBarcafanok vagytok...gratula a Chelsea-nek remélem megnyerik a BL-t...vagy a Bayern de a Real semmikép...( Di Matteo-t sajnos Abra dobni fogja...mert az az ember nem normális...pedig mit csinált a Cselzivel??? a sírból hozta vissza és hogy...de neki már lesz munkája mert tuti ,h elhívja valamelyik komolyabb csapat...van az emberbe tehetség az tuti...) Csak a Barca...Més qué un club”




[Hivatkozás: Bodnár Zoltán 2012. április 25. 15:10]
Azt próbálták bemagyarázni, hogy a Real is színész alakulat, akkor most mi van? Ott a két videó meg lehet nézni a teljesen és mindig sportszerű Iniesta és a Barca mit művelt.Te meg nem akarod, hogy a Real nyerjen, ki az anti drukker?
Sergio Canales 2012. április 25. 15:49 (30)
Avatar_70_male
Megszállott
  8196

„most meg azt akarod bemagyarázni hogy mi vagyunk hentesek te tényleg kicsit elvakult vagy nem is tudok rád szavakat....”




[Hivatkozás: cserna istván 2012. április 25. 14:30]
Azt próbálták bemagyarázni, hogy a Real is színész alakulat, akkor most mi van? Ott a két videó meg lehet nézni a teljesen és mindig sportszerű Iniesta és a Barca mit művelt.
mathe attila 2012. április 25. 15:42 (29)
Ígéret
  274

„jah akkor adok a szavadra mert neked Terry ismerősöd...és biztos elmondta...nevetséges vagy...xDDDD”




[Hivatkozás: Bodnár Zoltán 2012. április 25. 15:39]
jajj de hule vagy.csak kábé ha ismerned teryt valamenyire..amit a szovegben is leirnak..hogy o ilyet nemtenne..akkor ha tudnal kovetkeztetni akkor ilyesvmire gondolnal hogy anyazas te buta
Hajrá FC Bayern München!!!
Bodnár Zoltán 2012. április 25. 15:39 (28)
Bajnok
  2696

„mi tudjuk hogy beismer terry.de azt elfelejtette mondnai hgoy sanchez baxakodott vele..es osszevissza anyazott neki.az biztos..mondom mint materazzi zidannak.mar pedig a terry ilyet nemtenne.mar kitugya miota nemvolt neki porsja..jopár éve lehet”




[Hivatkozás: mathe attila 2012. április 25. 15:17]
jah akkor adok a szavadra mert neked Terry ismerősöd...és biztos elmondta...nevetséges vagy...xDDDD
mathe attila 2012. április 25. 15:17 (27)
Ígéret
  274

„Emberek...mi ez itt???!!! egy vicc az egész...terry maga az elkövető beismeri ,h hibázott és szabálytalanságáért bocsánatot is kért...elfogadja a piros lapot és be is ismeri és ő MAGA is JOGOSNAK tartja...nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni...ti tényleg csak antiBarcafanok vagytok...gratula a Chelsea-nek remélem megnyerik a BL-t...vagy a Bayern de a Real semmikép...( Di Matteo-t sajnos Abra dobni fogja...mert az az ember nem normális...pedig mit csinált a Cselzivel??? a sírból hozta vissza és hogy...de neki már lesz munkája mert tuti ,h elhívja valamelyik komolyabb csapat...van az emberbe tehetség az tuti...) Csak a Barca...Més qué un club”




[Hivatkozás: Bodnár Zoltán 2012. április 25. 15:10]
mi tudjuk hogy beismer terry.de azt elfelejtette mondnai hgoy sanchez baxakodott vele..es osszevissza anyazott neki.az biztos..mondom mint materazzi zidannak.mar pedig a terry ilyet nemtenne.mar kitugya miota nemvolt neki porsja..jopár éve lehet
Hajrá FC Bayern München!!!
Bodnár Zoltán 2012. április 25. 15:10 (26)
Bajnok
  2696
Emberek...mi ez itt???!!! egy vicc az egész...terry maga az elkövető beismeri ,h hibázott és szabálytalanságáért bocsánatot is kért...elfogadja a piros lapot és be is ismeri és ő MAGA is JOGOSNAK tartja...nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni...ti tényleg csak antiBarcafanok vagytok...gratula a Chelsea-nek remélem megnyerik a BL-t...vagy a Bayern de a Real semmikép...( Di Matteo-t sajnos Abra dobni fogja...mert az az ember nem normális...pedig mit csinált a Cselzivel??? a sírból hozta vissza és hogy...de neki már lesz munkája mert tuti ,h elhívja valamelyik komolyabb csapat...van az emberbe tehetség az tuti...) Csak a Barca...Més qué un club
mathe attila 2012. április 25. 15:02 (25)
Ígéret
  274
ez is erdekes.hogy terry telleg nemilyen..kitugya mit anyazott ott a kis szimulans bu.dos sanchez..sztem ez oylan eset volt mint zidannak materazzi ellen..cska eppen terry nem fejelte le sanchezt.lerugta..na itvan?semmien barcas nemiseri be hogy majdnem az egesz csapat szimulans kocso.g.foleg a sanchezka aki a vegen sirt bamba cigany.ja..mire ment ezze lhogy kiharcolta a pirosat meg a sargat..:?
Hajrá FC Bayern München!!!
cserna istván 2012. április 25. 14:30 (24)
Rajongó
  1064

„Nem színészkedik a két csapat ugyanannyit, már Fabregast is sikerült betörni és itt pont nem a színészkedésről beszéltünk, hanem arról, hogy mit "hentelt" a Barca a Real ellen.Ha lenne annyi eszed, hogy először megnézed a videót és úgy ugatsz...”




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. április 25. 14:09]
most meg azt akarod bemagyarázni hogy mi vagyunk hentesek te tényleg kicsit elvakult vagy nem is tudok rád szavakat....

Szerkesztve: 2012. április 25. 14:30
Sergio Canales 2012. április 25. 14:09 (23)
Avatar_70_male
Megszállott
  8196

„Hagyjad ennek a hülye gyereknek magyarázni is felesleges mert úgy se fog fel semmit.2500000000000000000000000000000000000 ilyen videót be lehetne linkelni és akadna köztük bőven Realos is.Mind2 csapat arányban ugyanannyit színészkedik/rájátszik, csak a Barcánál többet van a labda és náluk a mennyiség ezáltal nagyobb lehet, de a Real se jobb semmivel.Csak a Realnál néha történnek olyan szabálytalanságok is, ami nálunk nem.Pepenek az a térdelős,hátba/fejbe rúgós, verekedős esete örökre megmaradt a fejemben.Olyat őszintén nem nagyon láttam még.”




[Hivatkozás: arsenal barca 2012. április 25. 13:39]
Nem színészkedik a két csapat ugyanannyit, már Fabregast is sikerült betörni és itt pont nem a színészkedésről beszéltünk, hanem arról, hogy mit "hentelt" a Barca a Real ellen.Ha lenne annyi eszed, hogy először megnézed a videót és úgy ugatsz...
Sergio Canales 2012. április 25. 14:06 (22)
Avatar_70_male
Megszállott
  8196

„Ennyi erővel, Pepe amikor rálép Messi kezére szándékosan semmi..Ja és ha már a fetrengésről beszélünk, te is kiakadhatsz Pepe-re..Szombaton, igen eltalálták a lábát.Elfekszik, ránéz a bíróra és utána visszafekszik fájdalmas arccal..Ha már a fetrengésnél tartunk..Hidd el nálatok is volt..EC-n (nem a mostanin), Pepe a fejét fogva esik össze, visszajátszásból látszott hogy Iniesta épp hogy hozzáért, és nem is a fején..Szóval öngól..”




[Hivatkozás: Erdélyi Dave 2012. április 25. 13:31]
Nem is magyarázta senki, hogy nem lett volna jogos a piros Pepe eseténél.De akkor legyen Iniesta is egy ******kalap, aki szándékosan utánarúg a játékosoknak? Nem is lehetett róla hallani, hogy ezt csinálta.Ja és Pepe eseténél gondolom az nem tűnt fel, hogy Iniesta amikor felugrott a földön fekvő Pepe térdére érkezett, hát ezért fetrengett utána, de semmi gond, majd legközelebb! Hentes, színész Barca!
arsenal barca 2012. április 25. 13:58 (21)
Rajongó
  890

„Nem tudjátok a szám címét ami a szünetben ment a meccsen?”




[Hivatkozás: nnnnnnn dddddd 2012. április 25. 13:42]
A David Guetta ft.Sia- Titanium ? Asszem az volt, de már nem nagyon emlékszek rá.
Mezei Ádám 2012. április 25. 13:43 (20)
Bajnok
  2835

„Hagyjad ennek a hülye gyereknek magyarázni is felesleges mert úgy se fog fel semmit.2500000000000000000000000000000000000 ilyen videót be lehetne linkelni és akadna köztük bőven Realos is.Mind2 csapat arányban ugyanannyit színészkedik/rájátszik, csak a Barcánál többet van a labda és náluk a mennyiség ezáltal nagyobb lehet, de a Real se jobb semmivel.Csak a Realnál néha történnek olyan szabálytalanságok is, ami nálunk nem.Pepenek az a térdelős,hátba/fejbe rúgós, verekedős esete örökre megmaradt a fejemben.Olyat őszintén nem nagyon láttam még.”




[Hivatkozás: arsenal barca 2012. április 25. 13:39]
Hát amit művelt nem egyszer, az valami hihetetlen! Nem futball pályára való, de az ilyet nem tiltják el! Balo se különb, de ha Balo csinálja akkor már felvannak háborodva, hogy hogy merészeli!
Hajrá FC Barcelona!!!
nnnnnnn dddddd 2012. április 25. 13:42 (19)
Avatar_70_male
Rajongó
  904
Nem tudjátok a szám címét ami a szünetben ment a meccsen?
Roberto Baggio 2012. április 25. 13:42 (18)
Bajnok
  4182

„Hát nem a Parma..”




[Hivatkozás: Erdélyi Dave 2012. április 25. 13:32]
Már a barca sem
Hajrá AC Parma!!!
arsenal barca 2012. április 25. 13:39 (17)
Rajongó
  890

„Ennyi erővel, Pepe amikor rálép Messi kezére szándékosan semmi..Ja és ha már a fetrengésről beszélünk, te is kiakadhatsz Pepe-re..Szombaton, igen eltalálták a lábát.Elfekszik, ránéz a bíróra és utána visszafekszik fájdalmas arccal..Ha már a fetrengésnél tartunk..Hidd el nálatok is volt..EC-n (nem a mostanin), Pepe a fejét fogva esik össze, visszajátszásból látszott hogy Iniesta épp hogy hozzáért, és nem is a fején..Szóval öngól..”




[Hivatkozás: Erdélyi Dave 2012. április 25. 13:31]
Hagyjad ennek a hülye gyereknek magyarázni is felesleges mert úgy se fog fel semmit.2500000000000000000000000000000000000 ilyen videót be lehetne linkelni és akadna köztük bőven Realos is.Mind2 csapat arányban ugyanannyit színészkedik/rájátszik, csak a Barcánál többet van a labda és náluk a mennyiség ezáltal nagyobb lehet, de a Real se jobb semmivel.Csak a Realnál néha történnek olyan szabálytalanságok is, ami nálunk nem.Pepenek az a térdelős,hátba/fejbe rúgós, verekedős esete örökre megmaradt a fejemben.Olyat őszintén nem nagyon láttam még.
Mezei Ádám 2012. április 25. 13:36 (16)
Bajnok
  2835

„Hát nem a Parma..”




[Hivatkozás: Erdélyi Dave 2012. április 25. 13:32]
Hajrá FC Barcelona!!!
Mezei Ádám 2012. április 25. 13:35 (15)
Bajnok
  2835

„Ennyi erővel, Pepe amikor rálép Messi kezére szándékosan semmi..Ja és ha már a fetrengésről beszélünk, te is kiakadhatsz Pepe-re..Szombaton, igen eltalálták a lábát.Elfekszik, ránéz a bíróra és utána visszafekszik fájdalmas arccal..Ha már a fetrengésnél tartunk..Hidd el nálatok is volt..EC-n (nem a mostanin), Pepe a fejét fogva esik össze, visszajátszásból látszott hogy Iniesta épp hogy hozzáért, és nem is a fején..Szóval öngól..”




[Hivatkozás: Erdélyi Dave 2012. április 25. 13:31]
Nem akarok beleszólni, de EC-n amikor Ramos, és Messi ütközött, térden találták el egymást, Ramos meg a sípcsontját fogta!
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
20:07  Brazília-Mexikó - élő19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"19:13  Súlyos büntetés a szegedi balhéért18:53  Mata Barcelonába tart?18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21  Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48  Thiagónak könyörög a Barcelona10:43  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás09:38  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello is22:16  Carroll végleg elhagyhatja a Liverpoolt21:16  Elhalasztották Ribéryék botrányperét20:45  Dán óriást vett az Aston VillaKe  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!  "Mintha nem akartak volna bentmaradni"  Hatalmas harc a Sahtar sztárjáért
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók