Lencse
hatalmas reményekkel érkezett a Videotonhoz tavaly télen, de míg az MTK-ban
valósággal ontotta a gólokat, s a bajnokság felénél kilenc találattal
holtversenyben az NB I góllövőlistáját is vezette, addig a piros-kékeknél
egyszer sem volt eredményes. Alighanem már mindkét fél bánja a tranzakciót,
hiszen Lencsét a Bajnokok Ligájában szereplő izraeli Maccabi Haifa akarta
leigazolni háromnegyed éve egymillió dollárért, ám a Videoton elhappolta a
támadót. Aki most ősszel már a kispadról is leszorult, s legutóbb Felcsúton, az
NB II-ben lépett pályára, ahol pár perc alatt duplázott a Baja elleni 5-1-re
megnyert bajnokin.
„Nem tagadom, hatalmas csalódás van bennem a Fehérváron eltöltött időszak
miatt, hiszen amióta itt vagyok, nem lőttem gólt” – panaszkodott a támadó.
„A legrosszabb az egészben, hogy óriási reményekkel érkeztem, bár tudtam, nem
lesz könnyű dolgom Alves, Nikolics és Sitku mellett, de amikor eljöttem az
MTK-ból, gólkirályjelölt voltam. Ehhez képest most annak kell örülnöm, hogy
legalább az NB II-es csapatba befértem, és az élvonal, no meg az Európa-liga
helyett a Baja ellen küzdhetek. Sebaj, nekik legalább vágtam kettőt, ami az
önbizalmamnak is jót tett.”
A fiatal játékos s jövőjével kapcsolatban így fogalmazott:
„Tudom, hogy a Videoton nem ragaszkodik hozzám foggal-körömmel, úgyhogy ha
vannak érdeklődők, akkor szívesen odaadnának, de csak kölcsönbe. Nekem mindegy,
de végre játszani, gólokat lőni akarok. Ha másként nem megy, hát kölcsönbe,
hiszen az U21-es válogatottból sem szeretnék kiszorulni. Örülnék, ha már a
hétvégén rendeződne a sorsom.”
Bár Lencse neve felmerült az MTK, Újpest, Ferencváros triónál, sőt, még a Győri
ETO is kacérkodott a leigazolásával, információink szerint már csak az egymillió
dolláros vételár miatt sem lenne magyar csapat, ahol meg tudnák fizetni a
csatár borsos kölcsönadási díját. Így marad külföld, a legvalószínűbb pedig a görög
újonc AO Kerkyra csaőata, ahová Lencse már a hétvégén elutazott, így
Debrecenben biztosan nem segíti már a Videotont.
Szintén távozik, de a Hajdúságban még pályára lép Horváth Gábor, aki nem mellékesen a transfermarkt.de számításai szerint 750 ezer eurójával a magyar élvonal legdrágább magyar játékosa, ám új állomáshelyéről egyelőre csak annyit
tudunk, hogy egy nyugat-európai
alakulat. A védő eligazolása már télen is szóba került – korábban a Fulhamnél
is járt próbajátékon -, de mivel néhány hónapja született meg kislánya, így
jobbnak látta, ha tavasszal még Fehérváron marad. Most viszont megnyílt előtte
az út, a piros-kékek kezdőcsapatában pedig Vaskó Tamás pótolhatja a középső
védő pozíciójában.
Távozik az NB I legdrágább magyarja
Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 29. 18:33
Az augusztus 31-i átigazolási határidő lejárta előtt néhány nappal biztosra vehető, hogy a Videoton két játékosa, a négyszeres válogatott védő, Horváth Gábor, valamint az U21-es válogatott csatát, Lencse László távozik Székesfehérvárról. Utóbbi szénája egyébként is rosszul állt a tavalyi ezüstérmesnél.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS