| PREMIER LEAGUE 2011/2012-ES SZEZON |
|
34. FORDULÓ: Gólszerző: Surman (51.) ill. Tévez (18., 73., 80.), Agüero (27., 75.), Johnson (93.) Sárga lap: R. Bennett (59.) ill Tévez (9.), Nasri (43.) |
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere ugyan előszeretettel mondogatja, hogy ez a bajnokság már lefutott, és biztos befutó a listavezető United, titokban azért nyilván reménykedik a fordításban. Egy biztos, innentől kezdve nincs több hibalehetőség, és lehet, hogy az sem lesz elég. Ebben a szellemben léptek pályára a játékosok a Carrow Roadon, a Norwich City otthonában. A vendégcsapat kedzőjében azzal a Carlos Tévezzel, akit a tréner egyszer már kitagadot, majd öt hónap múva visszafogadott, és a hajrára a tűzvonalba rakott. Az argentin csatár nem sokkal negyedóra játék után gondolt egyet a tizenhatos jobb sarkán, és kapura lőtt, és a hazaia kapusa, John Ruddy olyan szerencsétlenül nyúlt mellé, hogy óriási pozyagólt kapott a rövid felsőbe. Tévez a második gólnál is főszerepet játszott, elegánsan sarkallta vissz a labdát Sergio Agüerónak, aki a jobb felsőbe bombázott. A második félidőben feltámadt a Norwich, szépített is, de a hajrára teljesen szétesett. A hazai védők ekkor már óriási hibákat vétettek, fejben teljesen elfáradtak, és húsz perc leforgása alatt négy gólt kapott a csapat. Révez még két gólt szerzett, egyet fejjel, a végén pedig egy óriási bakit szemfülesen kihasználva vezette egy az egyben a kapuig a labdát, és passzolta a közepébe. A végén Sergio Agüero is szeretett volna még egyet szerezni, hogy meglegyen neki is a mesterhármas, mint honfitársának, de többször túlcselezte magát. A végén még a sérülésből visszatért, csereként beállt Adam Johnsonnal is rúgattak egy gólt csapattársai (leginkább a passzt adó Gaël Clichy), a vége 1-6 lett, akárcsak az Old Traffordon legutóbb, a bajnoki manchesteri derbin. Mancini akármit is mond, a Premier League-ben még semmi sem dőlt el. Csapata most megszerezte a kötelező három pontot, kérdés, hogy a Manchester United tud-e rá válaszolni. Sir Alex Ferguson csapata vasárnap fogadja az Aston Villát. 95.: Vége a mérkőzésnek. 93.: Parádés City-gól a végére. Egy jobb oldali keresztpasszt Clichy ad be a középen érkező Adam Johnsonnak, aki hat méterről a vetődő Ruddy fölött a hálóva passzol. Minthe nem is lettek volna a környéken védők. 1-6 90.: Újra hibáznak a Norwich védői, a vendégek könnyedén elveszik tőlük a labdát. Agüero kipasszolja Johnsonnak, aki viszont nem adja tovább a bal oldalon befutó Nasrinak, hanem 16 méterről rálövi, felső kapufa. 87.: Agüero nagyon szeretné belőni a harmadik gólját. Kétszer is leadhatná jobb helyzetben lévő csapattársának, de inkább túlcselezi magát. 82.: A kivetődő Hart védi bravúrral, lábbal Holt hatméteres lövését. 80.: Tévez-mesterhármas! Óriási védőhiba, Ryan Bennett ad haza röviden Ruddynak, az ott ólálkodó Carlos Tévez pedig lecsap a labdára, és a kapust könnyedén kicselezve a hálóba passzolt. 1-5 75.: Ez gyors, Sergio Agüero is duplázik. A félpályáról indul el a labdával, a bal oldaon a tizenhatoson belülre vezeti, egy visszahúzós csellel Elliott Benettet becsapja, és a hoszsúba csavar a vetődő Ruddy mellett. 1-4 73.: Újabb vendéggól! Yaya Touré közeli lapos lövését nem tudja megfogni Ruddy, a kipattanót az erőszakos Carlos Tévez fejeli a hálóba hat méterről. 1-3 72.: A pár perce beállt Morrison lő távolról, de pontatlan a kísérlet. 70.: Az első félidőben úgy tűnt, hogy sima a meccs, de folyamatosan támad a Norwich. Mivel 2-1-re vezet a vendégcsapat, a meccs teljesen nyitott. 67. Óriási hazai helyzet végén Wilbraham lő kapura pár méterről, a visszaérő Barry vetődik bele a lövésbe. 62.: Sergio Agüero tartja meg a labdát és cselezi tisztára magát a tizenhatos vonalánál, majd nagy erővel kapura lövi, de éppen az útban álló Tévezt találja telibe. 60.: Zabaleta kerül óriási helyzetbe a kaputól pár méterre, de Ruddy jól zárja a szöget, és véd. 57.: Sergio Agüero jut át Druryn, majd 11 méterről tüzel, Ruddy vetődve véd. 54.: Beszorul a Manchester City. Holt nem talál el a kaputól nyolc méterre egy badást. 51.: Góóóól, szépít a Norwich! Egy bal oldali hazai beadásánál Lescott zavarja a labdára kifutó Hartot, a labda így lepattan, pont Andrew Surman elé, aki 12 méterről a kapuval szemben állva bevágja. 1-2 47.: Tévez íveli be jobb oldalról, minenki felett elszáll a labda. 46.: A Manchester City kezdi a második játékrészt. 45+2.: Vége az első félidőnek. 45+2.: Tévez íveli előre a két védő között futó Agüerónak, akki éppenhogy nem éri el. Ruddy most is borzalmasan jött ki, ráadásul feleslegesen. 45.: Két perc lesz a hosszabbítás. 42: David Silva középre adását vágják ki a védők, a kipattanót Clichy lövi el távolról, de gyengére sikerült lövése méterekkel elkerüli a kaput. 39.: David Silva adja ki a bal oldalra Gaël Clichynek, aki félmagasan középre íveli, de Carlos Tévez 12 méterről nem tudja kapásból eltalálni, és "eltöri" a labdát. 35.: A Norwich első veszélyes helyzete a gólok óta. Egy bal oldali beadást Grant Holt lő kapásból kapura 11 méterről, a jó helyen álló Joe Hart azonban magabiztosan megfogja a labdát. 30.: Nem adja fel a Norwich, támadgat, a labdabirtoklás közel egyenlő (51-49 százalék a vendégeknek), de összeszedte magát a City, lendületben van, innen nehéz lesz felállni. 27.: Újabb City-gól! Argentin kényszerítő végén Carlos Tévez sarkalja vissza elegánsan Sergio Agüerónak, aki tizenhat méterről a jobb felső sarokba bombázza a labdát. 0-2 25.: Tévez bátor (ha már egyszer bejött) megint rálövi távoltól, 25 méterről, jóval a kapu fölé. 23.: Ruddy megint rosszul modul ki Sergio Agüeróra, de a védők szögletre mentenek. A gól óta érezhetően elbizonytalonott a Norwich, a City pedig uralja a meccset, egyre szervezettebben és határozottabban játszik. 18.: Góóóól, vezet a Manchester City! Carlos Tévez kapja a labdát a bal oldalon David Silvától, majd rövid vezetés után, a tizenhatos jobb sarkától középre adás helyett egyszer csak erősen rálövi, Ruddy pedig nagyon csúnyán mellényúl, és bekapja a rövid felsőbe. Szép, helyezett lövés volt, de ez potyagól. 0-1 13.: Egy jobb oldali szöglet után kipattan a labda Bradley Johnsonhoz, aki 19 méterről kapura lő, újabb szöglet. Az ismétlésnél Joe Hart rosszul helyezkedik, a hazai támadók nem is engedik a kapust felugrani, így Joleon Lescott a gólvonalról fejeli ki a labdát. Tűz alatt a vendégkapu! 9.: Carlos Tévez kap egy sárga lapot, mert a bíró szerint feldobta magát a tizenhatoson belül. Pedig Ryan Bennett valóban rátaposot a lábfejére. 6.: Egy kapu előtt kavarodásban David Silva közeli lövését védi bravúrral John Ruddy kapus, az ismétlésnél már összezárnak a védők. 5.: Nagy az iram, rögtön egy-egy veszélyes helyzet a két oldalon. Előbb David Silva szöglete után Elliott Bennett a gólvonalról vágja ki a labdát, ebből fordul a Norwich, és Anthony Pilkington a tizenhatos sarkáról nem sokkal lő a bal kapufa mellé. 3.: David Silva emel a tizenhatoson belül kimozduló Samir Nasri felé, aki nem sokkal marad le róla. Nem volt les. 1.: A Norwich kezdi a mérkőzést. 13:35: Mintegy 2000 Manchester City-drukker érkezett a 27 ezer férőhelyes Carrow Roadra. A Manchester City hivatalos kezdőcsapata: Hart - Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy - De Jong, Barry, Silva, Nasri - Agüero, Tévez 13:00 Köszöntjük Olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Norwich - Manchester City angol bajnoki mérkőzés, utóbbinka pedig nagy szüksége van a három pontra. |
