Szórakozva mutatkozott be a Debrecen

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 31. 19:30
Helyzetek tömkelegét kihagyva is könnyedén, 2-0-ra győzött a címvédő Debrecen a labdarúgó NB I első fordulójában szombat délután a Lombard Pápa ellen. A tartalékosan felálló, fiataljait játszató Loki két találatát az első félidőben Kulcsár Tamás és Szilágyi Péter szerezte.


 

A Baseltől elszenvedett 2-0-s Bajnokok Ligája-vereséget követően az előzetesen az NB I alsóházába várt Pápa ellen vigasztalhatta magát a Debrecen.

A találkozó a várakozásoknak megfelelően hazai fölénnyel indult, Kabát Péter több igéretes helyzetet puskázott el, mielőtt Rezes passzát a védők asszisztálása mellett Szilágyi a bal alsóba helyezte, 1-0.

Nem sokkal később ismét Rezes volt az előkészítő, ezúttal Kulcsár volt a befejező, aki szép mozdulattal, félfordulatból helyezett a jobb alsóba, 2-0.

A Loki számtalan lehetőséget puskázott el a félidőig, akár négy-öt góllal vezethetett volna, de végül maradt a 2-0, amely nagyban köszönhető annak, hogy a második 45 percben a címvédő teljesen megállt, a Pápa pedig veszélytelen maradt.

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ:
DVSC-TEVA-LOMBARD PÁPA 2-0 (2-0)
Gólszerző: Szilágyi (18.), Kulcsár (32.)
ZALAEGERSZEG-KAPOSVÁR 3-5 (1-4)
Gólszerző: Rudnevs (44., 61.), Balázs (66.) ill. Pavlovics (16., 59.), Kovács G. (23. - öngól), Oláh (28.), Grúz (45.)
MTK-KECSKEMÉT 4-2 (2-2)
Gólszerző: Tischler (7.),  Kanta (28.), Pintér (62.), Könyves (71.) ill. Litsingi (32.), Tököli (34.)
Kiállítva: Könyves (87.) ill. Bori (89.)
VASAS-HONVÉD 3-2 (2-1)
Gólszerző: Gáspár (8., 76.), Arnaut (36.), ill. Abass (16.), Takács Á. (83.)
Pénteken játszották:
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu