Szerb-albán: megvan a bizonyíték

Szerző: MTILétrehozva: 2014. október 16. 18:17
Megtalálta a szerb rendőrség azt a quadrocoptert, amely a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót húzta a pálya fölé kedden, a botrányba fulladt szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn.


A szerbiai belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a „drónt” igazságügyi szakértők vizsgálják majd, hogy kiderüljön, ki gyártotta, hol vásárolták, illetve ki irányította.

A vizsgálat szerint minden jel arra mutat, hogy az albán fél tehető felelőssé az incidensért, amellyel rendbontást kívántak előidézni – olvasható Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszternek a közleményében.

A szerb-albán labdarúgó-mérkőzést kedden az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe, mert dulakodás tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak. Az incidens kiváltó oka az volt, hogy egy ismeretlen személy quadrocopterrel, helikopterhez hasonló négymotoros repülő alkalmatossággal a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök politikai provokációnak nevezte az esetet, amelynek szerinte három célja volt: a szerb nép megalázása, Szerbia és a Balkán stabilitásának megingatása hosszú időre, és a szerb aktuálpolitikai történések befolyásolása.

Edi Rama albán kormányfő pedig az erőszak és a rasszizmus bizonyítékának nevezte a történteket. Úgy fogalmazott: a labdarúgás nem lehet a politika eszköze.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu