A probléma a stadion állapotában gyökerezik, az eddig Triesztben játszó csapat ugyanis csak októberben térhetett vissza sokadszor felújított otthonába, a Stadio Sant'Eliába. Ami, mint kiderült, annyira azért mégsem lett felújítva, és az egyre csak húzódó rekonstrukciós munkálatok és az átadás miatt továbbra is csak ötezer szurkolót engedhetnek be a stadionba, biztonsági előírásokra hivatkozva.
A magyar bajnokságban ez már egész jó kis nézőszám lenne, de egy olasz élvonalbeli csapatnál édeskevés, már-már megalázó. Massimo Cellinónak, a Cagliari elnökének elege is lett ebből a tarthatatlan helyzetből, és nyilvánosan bejelentette, hogy ilyen körülmények között senkit sem fog a csapatnál tartani, mindenki oda mehet, ahova akar.
Ez különösen a csapat sztárjaira, közülük is elsősorban a belga Radja Nainggolanra vonatkozik. "Ő biztosan el fog menni, és nem is kell januárig várnia, akár holnap elmehet - mondta az elnök. - Jelenleg hat vagy hét klub is érdeklődik iránta, én pedig nem tudom újra és újra itt tartani. Ez a dolog egyáltalán nem a pénzről szól, még ha nem akarna elmenni, én akkor is elküldeném."
"Ugyanis olyan stadionban játszunk, amely egy harmadosztályú csapathoz méltó. A játékosoknak két éve állandóan utazniuk kellett, még a hazai meccsekre is, mert a felújítás miatt nem engedhettünk meg magunknak egy hazai stadiont. Ilyen körülmények között pedig én senkit nem tudok megtartani."
"Ezek a játékosok már túl sokat tettek, én pedig igazságtalannak érezném, ha foggal-körömmel ragaszkodnék hozzájuk. Holnaptól bárki szabadon elhagyhatja a Cagliari csapatát. Aki akar, maradhat, de az az ő problémája lesz. Ilyen helyzetben én biztosan nem maradnék." Cellino még annyit hozzátett, hogy ez a csapat válogatot védőjére, Davide Astorira is vonatkozik.
A Napoli két pontot Szardínián hagyott utolsó mérkőzésén a 2013-as esztendőben, így nem tudta beérni a második helyezett Romát a Serie A 17. fordulójában. A nápolyiak már a meccs elején hátrányba kerültek a Cagliari otthonában,...
Tovább a teljes cikkhez »