Szenzáció: Kaká visszatérhet a Milanba!

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 19. 15:27
Elég volt néhány élesebb kritika ahhoz, hogy az olasz sajtó ismét Milan-mezben lássa a piros-feketék egykori kedvencét, Kakát. Az AS szerint a brazil klasszis értékelhetetlen teljesítményt nyújtott az Athletic Bilbao elleni mérkőzésen, a cikk szerzője szerint Manuel Pellegrini nem is találja igazán a dél-amerikai helyét a Real Madridban. Ennek ellenére a Sportal.it pletykája valószínűtlennek tetszik.


Meglepő vereséget szenvedett a hétvégén a Real Madrid a Bilbao otthonában. Az egy dolog, hogy a blancók így már ötpontos hátrányban vannak a Barcelonával szemben, de a fiaskó súlyosabb gondokat is rejthet maga mögött. 

Az AS éles kritikája leginkább Kakát „találta meg”. Sőt, a spanyol lap ennél továbbment. Egyből a brazil aranylabdás helyét vonta kétségbe a madridiak kezdőcsapatában. „Kaká teljesítménye fényévekre van attól, amely a világ egyik legjobb játékosára lenne jellemző" - írja a szerző, aki hozzátette, Manuel Pellegrini nem tudja, játékosa hol lenne az együttes legnagyobb hasznára. 

A Sportal.it szerint könnyen lehet, hogy a tavaly nyáron, 65 millió euróért érkezett klasszis visszatérne oda, ahol szinte Istenként néztek fel rá a szurkolók. Milánóba.

Ám a taljánok információja nagy valószínűséggel csak pletyka, az érintettek természetesen nem is kommentálták ezeket a híreket.

Kaká 2003 és 2009 között közel kétszáz mérkőzésen erősítette a Milant, ezidő alatt a lombardok meghatározó játékosává vált.  

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu