Klubok háborúja – eredményhirdetés!

Szerző: sh
Véget ért a nagy beszavazóshow! Versenyt hirdettünk az európai hírű futballcsapatok hazai szurkolótáborai között! A tét nem volt csekély, a legnépszerűbb klubok híreit percről percre nyomon követheted honlapunkon, a Te sportoldaladon! Nyolc bajnokság negyven csapatából választhattál egy héten keresztül. A nyolc legtöbb szavazatot kapott csapatnak (Real Madrid, Juventus, Manchester United, Barcelona, Bayern, Arsenal, Chelsea, Milan) külön hírfolyamot indítunk, a Liverpool és az Inter "sorsáról" szerkesztőségünk dönt! Klubhíreinkkel várhatóan szeptember 22-étől jelentkezünk.


VÉGE A SZAVAZÁSNAK!
A nyolcak elitje: Real Madrid, Juventus, Manchester United,  Barcelona, Bayern, Arsenal, Chelsea, Milan. 
A top tíz további két tagja: Liverpool, Inter.
Köszönjük szavazataitokat! Közel negyvenezer szavazattal vettetek részt közös nagy felmérésünkben, ami nagyjából Salgótarján vagy Szekszárd megyei jogú városunk lakosságának felel meg. Ígérjük, egy sztárklub szurkolója sem csalódik majd, de azok se csüggedjenek, akik egy másik csapat mellett tették le voksukat, nálunk továbbra is megtalálják számításukat!
A szerkesztők 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Melyik klubnak szurkolsz Európában?
Ajax 0.2%
 
Arsenal 8.6%
 
Atlético Madrid 0.3%
 
Aston Villa 0.1%
 
Barcelona 12.9%
 
Bayern 8.8%
 
Benfica 0.1%
 
Bordeaux 0.0%
 
Celtic 0.1%
 
Chelsea 7.1%
 
Dortmund 0.2%
 
Everton 0.0%
 
Fiorentina 0.1%
 
Hamburg 0.1%
 
Hertha BSC 0.0%
 
Inter 3.2%
 
Juventus 13.8%
 
Lazio 0.2%
 
Liverpool 5.0%
 
Lyon 0.1%
 
Manchester City 0.4%
 
Manchester United 13.2%
 
Marseille 0.2%
 
Milan 5.4%
 
Napoli 0.1%
 
PSG 0.1%
 
PSV 0.9%
 
Porto 0.1%
 
Rangers 0.1%
 
Real Madrid 14.9%
 
Roma 1.1%
 
Schalke 0.0%
 
Sevilla 0.1%
 
Sporting 0.1%
 
Stuttgart 0.1%
 
Tottenham 0.3%
 
Valencia 1.0%
 
Villarreal 0.1%
 
Werder 0.2%
 
Wolfsburg 0.6%
 

 

AJAX AMSTERDAM:
Alapítva: 1900. 03. 18.
Hazai pálya: Amsterdam ArenA (51 628 férőhely)
Bajnoki cím: 29 (1917-18, 1918-19, 1930-31, 1931-32, 1933-34, 1936-37, 1938-39, 1946-47, 1956-57, 1959-60, 1965-66, 1966-67, 1967-68, 1969-70, 1971-72, 1972-73, 1976-77, 1978-79, 1979-80, 1981-82, 1982-83, 1984-85, 1989-90, 1993-94, 1994-95, 1995-96, 1997-98, 2001-02, 2003-04)
Kupagyõzelem: 17 (1917, 1943, 1961, 1967, 1970, 1971, 1972, 1979, 1983, 1986, 1987, 1993, 1998, 1999, 2002, 2006, 2007)
Szuperkupa-győzelem: 7 (1993, 1994, 1995, 2002, 2005, 2006, 2007)
Nemzetközi kupagyõzelem: 4x BEK, BL (1971, 1972, 1973, 1995), 1x KEK (1987), 1x UEFA-kupa (1992), , 2x Világkupa-győzelem (1972, 1995), 1969 BEK-döntős, 1971 BEK-győztes, 1972 BEK-győztes, 1972 Világkupa-győztes, 1973 BEK-győztes, 1973 Szuperkupa-győztes, 1987 KEK-győztes, 1987 Szuperkupa-döntős, 1988 KEK-döntős, 1992 UEFA Kupa-győztes, 1995 BL-győztes, 1995 Szuperkupa-győztes, 1995 Világkupa-győztes, 1996 BL-döntős

ARSENAL:
Alapítva: 1886
Színe: piros-fehér
Hazai pálya: Emirates stadion (60 355 férőhely)
Bajnoki cím: 13 (1931, 1932, 1934, 1935, 1938, 1948, 1953, 1971, 1989, 1991, 1998, 2002, 2004)
FA-kupagyőzelem: 10 (1930, 1936, 1950, 1971, 1979, 1993, 1998, 2002, 2003, 2005)
Ligakupa-győzelem: 2 (1987, 1993)
Szuperkupa-győzelem: 12 (1930, 1931, 1933, 1934, 1938, 1948, 1953, 1991 (shared), 1998, 1999, 2002, 2004)
Nemzetközi kupasikerek: 1xKEK-, 1xUEFA-kupa-győztes, 1970 UEFA-kupa győztes, 1980 KEK-döntős, 1994 KEK-győztes, 1994 Szuperkupa-döntős, 1995 KEK-döntős, 2000 UEFA-kupa döntős, 2006 BL-döntős

ATLÉTICO MADRID:
Alapítva: 1903
Hazai pálya: Vicente Calderon (54851 férőhely)
Bajnoki cím: 9 (1940, 1941, 1950, 1951, 1966, 1970, 1973, 1977, 1996)
Kupagyõzelem: 9 (1960, 1961, 1965, 1972, 1976, 1985, 1991, 1992, 1996)
Szuperkupa-győztelem: 3 (1940, 1951, 1985)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1962 KEK-győztes, 1963 KEK-döntős, 1974 BEK-döntős, 1974 Világkupa-győztes, 1986 KEK-döntős

FC BARCELONA
Alapítva: 1899
Hazai pálya: Camp Nou (98772 férőhely)
Bajnoki cím: 19 (1929, 1945, 1948, 1949, 1952, 1953, 1959, 1960, 1974, 1985, 1991, 1992, 1993, 1994, 1998, 1999, 2005, 2006, 2009)
Kupagyõzelem: 25 (1910, 1912, 1913, 1920, 1922, 1925, 1926, 1928, 1942, 1951, 1953, 1957, 1959, 1963, 1968, 1971, 1978, 1981, 1983, 1988, 1990, 1997, 1998, 2009)
Szuperkupa-győzelem: 8 (1983, 1991, 1992, 1994, 1996, 2005, 2006, 2009)
Ligakupa-győzelem: 2 (1983, 1986)
Nemzetközi kupasikerek: 3xBL-, 4xKEK-, 3x ,UEFA-kupa-, 3xSzuperkupa-győztes, 1958 UEFA Kupa-győztes, 1960 UEFA Kupa-győztes,
1961 BEK-döntős, 1962 UEFA Kupa-döntős, 1966 UEFA Kupa-győztes, 1969 KEK-döntős, 1979 KEK-győztes, 1980 Szuperkupa-döntős, 1982 KEK-győztes, 1983 Szuperkupa-döntős, 1986 BEK-döntős, 1989 KEK-győztes, 1990 Szuperkupa-döntős, 1991 KEK-döntős, 1992 BL-győztes, 1992 Világkupa-döntős, 1993 Szuperkupa-győztes, 1994 BL-döntős, 1997 KEK-győztes, 1998 Szuperkupa-győztes, 2006 BL-győztes, 2006 Szuperkupa-döntős, 2006 Világkupa-döntős, 2009 BL-győztes, 2009 Szuperkupa-győztes

FC BAYERN MÜNCHEN
Alapítva: 1900
Színe: piros-fehér
Hazai pálya: Allianz Arena (69901 férőhely)
Bajnoki cím: 21 (1932, 1969, 1972, 1973, 1974, 1980, 1981, 1985, 1986, 1987, 1989, 1990, 1994, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2006, 2008)
Kupagyőzelem: 14 (1957, 1966, 1967, 1969, 1971, 1982, 1984, 1986, 1998, 2000, 2003, 2005, 2006, 2008)
Nemzetközi kupasikerek: 4xBEK/BL-, 1xKEK-, 1xUEFA-kupa-, 2xVilágkupa-győztes, 1967 KEK-győztes, 1974 BEK-győztes, 1975 BEK-győztes, 1976 Szuperkupa-döntős, 1976 BEK-győztes, 1976 Világkupa-győztes, 1977 Szuperkupa-döntős, 1982 BEK-döntős, 1987 BEK-döntős, 1996 UEFA Kupa-győztes, 1999 BL-döntős, 2001 BL-győztes, 2001 Szuperkupa-döntős, 2001 Világkupa-győztes

SL BENFICA
Alapítva: 1904.02.28.
Hazai pálya: Estádio da Luz (65 647 férőhely)
Bajnoki cím: 31 (1935-1936, 1936-1937, 1937-1938, 1941-1942, 1942-1943, 1944-1945, 1949-1950, 1954-1955, 1956-1957, 1959-1960, 1960-1961, 1962-1963, 1963-1964, 1964-1965, 1966-1967, 1967-1968, 1968-1969, 1970-1971, 1971-1972, 1972-1973, 1974-1975, 1975-1976, 1976-1977, 1980-1981, 1982-1983, 1983-1984, 1986-1987, 1988-1989, 1990-1991, 1993-1994, 2004-2005)
Kupagyõzelem: 24 (1930, 1931, 1935, 1940, 1943, 1944, 1949, 1951, 1952, 1953, 1955, 1957, 1959, 1962, 1964, 1969, 1970, 1972, 1980, 1981, 1983, 1985, 1986, 1987, 1993, 1996, 2004)
Szuperkupa-győzelem: 5 (1979-80, 1984-85, 1988-89, 2004-2005)
Nemzetközi kupagyõzelem: 2x BEK győztes (1961, 1962), 1961 BEK-győztes, 1961 Világkupa-döntős, 1962 BEK-győztes, 1962 Világkupa-döntős, 1963 BEK-döntős, 1965 BEK-döntős, 1968 BEK-döntős, 1983 UEFA Kupa-döntős, 1990 BEK-döntős

GIRONDINS BORDEAUX
Alapítva: 1881
Hazai pálya: Stade Chaban Delmas (34327 férőhely)
Bajnoki cím: 6 (1949-1950, 1983-1984, 1984-1985, 1986-1987, 1998-1999, 2008-2009)
Kupagyõzelem: 3 (1941, 1986, 1987)
Szuperkupa-győzelem: 3 (1986, 2008, 2009)
Ligakupa: 2 (1996, 2009)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x Intertotó (1995), UEFA Kupa-döntős (1996)

CELTIC GLASGOW
Alapítva: 1888.11.06.
Hazai pálya: Celtic Park (60 382 férőhely)
Bajnoki cím: 42 (1892-1893, 1893-1894, 1895-1896, 1897-1898, 1904-1905, 1905-1906, 1906-1907, 1907-1908, 1908-1909, 1909-1910, 1913-1914, 1914-1915, 1921-1922, 1925-1926, 1935-1936, 1937-1938, 1953-1954, 1965-1966, 1966-1967, 1967-1968, 1968-1969, 1969-1970, 1970-1971, 1971-1972, 1972-1973, 1973-1974, 1976-1977, 1978-1979, 1980-1981, 1981-1982, 1985-1986, 1987-1988, 1997-1998, 2000-2001, 2001-2002, 2003-2004, 2005-2006, 2006-2007)
Kupagyõzelem: 34 (1892, 1899, 1900, 1904, 1907, 1908, 1911, 1912, 1914, 1923, 1925, 1927, 1931, 1933, 1937, 1951, 1954, 1965, 1967, 1969, 1971, 1972, 1974, 1975, 1977, 1980, 1985, 1988, 1989, 1995, 2001, 2004, 2005, 2007)
Ligakupa-győzelem: 14 (1957, 1958, 1966, 1967, 1968, 1969, 1970, 1975, 1983, 1998, 2000, 2001, 2006, 2009)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x BEK (1967)

CHELSEA FC
Alapítva: 1905
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Stamford Bridge (42055 férőhely)
Bajnoki cím: 3 (1955, 2005, 2006)
FA-kupagyőzelem: 5 (1970, 1997, 2000, 2007, 2009)
Ligakupa-győzelem: 4 (1965, 1998, 2005, 2007)
Szuperkupa-győzelem: 4 (1955, 2000, 2005, 2009)
Nemzetközi kupasikerek: 1971 KEK-győztes, 1998 KEK-győztes, 1998 Szuperkupa-győztes, 2008 BL-döntős

BORUSSIA DORTMUND
Alapítva: 1909
Színe: sárga-fekete
Hazai pálya: Signal Iduna Park (80552 férőhely)
Bajnoki cím: 6 (1956, 1957, 1963, 1995, 1996, 2002)
Kupagyőzelem: 2 (1965, 1989)
Nemzetközi kupasikerek: 1xBL-, 1xKEK, 1xVilágkupa-győztes, 1965 KEK-győztes, 1993 UEFA Kupa-döntős, 1997 BL-győztes, 1997 Világkupa-győztes, 1998 Szuperkupa-döntős, 2002 UEFA Kupa-döntős

EVERTON
Alapítva: 1878
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Goodison Park (40157 férőhely)
Bajnoki cím: 9 (1891, 1915, 1928, 1932, 1939, 1963, 1970, 1985, 1987)
FA-kupagyőzelem: 5 (1906, 1933, 1966, 1984, 1995)
Szuperkupa-győzelem: 9 (1928, 1932, 1963, 1970, 1984, 1985, 1986 ,1987, 1995)
Nemzetközi kupasikerek: 1985 KEK-győztes

AC FIORENTINA
Alapítva: 1926. 08. 26.
Színe: lila-fehér
Hazai pálya: Stadio Artemio Franchi (47 282 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1956, 1969)
Kupagyőzelem: 6 (1940, 1961, 1966, 1975, 1996, 2001)
Szuperkupa-győzelem: 1 (1996)
Nemzetközi kupasikerek: 1957 BEK-döntős, 1961 KEK-győztes, 1962 KEK-döntős, 1990 UEFA Kupa-döntős

HAMBURGER SV
Alapítva: Hamburger SV
Színe: kék-fekete
Hazai pálya: AOL Arena (57274 férőhely)
Bajnoki cím: 6 (1923, 1928, 1960, 1979, 1982, 1983)
Kupagyőzelem: 3 (1963, 1976, 1987)
Nemzetközi kupagyőzelem: 1xBEK-, 1xKEK-győztes, 1968 KEK-döntős, 1977 KEK-győztes, 1977 Szuperkupa-döntős, 1980 BEK-döntős, 1982 UEFA Kupa-döntős, 1983 BEK-győztes, 1983 Szuperkupa-győztes, 1983 Világkupa-győztes

HERTHA BSC
Alapítva: 1892
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Olimpiai stadion (74500 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1930, 1931)
Kupagyőzelem: -
Nemzetközi kupasiker: -

INTERNAZIONALE
Alapítva: 1908
Színe: kék-fekete
Hazai pálya: Giuseppe Meazza-stadion (85700 férőhely)
Bajnoki cím: 17 (1910, 1920, 1930, 1938, 1940, 1953, 1954, 1963, 1965, 1966, 1971, 1980, 1989, 2006, 2007, 2008, 2009)
Kupagyőzelem: 5 (1939, 1978, 1982, 2005, 2006)
Szuperkupa-győzelem: 4 (1989, 2005, 2006, 2008)
Nemzetközi kupasikerek: 2xBEK-, 3xUEFA-kupa-, 2xVilágkupa-győztes, 1964 BEK-győztes, 1964 Világkupa-győztes, 1965 BEK-győztes, 1965 Világkupa-győztes, 1967 BEK-döntős, 1972 BEK-döntős, 1991 UEFA Kupa-győztes, 1994 UEFA Kupa-győztes, 1997 UEFA Kupa-döntős, 1998 UEFA Kupa-győztes

JUVENTUS
Alapítva: 1897
Színe: fekete-fehér
Hazai pálya: Stadio Olimpico (27994 férőhely)
Bajnoki cím: 27 (1905, 1926, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1950, 1958, 1960, 1961, 1967, 1972, 1973, 1975, 1977, 1978, 1981, 1982, 1984, 1986, 1995, 1997, 1998, 2002, 2003)
Kupagyőzelem: 9 (1938, 1942, 1959, 1960, 1965, 1979, 1983, 1990, 1995)
Szuperkupa-győzelem: 4 (1995, 1997, 2002, 2003)
Nemzetközi kupasikerek: 2xBEK/BL-, 1xKEK-, 3xUEFA-kupa-, 2xSzuperkupa-, 2x Világkupa-győztes, 1965 UEFA Kupa-döntős, 1971 UEFA Kupa-döntős, 1973 BEK-döntős, 1973 Világkupa-döntős, 1977 UEFA Kupa-győztes, 1983 BEK-döntős, 1984 KEK-győztes, 1984 Szuperkupa-győztes, 1985 BEK-győztes, 1985 Világkupa-győztes, 1990 UEFA Kupa-győztes, 1993 UEFA Kupa-győztes, 1995 UEFA Kupa-döntős, 1996 BL-győztes, 1996 Szuperkupa-győztes, 1996 Világkupa-győztes, 1997 BL-döntős, 1998 BL-döntős, 2003 BL-döntős

SS LAZIO
Alapítva: 1900
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Stadio Olimpico (82900 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1974, 2000)
Kupagyőzelem: 5 (1958, 1998, 2000, 2004, 2009)
Szuperkupa-győzelem: 3 (1998, 2000, 2009)
Nemzetközi kupasikerek: 1998 UEFA Kupa-döntős, 1999 KEK-győztes, 1999

LIVERPOOL FC
Alapítva: 1892
Színe: piros-fehér
Hazai pálya: Anfield Road (45362 férőheély)
Bajnoki cím: 18 (1901, 1906, 1922, 1923, 1947, 1964, 1966, 1973, 1976, 1977, 1979, 1980, 1982, 1983, 1984, 1986, 1988, 1990)
FA-kupagyőzelem: 7 (1965, 1974, 1986, 1989, 1992, 2001, 2006)
Ligakupa-győzelem: 7 (1981, 1982, 1983, 1984, 1995, 2001, 2003)
Szuperkupa-győzelem: 15 (1964, 1965 , 1966, 1974, 1976, 1977, 1979, 1980, 1982, 1986, 1988, 1989, 1990, 2001, 2006)
Nemzetközi kupasikerek: 5xBEL/BL-, 3xUEFA-kupa-, 1xVilágkupa-, 3xSzuperkupa-győztes, 1966 KEK-döntős, 1973 UEFA Kupa-győztes, 1976 UEFA Kupa-győztes, 1977 BEK-győztes, 1977 Szuperkupa-győztes, 1978 BEK-győztes, 1978 Világkupa-győztes, 1979 Szuperkupa-döntős, 1981 BEK-győztes, 1981 Világkupa-döntős, 1984 BEK-győztes, 1984 Világkupa-döntős, 1985 Szuperkupa-döntős, 1985 BEK-döntős, 2001 UEFA Kupa-győztes, 2001 Szuperkupa-győztes, 2005 BL-győztes, 2005 Szuperkupa-győztes, 2005 Világkupa-döntős, 2007 BL-döntős

OLYMPIQUE LYON
Alapítva: 1950
Hazai pálya: Stade Gerland (41,044 férőhely)
Bajnoki cím: 7x (2001-2002, 2002-2003, 2003-2004, 2004-2005, 2005-2006, 2006-2007, 2007–2008)
Kupagyõzelem: 3x (1964, 1967, 1973)
Ligakupa-gyõzelem: 1 (2001)
Szuperkupa-győzelem: 7 (1973, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007) Nemzetközi kupagyőzelem: Intertotó-kupa (1997)


MANCHESTER CITY
Alapítva: 1880
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: City of Manchester Stadium (47726 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1937, 1968)
FA-kupagyőzelem: 4 (1904, 1934, 1956, 1969)
Ligakupa-győzelem: 2 (1970, 1976)
Szuperkupa-győzelem: 3 (1937, 1968, 1972)
Nemzetközi kupagyőzelem: 1970 KEK-győztes

MANCHESTER UNITED
Alapítva: 1878
Színe: piros-fehér-fekete
Hazai pálya: Old Trafford (76212 férőhely)
Bajnoki cím: 18 (1908, 1911, 1952, 1956, 1957, 1965, 1967, 1993, 1994, 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2007, 2008, 2009)
FA-kupagyőzelem: 11 (1909, 1948, 1963, 1977, 1983, 1985, 1990, 1994, 1996, 1999, 2004 )
Ligakupa-győzelem: 3 (1992, 2006, 2009)
Szuperkupa-győzelem: 13 (1908, 1911, 1952, 1956, 1957, 1965, 1967, 1977, 1983, 1990, 1993, 1994, 1996, 1997, 2003, 2007, 2008)
Nemzetközi kupasikerek: 3xBEK/BL-győztes, 1xKEK-, 2xVilágkupa-, 1xSzuperkupa-győztes, 1968 BEK-győztes, 1968 Világkupa-döntős, 1991 KEK-győztes, 1992 Szuperkupa-győztes, 1999 BL-győztes, 1999 Szuperkupa-döntős, 1999 Világkupa-győztes, 2008 BL-győztes, 2008 Szuperkupa-döntős, 2008 Klubvilágbajnok, 2009 BL-döntős

OLYMPIQUE MARSEILLE
Alapítva: 1899
Hazai pálya: Stade Velodrome (60 031 férőhely)
Bajnoki cím: 8 (1936-1937, 1947-1948, 1970-1971, 1971-1972, 1988-1989, 1989-1990, 1990-1991, 1991-1992)
Kupagyõzelem: 10 (1924, 1926, 1927, 1935, 1938, 1943, 1969, 1972, 1976, 1989)
Szuperkupa-győzelem: 1 (1971)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x BL (1993), 2x Intertotó-kupa (2005, 2006)

AC MILAN
Alapítva: 1899. 12. 16.
Színe: piros-fekete
Hazai pálya: San Siro (85700 férőhely)
Bajnoki cím: 17 (1901, 1906, 1907, 1951, 1955, 1957, 1959, 1962, 1968, 1979, 1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004)
Kupagyőzelem: 5 (1967, 1972, 1973, 1977, 1985)
Szuperkupa-győzelem: 5 (1988, 1992, 1993, 1994, 2004)
Nemzetközi kupasikerek: 7xBEK/BL-, 2xKEK-, 5xSzuperkupa-, 4xVilágkupa(klubvilágbajnokság)-győztes, 1958 BEK-döntős, 1963 BEK-győztes, 1963 Világkupa-döntős, 1968 KEK-győztes, 1969 BEK-győztes,
1969 Világkupa-győztes, 1973 KEK-győztes, 1973 Szuperkupa-döntős ,1974 KEK-döntős, 1989 BEK-győztes ,1989 Szuperkupa-győztes, 1989 Világkupa-győztes, 1990 BEK-győztes, 1990 Szuperkupa-győztes, 1990 Világkupa-győztes, 1993 BL-döntős, 1993 Szuperkupa-döntős, 1993 Világkupa-döntős, 1994 BL-győztes, 1994 Szuperkupa-győztes, 1994 Világkupa-döntős, 1995 BL-döntős, 2003 BL-győztes, 2003 Szuperkupa-győztes, 2003 Világkupa-döntős, 2005 BL-döntős, 2007 BL-győztes, 2007 Szuperkupa-győztes, 2007 Klubvilágbajnok

SSC NAPOLI
Alapítva: 1904
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Stadio San Paolo (78 210 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1987, 1990)
Kupagyőzelem: 3 (1962, 1976, 1987)
Szuperkupa-győzelem: 1 (1991)
Nemzetközi kupasikerek: 1989 UEFA Kupa-győztes

PARIS SG
Alapítva: 1970
Hazai pálya: Parc des Princes (46 480)
Bajnoki cím: 2 (1985-1986, 1993-1994)
Kupagyõzelem: 7 (1982, 1983, 1993, 1995, 1998, 2004, 2006)
Ligakupa-győzelem: 3 (1995, 1998, 2008)
Szuperkupa-győzelem: 2 (1995, 1998)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x KEK (1996), 1x Intertotó-kupa (2001)

PSV EINDHOVEN
Alapítva: 1913.08.31.
Hazai pálya: Philips-stadion (35 000 férőhely)
Bajnoki cím: 21 (1928-1929, 1934-1935, 1950-1951, 1962-1963, 1974-1975, 1975-1976, 1977-1978, 1985-1986, 1986-1987, 1987-1988, 1988-1989, 1990-1991, 1991-1992, 1996-1997, 1999-2000, 2000-2001, 2002-2003, 2004-2005, 2005-2006, 2006-2007, 2007–2008)
Kupagyõzelem: 8 (1949-1950, 1973-1974, 1975-1976, 1987-1988, 1988-1989, 1989-1990, 1995-1996, 2004-2005)
Szuperkupa-győzelem: 8 (1991-92, 1995-96, 1996-97, 1997-98, 1999-00, 2000-01, 2002-03, 2008-09)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x BEK (1988), 1x UEFA-kupa (1978)

FC PORTO
Alapítva: 1893. 09. 28.
Hazai pálya: Estádio do Dragao (51 000 férőhely)
Bajnoki cím: 24 (1934-1935, 1938-1939, 1939-1940, 1955-1956, 1958-1959, 1977-1978, 1978-1979, 1984-1985, 1985-1986, 1987-1988, 1989-1990, 1991-1992, 1992-1993, 1994-1995, 1995-1996, 1996-1997, 1997-1998, 1998-1999, 2002-2003, 2003-2004, 2005-2006, 2006-2007, 2007–2008, 2008-2009)
Kupagyõzelem: 18 (1922, 1925, 1932, 1937, 1956, 1958, 1968, 1977, 1984, 1988, 1991, 1994, 1998, 2000, 2001, 2003, 2006, 2009)
Szuperkupa-győzelem: 16 (1981, 1983, 1984, 1986, 1990, 1991, 1993, 1994, 1996, 1998, 1999, 2001, 2003, 2004, 2006, 2009)
Nemzetközi kupagyõzelem: 2x BEK, illetve BL (1987, 2004), 1x európai Szuperkupa (1987), 1x Interkontinentális kupa (1987), 1x UEFA-kupa (2003)

GLASGOW RANGERS
Alapítva: 1872
Hazai pálya: Ibrox Stadion (51082)
Bajnoki cím: 52-szeres (1891, 1899, 1900, 1901, 1902, 1911, 1912, 1913, 1918, 1920, 1921, 1923, 1924, 1925, 1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1933, 1934, 1935, 1937, 1939, 1947, 1949, 1950, 1953, 1956, 1957, 1959, 1961, 1963, 1964, 1975, 1976, 1978, 1987, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1999, 2000, 2003, 2005)
Kupagyõzelem: 31-szeres (1894, 1897, 1898, 1903, 1928, 1930, 1932, 1934, 1935, 1936, 1948, 1949, 1950, 1953, 1960, 1962, 1963, 1964, 1966, 1973, 1976, 1978, 1979, 1981, 1992, 1993, 1996, 1999, 2000, 2002, 2003, 2009)
Kupagyőzelem: 33 (1894, 1897, 1898, 1903, 1928, 1930, 1932, 1934, 1935, 1936, 1948, 1949, 1950, 1953, 1960, 1962, 1963, 1964, 1966, 1973, 1976, 1978, 1979, 1981, 1992, 1993, 1996, 1999, 2000, 2002, 2003, 2008, 2009)
Ligakupa-győzelem: (1947, 1949, 1961, 1962, 1964, 1965, 1971, 1976, 1978, 1979, 1982, 1984, 1985, 1987, 1988, 1989, 1991, 1993, 1994, 1997, 1999, 2002, 2003, 2005, 2008)
Nemzetközi kupagyõzelem: KEK-győztes (1972)

REAL MADRID CF
Alapítva: 1902
Hazai pálya: Santiago Bernabeu-stadion (80 400 férőhely)
Bajnoki cím: 31 (1932, 1933, 1954, 1955, 1957, 1958, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1967, 1968, 1969, 1972, 1975, 1976, 1978, 1979, 1980, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1995, 1997, 2001, 2003, 2007, 2008)
Kupagyõzelem: 17 (1905, 1906, 1907, 1908, 1917, 1934, 1936, 1946, 1947, 1962, 1970, 1974, 1975, 1980, 1982, 1989, 1993)
Ligakupa-győzelem: 1 (1985)
Szuperkupa-győzelem: 8 (1947, 1988, 1989, 1990, 1993, 1997, 2001, 2003)
Nemzetközi kupasikerek: 9xBEK/BL-, 2xUEFA-kupa-, 1xSzuperkupa, 3xVilágkupa-győztes, 1956 BEK-győztes, 1957 BEK-győztes, 1958 BEK-győztes, 1959 BEK-győztes, 1960 BEK-győztes, 1960 Világkupa-győztes, 1962 BEK-döntős, 1964 BEK-döntős, 1966 BEK-győztes, 1966 Világkupa-döntős, 1971 KEK-döntős, 1981 BEK-döntős, 1983 KEK-döntős, 1985 UEFA Kupa-győztes, 1986 UEFA Kupa-győztes, 1998 BL-győztes, 1998 Szuperkupa-döntős, 1998 Világkupa-győztes, 2000 BL-győztes, 2000 Szuperkupa-döntős, 2000 Világkupa-döntős, 2002 BL-győztes, 2002 Szuperkupa-győztes, 2002 Világkupa-győztes

AS ROMA
Alapítva: 1927
Színe: bordó-sárga
Hazai pálya: Stadio Olimpico (82900 férőhely)
Bajnoki cím: 3 (1942, 1983, 2001)
Kupagyőzelem: 9 (1964, 1969, 1980, 1981, 1984, 1986, 1991, 2007, 2008)
Szuperkupa-győzelem: 2 (2001, 2007)
Nemzetközi kupasikerek: 1961 UEFA Kupa-győztes, 1984 BEK-döntős, 1991 UEFA Kupa-döntős

SCHALKE 04
Alapítva: 1904
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: Veltins Aréna (61673 férőhely)
Bajnoki cím: 7 (1933-1934, 1934-1935, 1936-1937, 1938-1939, 1939-1940, 1941-1942, 1957-1958)
Kupagyőzelem: 4 (1937, 1972, 2001, 2002)
Nemzetközi kupagyőzelem: 1997 UEFA Kupa-győztes

SPORTING LISSZABON
Alapítva: 1906.07.01.
Hazai pálya: Estádio José Alvalade (52 000 férőhely)
Bajnoki cím: 18 (1940/41, 1943/44, 1946/47, 1947/48, 1948/49, 1950/51, 1951/52, 1952/53, 1953/54, 1957/58, 1961/62, 1965/66, 1969/70, 1973/74, 1979/80, 1981/82, 1999/00, 2001/02)
Kupagyõzelem: 19 (1922/23, 1933/34, 1935/36, 1937/38, 1940/41, 1944/45, 1945/46, 1947/48, 1953/54, 1962/63, 1970/71, 1972/73, 1973/74, 1977/78, 1981/82, 1994/95, 2001/02, 2006/07, 2007/08)
Szuperkupa-győzelem: 7 (1982, 1987, 1995, 2000, 2002, 2007, 2008)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1x KEK-győztes (1964), UEFA Kupa-döntős (2005)

VFB STUTTGART
Alapítva: 1893
Színe: piros-fehér
Stadion: Mercedes Benz Arena (55896 férőhely)
Bajnoki cím: 5 (1950, 1952, 1984, 1992, 2007)
Kupagyőzelem: 3 (1954, 1958, 1997)
Nemzetközi kupasikerek: 1987 UEFA Kupa-döntős, 1998 KEK-döntős

TOTTENHAM HOTSPUR
Alapítva: 1898
Színe: kék-fehér
Hazai pálya: White Hart Lane (36310 férőhely)
Bajnoki cím: 2 (1951, 1961)
FA-kupagyőzelem: 8 (1901, 1921, 1961, 1962, 1967, 1981, 1982, 1991)
Ligakupa-győzelem: 4 (1971, 1973, 1999, 2008)
Szuperkupa-győzelem: 7 (1921, 1951, 1961, 1962, 1967, 1981, 1991)
Nemzetközi kupasikerek: 1963 KEK-győztes, 1972 UEFA Kupa-győztes, 1974 UEFA Kupa-döntős, 1984 UEFA Kupa-győztes

VALENCIA CF
Alapítva: 1919
Hazai pálya: Mestalla (53 469 férőhely)
Bajnoki cím: 6 (1941-1942, 1943-1944, 1946-1947, 1970-1971, 2001-2002, 2003-2004)
Kupagyõzelem: 7 (1941, 1949, 1954, 1967, 1979, 1999, 2008)
Spanyol Szuperkupa: 2 (1949, 1999)
Nemzetközi kupagyõzelem: 1xKEK-, 3xUEFA-kupa-, 2xSzuperkupa-győztes, 1962 UEFA Kupa-győztes, 1963 UEFA Kupa-győztes, 1964 UEFA Kupa-döntős, 1980 KEK-győztes, 1981 Szuperkupa-győztes, 2000 BEK-döntős, 2001 BEK-döntős, 2004 UEFA Kupa-győztes, 2004 Szuperkupa-győztes

VILLARREAL CF
Alapítva: 1923
Hazai pálya: Estadio El Madrigal (25000 férőhely)
Bajnoki cím: -
Kupagyõzelem: -
Nemzetközi kupagyõzelem: Intertotó-kupa győzelem (2003, 2004)

SV WERDER BREMEN
Alapítva: 1899
Színe: zöld-fehér
Hazai pálya: Weserstadion (42358 férőhely)
Bajnoki cím: 4 (1965, 1988, 1993, 2004)
Kupagyőzelem: 6 (1961, 1991, 1994, 1999, 2004, 2009)
Nemzetközi kupasiker: 1992 KEK-győztes, 2009 UEFA Kupa-döntős

VFL WOLFSBURG
Alapítva: 1946
Színe: zöld-fehér
Hazai pálya: Volkswagen Arena (30000 férőhely)
Bajnoki cím: 1 (2009)
Kupagyõzelem: -
Nemzetközi kupagyõzelem: -

Címkék: labdarúgás
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu