Suárezt 40 millió fontért elengedhetik

Létrehozva: 2013. június 18. 17:10
A Liverpool hajlandóságát bizonygatja az ESPN keddi írásában, amelyet a klubhoz közelálló forrásokra alapoz. Úgy értesült, hogy hajlandók elengedni a házi gólkirályt, Luís Suárezt, de ehhez néhány feltételt teljesíteni kell.


A hivatalosan eddig az uruguayi érinthetetlenségét hangsúlyozó Vörösök a szakportál szerint lassan belátják, hogy nincs értelme minden áron útját állni. Főleg azért nem, mert az elmúlt hetekben folyamatosan arról beszélt, hogy az angol közeg az, amely elfogadhatatlan számára, nem érzi jól magát az országban, hiába a klub támogatása.

A váltáshoz azonban egyrészt szükség van a Spanyolország kapujába Brazíliában, a Konföderációs Kupán méretes szabadrúgásgólt csavaró csatár írásos, hivatalos távozási kérelmére. Márpedig az ESPN szerint a nyilatkozatai ellenére Suárez eddig ilyet nem nyújtott be a vezetőség részére. Másképp távozása nem fog működni.

Szerződése ugyanis 2017-ig szól, ezt pedig - és ez a másik feltétel - csak egy nagyjából 40 millió fontos ajánlat esetén hajlandók felbontani a Mersey-parton. Egyelőre itt is akadályok tornyosulnak, hiszen azt is tudni vélik liverpooli forrásokból, hogy ajánlat egyelőre nem érkezett az első számú jelölt, a Real Madrid részéről.

Persze a nyár hosszú, Suárez jelenleg a Konföderációs Kupával van elfoglalva, míg a Madridnak sem kell kapkodni, nagyobb rivális ugyanis egyelőre a kiszivárgott hírek alapján nem tűnt fel a színen. A Liverpool mindenesetre az ESPN szerint nem akarja túlságosan húzni az ügyét, a júliusi előszezon kezdetére rendezni szeretné.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu