Stadionunk lesz, győztes ötlet még nincs

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 9. 12:47
Nincs győztese az új nemzeti labdarúgó-stadionnal kapcsolatos városépítészeti ötletpályázatnak, a bírálóbizottság ugyanakkor három pályázatot díjazott, további hét művet pedig megvételre érdemesnek talált.

 

Nagy Ervin országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta: a beérkezett 23 pályamű közül egyetlen sem tudott a terület egészére teljes, kifogástalan megoldást kínálni, ezért nem osztottak ki első díjat.

"A mostani ötletpályázat célja elsősorban városépítészeti, közlekedési kérdések tisztázása volt" - tette hozzá Nagy Ervin. "A pályaművek alapján a bírálóbizottság azt állapította meg, hogy a tervezési program megvalósítható a területen."

A pályázat második helyezettje 4,5, a harmadik 3,5, a negyedik pedig 3 millió forintos honoráriumot kapott. A bírálóbizottság négy pályaművet "kiemelt megvételben", s egyenlő arányban, 1,5 millió forint megvételi összegben, három pályázatot pedig "megvételben", s egyenlő arányban, egymillió forint megvételi összegben részesített.

Az ötletpályázaton részt vett tervezőknek nemcsak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem egy egész városrészt – a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet – kellett megtervezniük úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, a bírálóbizottság társelnöke úgy fogalmazott: a beruházás következő lépése az építészeti tervpályázat kiírása lesz, erre várhatóan kora ősszel kerül sor.

"A tervpályázat során már nemcsak ötleteket, ajánlásokat, megfontolásra érdemes felvetéseket várunk majd a mérnököktől, hanem konkrét terveket" - mondta a kormánybiztos. A városépítészeti ötletpályázat lebonyolítását az építész szakma javasolta, azért, hogy a későbbi tervpályázatot már ezen ötletek felhasználásával lehessen kiírni.

Vígh László áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, s mellé egy új nemzeti stadion épül. Az elképzelések szerint a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.

 

Hozzászólások
SZFS SZFS 2012. július 9. 23:34 (6)
Bajnok
  4224
Ha olyan jól fog haladni, mint a 4-es metró,akkor 2020-ra talán kész lesz.

Szerkesztve: 2012. július 9. 23:34
Hajrá FC Internazionale!!!
Erdélyi Dave 2012. július 9. 15:44 (5)
Legenda
  17143

„Amúgy belegondoltatok már Magyarország, hogy rendezte volna meg a mostani EB-t? (félig kész stadionok, infrastruktúra stb)”




[Hivatkozás: Pisti Steve 2012. július 9. 13:51]
Nem, mert nem akarunk belegondolni.
Hajrá FC Barcelona!!!
Pisti Steve 2012. július 9. 13:51 (4)
Megszállott
  7601
Amúgy belegondoltatok már Magyarország, hogy rendezte volna meg a mostani EB-t? (félig kész stadionok, infrastruktúra stb)
Hajrá Valencia!!!
Sandler Bouy 2012. július 9. 13:15 (3)
Ígéret
  369
"Az elképzelések szerint a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el."--- aha,tudjuk mit jelent ez..tipikus 4-es metro feeling...
Tony Romo 2012. július 9. 13:03 (2)
Rajongó
  1544
Szórjuk csak el az összes pénzt, majd az IMF-től veszünk fel hitelt.Viktorkának a haverja nem adta be a pályázatát, azért nem nyert egyik sem.Na majd a következő pályázat bírálatnál...
Hajrá Arsenal!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 9. 12:19 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64205
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:48  Barcelona-ünnep a 30. győzelem után22:44  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordítása21:02  Bajnok a Porto, hiába nyert a Benfica20:17  A száguldó Honvéd átrobogott a Győron19:00  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!18:39  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előtt16:55  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?16:20  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehet14:56  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSG14:25  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes gólja13:56  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"13:23  Újra BL-győztes az Aukland City12:52  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsét12:20  Mourinho vinné magával CR-t is11:44  Benítez: az utódomnak könnyű dolga lesz11:11  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Mancini utolsó szép gesztusaSzo  Így nézhet ki a jövő Manchester UnitedjeSzo  Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!Szo  Beckham visszatérhet az Old TraffordraSzo  Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti  Hosszú eltiltás vár Jérémy Ménezre  Enyhítettek a Málaga büntetésén  Del Bosque: Kiállok Casillas mellett  Júlio César: Eladnak a nyáron!  Most dől el Neymar sorsa  Az Auxerre-től igazol csatárt az Arsenal  A Rómáé az új Júlio César  Dupla teltház előtt játszik a Bayern  Wenger: ide nem jön Rooney!  Izgalmak a PL utolsó fordulójában is  Visszatérhet az Arsenal támadója  Arsenal: 70 milliós keret és Rooney?  Berlusconi: Allegri a Románál köt ki!Csü  Mourinho: hiányozni fog nekünk FergusonCsü  Mancini Nápolyban köthet kiCsü  Torres: visszatértem!Csü  Visszatér Carroll, Nasri, AquilaniCsü  Balotelli kiakadt és fogadkozikCsü  Inter: ez már nem sérüléshullám, ez átokCsü  Marco Rossi hosszabbított KispestenCsü  Ancelotti: tudni akarom, mi lesz velem!Csü  A PSG megtette ajánlatát CR-nekCsü  "A Chelsea 100 milliót költ a nyáron"
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók