Spanyol győztes a Kubala-kupán

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 17. 21:30
Mindkét magyar együttes dobogós helyen végzett az I. Nemzetközi Kubala László U16-os Labdarúgó Tornán, a Vasas Fáy utcai Sportcentrumában. A győztes a spanyol Murcia együttese lett.

A kétnapos torna során végig fölényben lévő Real Murcia C.F. az utolsó meccsén 1:1-es döntetlent játszott az AKA Sturm Graz csapatával. Edzőjük, Antonio Sanchez szerint ez volt talán a legnehezebb mérkőzésük.

A második helyen a magyar Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia végzett, akik végig lendülete sen játszottak. Az ezüstérmet utolsó meccsükön biztosították be, mely során 3:2-es arányban győzték le a Kubalásokat. Cseh András edző kiemelte, hogy Kubala László életútja önmagában is példaként áll valamennyi Puskás-labdarúgó számára.

A bronzérmet a hazai csapat, a Vasas Kubala Akadémia szerezte meg. A szépreményű Kubalások az utolsó percig küzdöttek az ezüstéremért a PFLA csapatával vívott vasárnapi rangadón. A piros-kék szívű fiúk közül többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A negyedik helyen végzett az AKA Sturm Graz.

Végeredmény:
I.    helyezés: Real Murcia C.F. (7 pont)
II.    helyezés: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (6 pont)
III.    helyezés: Vasas Kubala Akadémia (3 pont)
IV.    helyezés: AKA Sturm Graz (1 pont)

A csapatok legjobbjai:
Jesus Parre Escribawo (Real Murcia C.F.)
Spandler Csaba (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia)
Zoltai Marcell (Vasas Kubala Akadémia)
André Ahmed Tobias (AKA Sturm Graz)

Különdíjak:
A torna legjobb kapusa: Antonio Fernandez (Real Murcia C.F.)
A torna gólkirálya: Németh Erik (PFLA) – 4 gól
A torna legjobbja (MVP): Jose Sanchez Vidal (Real Murcia C.F.)

Címkék: kubala_laszlo
Hozzászólások
Mezei Ádám 2012. június 18. 15:37 (3)
Bajnok
  2807
Hajrá FC Barcelona!!!
Vass Pál 2012. június 17. 21:54 (2)
Ígéret
  383
Spanyolok,már megint.
Hajrá Manchester United!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 17. 21:47 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64233
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere22:24  Büntetés a Romának és az Internek22:02  Az Atlético elengedi Falcaót21:33  Európa-liga-döntő Varsóban?20:56  Börtönben a Steaua elnöke20:16  Hivatalos: Mourinho távozik!19:34  Neymar beintett a Barcelonának18:33  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény16:56  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!16:28  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét15:58  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja15:34  A Spursből igazolna a Liverpool15:03  Moyes munkába állt az Old Traffordon14:36  Neville visszavonulhat14:00  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb13:27  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!12:55  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója12:21  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi11:10  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va  Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa  Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa  A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Mancini utolsó szép gesztusaSzo  Így nézhet ki a jövő Manchester UnitedjeSzo  Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!Szo  Beckham visszatérhet az Old TraffordraSzo  Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti  Hosszú eltiltás vár Jérémy Ménezre  Enyhítettek a Málaga büntetésén  Del Bosque: Kiállok Casillas mellett  Júlio César: Eladnak a nyáron!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók