Soványka Schalke-előny Madridra

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 13. 22:35
A német Schalke labdarúgó csapata hazai pályán minimális különbséggel, 1-0-ra nyert a spanyol Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligája selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. Fred Rutten hiába játszott gyakorlatilag kilencven percen keresztül mezőnyfölényben, csak egy szabadrúgásból találtak be ellenfelük kapujába. A madridi visszavágó igencsak nyílt csatát sejtet.


 

Rakitic nagy lehetőségével indult a mérkőzés, Leo Francótól bravúr kellett még ahhoz is, hogy oldalra üsse a kapu közepébe tartó, de nagy erővel, közelről leadott lövést.

 

Kevéssel később Kuranyi előtt suhant el egy baloldali beadás, folyamatos volt a német fölény, a Schalke több mint veszélyes jelenléte a madridiak kapuja előtt. A 15. percben Farfán szorult ápolásra, miután akkora lyukat rúgott az Atlético tizenhatosán belül…

 

A lendületes németek szusszanásnyi időt sem hagytak a rutinos spanyoloknak, futószalagon dolgozták ki a veszélyes helyzeteket. A 20. percben jobboldali Schalke-beadás suhant el a röviden két, a hosszú további egy érkező társ előtt orrhosszal.

 

A 28. percben egy távoli, erőtlen kapura lövéssel jelezték a vendégek, hogy pályán vannak és legalább elméletben tudatában vannak, hogy mire megy ki a játék.

 

A 30. percben aztán góllá, teljesen megérdemelt góllá érett a hazai mezőnyfölény: Pander a jobbösszekötő helyéről mesterien csavart egy 23 méteres szabadrúgást a kapu bal oldalába. Leo Franco elindult a lövésre, de elcsúszott, bár védeni aligha tudott volna, olyan jól volt helyezve az erősen meglőtt labda.

 

A félidőig hátralévő fertályórában kijött a szorításból Javier Aguirre csapata: a középkezdés után 30 másodperc sem kellett egy helyzet kialakításához, de a kelleténél kicsit jobban kinyílva így többször csak szabálytalanul tudták megakasztani a nem fáradó német játékosokat.

 

A szünetig még feljegyezhettünk további két spanyol helyzetet és egy német sárga lapot, az eredmény azonban nem változott: megérdemelten vezetett a Schalke.

 

A második félidő jóval kiegyenlítettebb játékot hozott. A vendéglátók a folytatásban is megpróbálták ráerőltetni akaratukat a spanyolokra, de ők rutinosan tördelték és lassították a játékot. A németek viszont az idő múlásával egyre fáradtabban mozogtak, támadásaikban már korántsem volt az a lendület és átütőerő, mint korábban.

 

A hajrára nagy rohamot indított a Schalke, de gólt már nem tudott elérni, így maradt az egygólos különbség, amely a madridi visszavágón nem éppen egy életbiztosítrás.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
Schalke (német ) – Atlético Madrid (spanyol) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Pander 30.

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu