Soha nem látott botrány magyar meccsen

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 26. 22:30
Tömegverekedés miatt fulladt botrányba a Szár-Ercsi labdarúgó-mérkőzés Fejér megyében, ahol a játékosok, a szurkolók, de még a biztonsági őrök is ütötték, rúgták a vendégcsapat labdarúgóit, no meg a mérkőzésé bíráját. A szövetség villámgyorsan ítéletet hozott az ügyben, a pályát három meccsre bezárták, a hat (!) kiállított játékos összesen két és fél év eltiltást kapott.


A hazai együttes már 3-0-ra vezetett a megyei másodosztályú bajnokság második fordulójában rendezett összecsapáson, amikor eljött a meccs 57. perce, s valóságos háború vette kezdetét.

A jelenlévők egymással is ellentmondásba keveredtek, éppen ezért mindkét fél véleményére kíváncsiak voltunk, hogy objektív képet adhassunk a történtekről.
Egy neve elhallgatását kérő, a szári együtteshez közel álló szemtanú így emlékezett a történtekre:

„Tudomásom szerint a jegyzőkönyvbe is így került az eset, ezért állítom magabiztosan: a botrányt az Ercsi 18-as mezben játszó labdarúgója robbantotta ki, mivel a hátvéd az egész meccsen ütötte, rúgta a száriakat, szabályosan még csak véletlenül sem tudott szerelni. Amikor az egyik hazai labdarúgó aztán megelégelte mindezt, ellökte a védőt, s mivel minden a bíró háta mögött történt, az eljátszhatta a „nagyhalált”. Ekkor rontott oda egy másik Ercsi-játékos, bizonyos Pápay Ádám, s a pokol elszabadult. Mindenki ütött mindenkit, hatalmas volt a balhé, amiből a bíró is kapott eleget, aki így nem is tehetett mást, lefújta a mérkőzést.”

Oros Zsolt, aki szerkesztőségünk figyelmét felhívta az ügyre másként emlékszik:

„Már az első félidőben látni lehetett: nagy baj lesz. Az egyik szabálytalanság után – amiért büntetőt rúghattak a hazaiak – a lelátón ülők folyamatosan rasszista kifejezéssel illették a vendégcsapat tagjait, sőt, még a játékvezetőt is fenyegették. A béke a szünet után sem állt helyre, s miután a második félidőben az Ercsi játékosát szándékosan arcon ütötték, majd az egyik csapattársa a segítségére sietett, utóbbit a szári kispadról felugró játékos hátulról megütötte, még az orra is eltörött. Innentől kezdve a száraik ész nélkül ütötték a vendégeket, majd jöttek a szervezők, de nem védeni, szétválasztani, hanem a vendégeket ütni. Komolyan mondom, ilyet én még nem láttam. Levonuláskor folyamatosan cigányoztak a hazaiak, a bírót még labdával is megrugdosták. Felfoghatatlan, érthetetlen mindez.”

A Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága pillanatok alatt meghozta döntését, amely szerint a mérkőzésen kiállított játékosokat az alábbi büntetésben részesítette: Luist hat, Radát nyolc hétre, amíg Pápayt három, Szabó T.-t és Szabó K.-t kilenc-kilenc, valamint a szári kapust, Szabó D.-t négy hónapra eltiltotta, a szári pályát pedig három hazai meccsre betiltotta. A pályán elért 3-0-s eredményt törölték, a végeredmény 0-0, s mindkét csapattól öt-öt büntetőpontot levontak.

Oros Zsolt szerint az ítélet a történteknél is felháborítóbb:

„Rasszista megnyilvánulásokért sok esetben hónapokra tiltanak be pályákat vagy súlyos pénzbüntetést szabnak ki ehhez képest a száriak hárommeccses büntetése igen nagylelkű. Elfogadhatatlan viszont az öt pont levonása csapatunktól. Miért? Talán azért mert a játékosok csapattársuk segítségére siettek akinek, mint a vizsgálatok mutatják orrát és állkapcsát törték a szári rendezők, vezetők, nézők és játékosok? Meglehetősen kemény büntetés azzal a csapattal szemben, amely az önvédelmen kívül mást nem tett, amelynek a játékosait rasszista bekiabálások valamint fenyegetésekkel illették. Hazánk felelős szövetségei, az MLSZ és az FMLSZ figyelmen kívül hagyják a nemzetközi labdarúgással kapcsolatos alapelveket! Ők azok, akik miatt itt tart a magyar labdarúgás. Ők a felelősek az ilyen és ehhez hasonló esetekért. Pont az ilyen döntéseikkel, amelyekkel elítélik a vétlen csapatot is! Innentől kezdve mindenki azt tehet, amit akar, mert nincs számonkérés.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu