Sneijder vérszegénységben szenved

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 10. 18:01
Wesley Sneijdernél vérszegénységet állapítottak meg, de az Inter középpályása szerint nem komoly a baj, csupán elfáradt a szervezete a hatalmas megterheléstől. A holland játékos ugyanakkor nem akarja magára hagyni sérüléshullámtól tizedelt csapatát.


 

Wesley Sneijder a félidőben cserét kért a Brescia elleni szombati bajnokin, és a holland De Telegraafnak adott nyilatkozatában el is árulta az okot.

„Remegni kezdtem, és az egész testemben fájdalmat éreztem. Az öltözőben rosszul lettem, nem tudtam folytatni a játékot.”

Az Inter középpályása elmondta, azonnal megmérték a vérnyomását, majd Hollandiába repült, hogy odahaza is kivizsgálják.

A diagnózis szerint Sneijder vérszegénységben szenved, de elmondása szerint nem komoly a baj, csupán a teljes kimerülés fenyegeti.

Az Aranylabdára is esélyes holland ugyanakkor hozzátette, noha szüksége lenne a pihenésre, hosszú időre egész egyszerűen nem eshet ki, mivel a tavasszal triplázó Intert már így is komoly sérüléshullám sújtja, főleg a pálya közepén.

Hogy szavai alátámasztást nyerjenek: a középpályán Thiago Mutta, Esteban Cambiasso és Sulley Muntari sem bevethető, és Dejan Sztankovics is csak szerda este a Lecce ellen játszhat ismét.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu