A Manchester United stabil kezdőjátékosai közül Wayne Rooney combsérülés, Ashley Young pedig a térde miatt egészen biztosan nem léphet pályára szerdán, a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen. Sőt, úgy néz ki, Ferguson nem számíthat a balhátvéd Patrice Evrára sem, bár helyettese, Alex Büttner bemutatkozása fantasztikusra sikerült.
A jelek szerint sokat ért, hogy Louis van Gaal a magyar-hollandon korán lehozta a sérült Robin Van Persie-t, mert a csatár már játszhat szerda este. Ugyanakkor két fiatal védő, Chris Smalling és Phil Jones is pihen, és a jelek szerint még hosszú ideig regenerálódniuk kell. A skót tréner ugyanakkor nem tudja, melyik kapusát jelölje a kezdőbe a török csapat ellen.
Sokáig úgy nézett ki, David De Gea helyzete egyre stabilabb első számú hálóőrként, de a Fulham ellen kiderült, elég egyetlen hiba, és a spanyol rögtön ki is penderült a kezdőből. Sir Alex azóta a dán Anders Lindegaardot védeti.
A török együttes sem teljes, a veterán cseh válogatott védő, Tomás Ujfalusi súlyos térdsérülés miatt (keresztszalag) valószínűleg az egész szezont kihagyja. Engin Beytar is hiányozni fog, ő eltiltás miatt.
A két csapat először az 1994/1995-ös szezon csoportmeccsein találkozott, és egy isztambuli 0-0 után az Old Traffordon simán, 4-0-ra nyert a Manchester United. ezen a meccsen rúgta David Beckham első gólját a Vörös ördögök mezében. A Galatasaray még sosem nyert Angliában.
"Ha nem jutunk tovább idén sem, akkor kemény kritikákat fogunk kapni, pellengérre fognak minket állítani, és teljesen jogosan - mondta Sir Alex Ferguson. - Már éppen elég figyelmeztető jelet kaptunk eddig, és felkészültünk."
"Eddig is voltak komoly lehetőségeink is a BL-ben. Az elmúlt évtizedekben két döntőt megnyertünk (1999, 2008), kettőt pedig elveszítettünk (2009, 2011) a Barcelona ellen. Szeretnénk még jobbak lenni, és persze a tavalyinál mindenképpen, ez nem is kérdéses."
| UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2012/2013 |
| H CSOPORT, 1. FORDULÓ: MANCHESTER UNITED (angol) - GALATASARAY (török), szept. 19, 20:45 Manchester, Old Trafford V.: Wolfgang Stark (német) VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK: MANCHESTER UNITED: Lindegaard - Rafael, Vidics, Ferdinand, Büttner - Scholes, Carrick - Valencia, Kagava, Nani - Van Persie Menedzser: Sir Alex Ferguson GALATASARAY: Muslera - Eboué, Cris, Kaya, Balta - Melo, Inan, A. Yilmaz - B. Yilmaz, Elmadner, Amrabat Vezetőedző: Fatih Terim |
