Gyötrelmes órákon van túl Rooney…A tavasszal még BL-döntős MU ugyanis szerdán este Bázelben kipottyant a mostani sorozatból, könnyű elképzelni, milyen hangulatba utazott el a támadó a nyoni UEFA-tárgyalásra. Pedig szükség volt a hideg fejre, a logikus beszédre, hiszen „vallomásától” is függött a szereplése az Euro-2012-n.
A manchesteri sztár még az angolok utolsó selejtezőjén kapott piros lapot, amikor megrúgta Miodrag Dzudovicot. Az UEFA első fokon három Eb-meccsről tiltotta el a forrófejű csillagot, pedig még a sértett is hangsúlyozta, nem érzett komoly szándékosságot a sportszerűtlenség hátterében.
Az angol szövetség hatalmas diplomáciai hadműveletet indított a büntetés enyhítéséért. Fabio Capello szövetségi kapitány is alaposan elgondolkodott, hiszen Rooneynak „alaphangon” ki kellett volna hagynia a teljes csoportkört. Benevezése elvett volna egy helyet a keretben, arra pedig semmi garancia nincs, hogy a szigetországi együttes bejut a negyeddöntőbe…
A mostani döntés azt jelenti, hogy Rooney pályára léphet Ukrajna ellen az Európa-bajnokság harmadik fordulójában. Francia- és Svédország ellen azonban csak szurkolóként tehet válogatottja sikeréért.
Rooney: csak két meccs, jöhet az Eb!
Létrehozva: 2011. december 8. 11:40
Ha nem lesz sérült, akkor Wayne Rooney pályára léphet a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon! Az Európai Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága ugyanis két találkozóra csökkentette a Manchester United csatárának eltiltását, a harmadik letöltését négy évre felfüggesztette.

24 ÓRA
13:51 Nem csak a Manchester City útja létezik12:50 Világsztár edzheti Juhászt12:00 Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:11 Beckham mellett kampányol Giggs21:44 Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!20:47 Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06 Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40 68 évesen lett punk a Montpellier elnöke18:15 Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:36 Mihajlovics a szerb kapitány16:38 Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18 Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30 Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16 Berbatov: Elhagyom a Unitedet14:08 Del Piero: Új életet kezdek14:05 Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőveHé Speciális kötést kap Juhász RolandVa Először bajnok a MontpellierVa Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa Szinte ezüstérmes a VideotonVa Top nyolc emlék a BundesligábólVa Torino, Pescara: irány a Serie A!Va A Juventus a kupát is behúzza - blogVa Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa Solskjaer nemet mondott a PL-reVa Schweinsteiger sokkot kapottVa Megaigazolásra készül a BL-győztesVa Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa BL-döntő - Az edzők reakciójaVa Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo Premier League: a West Ham jutott visszaSzo Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo Kínában folytathatja SeedorfSzo Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo Balotelli marad a Manchester CitybenSzo A Bayern lesz a BL-győztes - blogPé A Kecskemét elhibázta, a Győr nemPé Bayern ötödször, vagy Chelsea először?Pé Ronaldo megkoronázta magátPé Előkerült egy videó a nyolcéves MessirőlPé Drogba: Nem vagyok színész!Pé MU-legenda is képben az Aston VillánálPé Vagyonért igazolt a MönchengladbachPé Elege lett az Arsenal kapusának
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
Sachsenring: 43, 50, 46, 63, 63, 28, 57, 57, 75, 69, 87, 19
Szerkesztve: 2012. január 3. 16:06