Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 22. 15:46
Cristiano Ronaldo úgy véli, Spanyolországnak, Németországnak és Hollandiának van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a nyári Európa-bajnokságot. A Real Madrid aranylabdása szerint akár profitálhat is Portugália abból, hogy nem tartják favoritnak.

 

Alig több mint két hét múlva rajtol az Európa-bajnokság, és értelemszerűen Cristiano Ronaldo sem úszhatja meg az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Az esélyesekről egyértelműen nyilatkozott.

„Spanyolországnak jó esélye van. Németország, Hollandia, Olaszország, Portugália – miért ne?  A legtöbb sansza az első háromnak van” – fogalmazott a gólgyáros.

„Rajtunk, portugálokon nincs túl nagy nyomás, a spanyolokon, a németeken és a hollandokon annál inkább. Élveznünk kell a játékot, a lehető legtöbbet kihozni magunkból, aztán meglátjuk, mi történik. Nagyon nehéz lesz” – vette le a terhet csapata válláról.

A portugál válogatott alaposan belehúzott, hiszen az emlegetett németek és hollandok mellett Dániával alkot egy négyest. CR7 szívja is a fogát.

„Szerintem ez a legerősebb csoport az Eb-n. Nagyon kemény dolgunk lesz, de a többi együttes ugyanezt mondhatja el magáról. Németország a világ egyik legjobbja, Hollandiával karöltve, de továbbjuthatunk. A fociban bármi megtörténhet” – durrogtatott el egy közhelyet Ronaldo, aki alig várja, hogy kezdődjön a torna.

„Fiatal csapat vagyunk, egy fantasztikus csapat, nagyon jó és vicces edzővel. Jó dolog része lenni ennek az együttesnek, egyszerűen imádom.”

Hozzászólások
Ágyus Pista 2012. május 24. 11:26 (34)
Avatar_70_male
Újonc
  71

„Olyan fejet vág a képen Ronaldo, mintha a tökét csavarnák




[Hivatkozás: Funkmaster Flex 2012. május 22. 22:45]
szerintem meg csak fingott épp
nnnnnnn dddddd 2012. május 23. 12:38 (33)
Avatar_70_male
Rajongó
  904
Tudjuk, az apád meg a hitman
nnnnnnn dddddd 2012. május 23. 12:35 (32)
Avatar_70_male
Rajongó
  904

„sztem brazilok fogjak megnyerni xDXD”




[Hivatkozás: mathe attila 2012. május 22. 18:32]
Sztem meg az argentinok
Funkmaster Flex 2012. május 22. 22:45 (31)
Újonc
  102
Olyan fejet vág a képen Ronaldo, mintha a tökét csavarnák
Rédl Márk 2012. május 22. 21:10 (30)
Újonc
  101
Jól látja Ronaldo, nagyon sok esélyes ez az Eb, bárki nyerhet.Valóban keretben a legerősebbek a németek hollandok spanyolok, de bárki nyerhet.Kíváncsi leszek a német-portugálra, fele Real Madrid a másik fele ellen, vicces lesz.Szerintem meglepetés lesz, remélem a Portugálok nyerik az Eb-t, Pepe ledarabol mindenkit, és Ronaldo lesz a karmester a győzelembe.Hala Madrid!
Balogh Tibor 2012. május 22. 20:30 (29)
Újonc
  118
Úgy is a franciák nyerik, ez már le van játszva.Platini az Uefa elnöke nemsokára ott hagyja az igazgatói széket, és szeretné ha hőnáhitott csapata és hazájáé lenne a trófea.Ne feledjétek hogy a 2016-os Európa bajnokságot ők rendezik!
SZFS SZFS 2012. május 22. 20:10 (28)
Bajnok
  4230
Hajrá FC Internazionale!!!
SZFS SZFS 2012. május 22. 20:09 (27)
Bajnok
  4230
Hajrá FC Internazionale!!!
Varga Máté 2012. május 22. 20:01 (26)
Ígéret
  277
Az olaszok fogják megnyerni, olyan olaszos módon egy döntetlennel és egy 1-0 győzelemmel továbbszenvedik magukat a csoportból, majd csupa egy gólos győzelemmel beszenvedik magukat a döntőben, ott pedig a torna leg******abb játékosa, aki addig semmit nem csinált, lő két gólt, és már is CAMPIONE di Italia!!!!!!!!
Hajrá AS Roma!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:50 (25)
Ígéret
  274
most dobjak hatost golyoval? kitnyom hogy az a faxopo sorozat hog yvegzodik.nyugodjal mar le ! fogd a pcsád
Hajrá FC Bayern München!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:45 (24)
Ígéret
  274
xD jovan menyel aludni.ha csak nocsiskodni jottel ide.arra nemvagyunk kivancsiak
Hajrá FC Bayern München!!!
Lólé Csaba 2012. május 22. 18:39 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  7
mathe attila 2012. május 22. 18:39 (22)
Ígéret
  274
na nemond? ranezek a kepedre es azthiszem 5eves vagy
Hajrá FC Bayern München!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:38 (21)
Ígéret
  274
XD
Hajrá FC Bayern München!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:36 (20)
Ígéret
  274
jaj bazeg ujabb csaj jot fel kotyogni es faxsagokat ugat osszevissa.na nemond? apukam barjai? apicsáb.a
Hajrá FC Bayern München!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:32 (19)
Ígéret
  274
huhha
Hajrá FC Bayern München!!!
mathe attila 2012. május 22. 18:32 (18)
Ígéret
  274
sztem brazilok fogjak megnyerni xDXD
Hajrá FC Bayern München!!!
Istvan Szabolcs 2012. május 22. 18:29 (17)
Megszállott
  5912

„Ebben a halálcsoportban idén bőven benne lehet a pakliban, h Portuália továbbjut.Hollandia nagyban függ attól is, mennyire játszik egósan Robben, és ahogy a BL-elődöntőben és a döntőben is játszott...A németek abszolút favoritok, mellettük én még az olaszokat, franciákat is annak tartom.A spanyolokat csak azért nem, mert kitől várnak csodát? A gólfelelőseik közül az egyik másfél éve szenved Angliában, a másik meg majdnem az egész szezont kihagyta...”




[Hivatkozás: Nagy András 2012. május 22. 16:02]
Ohh hagyjuk Robbent,s az egóját,sztm a válogatottban,előbb Kuyt,RVP,vagy Sneijder hamarabb fognak rúgni 11-est,mint Rooben,sztm Robben nélkül is jók a hollandok,ott is van pár fiatal,és néztem pár meccset is nem igazán Robben a főszereplő ahogy elnéztem,Kuyt,RVP,Sneijder,villogtak többet,utána meg jöttek a többiek,Huntelaar stb.
mathe attila 2012. május 22. 18:28 (16)
Ígéret
  274
nemete knemlesznek eselyesek? D ok fogjak megnyerni.epp hogy elvesztettek most lesz jo veluk jatszani.mert a bayernosok mindekepp akarnak valamit majd nyerni.hogy ne ures kezzel zarjak a sezont.legalabb lesz nekik EB kupa juk...sztem a kis csapatok kozul: svajc,lengyel,horvát
Hajrá FC Bayern München!!!
Istvan Szabolcs 2012. május 22. 18:26 (15)
Megszállott
  5912
Sztm az nem fog hatni rájuk a válogatottban,Lahm,Schweinsteinger,Kroos,Neuer,Gomez,Müller,a válogatottban egymásért is harcolnak majd,viszont a BVB-be,Götze,Gündogan,Hummels,Bender,segíthet nekik,mert ők bajnoki cím meg kupát nyertek,Podolski biztos jól fogja tolni,de sztm a többiek is oda rakják magukat.
24 ÓRA
22:16  Carroll végleg elhagyhatja a Liverpoolt21:16  Elhalasztották Ribéryék botrányperét20:45  Dán óriást vett az Aston Villa20:15  „Wenger győzött meg az Arsenalról”20:00  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-n19:37  Mennie kell az angol kapitánynak18:45  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a Loki18:05  Beckham hatalmas sztár Kínában17:32  Élvonalbeli csapat padján Miriuta17:10  Suárezt 40 millió fontért elengedhetik16:47  A Spurs kivásárolná a brazil sztárt16:12  Városon belül igazolhat a Juve15:48  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevő15:10  Husztiéknak adta tinijét a Dortmund14:07  Besült a horvát kapitány Moszkvában13:57  Ausztrália vért izzadt Brazíliáért12:54  „A Barcának nem kell középső védő"12:15  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetleg11:49  Már a 4. percben bombagólt lőtt11:21  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárja10:45  JIM a Valladolid új vezetőedzője10:19  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesse09:58  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"09:03  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!  "Mintha nem akartak volna bentmaradni"  Hatalmas harc a Sahtar sztárjáért  Balotelli még az eltiltástól sem fél  Casillas: Mintha most debütáltam volna  A Lazio nem adja el Hernanest a PSG-nek  City vagy Madrid? Ez itt a kérdés  Nyomasztó spanyol fölény, de csak 2-1Va  Almería-Girona a La LigáértVa  Balotelli behúzta az elsőt az olaszoknakVa  Nem lesz ott a vb-n Dél-AfrikaVa  Most Villas-Boast csábítja a PSGVa  Június 24-én mutatkozik be GuardiolaVa  Egészpályás gólt akasztott a kapusVa  Isco zseniális gólt lőtt, majd cáfoltVa  A Citynek két ajánlata van CavaniértVa  Mourinho: Eto'ót akartuk, Torres felemásVa  Vb-pótselejtezők: sorsolás októberbenVa  Scolari: Ez már majdnem a legjobb 11Va  Heynckes megerősítette: visszavonulSzo  Eb-döntőben az olaszokSzo  Brazília nyert, de játékban ez kevésSzo  Eindhoveni párosért tárgyal a Napoli
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók