Tovább csillog hazájában Ronaldo. A súlyos térdsérülése után a Corinthiansba szerződő egykori aranylabdás a hatodik gólját szerezte az állami pontvadászatba, és a Sao Paulo elleni sikerhez is tevékenyen is hozzájárult.
A Milantól érkező 32 éves csatár az 58. percben volt eredményes, amikor 30 méterről átemelte a Sao Paulo kapusa fölött a labdát. Ez kissé eltérő volt a többitől, hiszen Ronaldo eddig valamennyi találatát a tizenhatoson belülről „követte” el. A Corinthians másik találatát Douglas szerezte még az 55. percben.
A Corinthians így 4-1-es összesítéssel került be a döntőbe, ahol ellenfele a Santos lesz. A győztes kiléte két mérkőzésen dől el. A Santos egyébként a Palmeirast újra 2-1-re verte meg.
Rio Grande do Sul tartományban az Internacional szerezte meg a bajnoki címet, miután 8-1-re verte a Caxiast. A Porto Alegre-i együttes már az első félidőben hétszer volt eredményes.
A riói bajnokságban a Flamengo egy bizarr öngólnak köszönhetően 1-0-ra verte a Botafogót: Emerson fel akart szabadítani, de lyukat rúgott, és a labda a támaszkodó lábáról került a kapuba.
Ronaldo döntőbe lőtte a Corinthianst
Szerző: shLétrehozva: 2009. április 20. 07:54
A Corinthians labdarúgócsapata 2-0-ra verte a Sao Paulót, és 4-1-es összesítéssel bekerült a paulista bajnokság döntőjébe a brazil labdarúgó-pontvadászatban. Ellenfele a Santos lesz.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS