Román-magyar, 50 ezer néző előtt

Létrehozva: 2014. október 1. 18:24
Telt házas lesz jövő szombaton a bukaresti Románia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés, mivel szinte az összes jegy elkelt.


A román szövetség pénteken honlapján kezdte el árusítani a mintegy 50 ezer belépőt, szerda délben pedig már csak 300 maradt, ezeknek a fele a VIP-szektorba szól. A bukaresti Nemzeti Aréna mintegy 55 ezer férőhelyes, a magyar szurkolóknak a szervezők 2852 jegyet biztosítottak, és körülbelül ezer hely marad üresen biztonsági okokból a digisport.ro hírportál szerint.

A portál megemlíti, hogy a legutóbbi román-magyar meccsen tavaly ősszel 41 405 néző volt a bukaresti stadionban. Akkor az idei brazíliai világbajnokság selejtezőjében Románia 3-0-ra legyőzte a magyar válogatottat.

A román-magyar mérkőzés iránti nagy érdeklődést mutatja az is, hogy a román klubcsapatok szurkolói máris elkezdtek "hangolni" az összecsapásra: a hétvégi bajnoki fordulóban a Steaua-Astra és a Viitorul-Petrolul mérkőzésen a Steaua és a Petrolul szurkolói Magyarország-ellenes és a magyarokat sértő rigmusokat skandáltak a Mediafax hírügynökség szerint. A Petrolul ezért 60 ezer lej (4,2 millió forint) bírságot kapott. A hírügynökség szerint a Steaua megúszta büntetést, mert a megfigyelő nem rögzítette a szurkolói skandálást.

Asztalos Csaba, a romániai diszkriminációellenes tanács elnöke hétfőn figyelmeztette a szövetséget és a Hivatásos Labdarúgó Ligát a Steaua-Astra mérkőzésen történtekre, és sürgette, hogy hozzák meg a szükséges szankciókat. Kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben az általa vezetett tanács bünteti meg a román labdarúgást vezető két testületet. Asztalos szerint a szövetségnek és a ligának vállalnia kell a felelősséget mindenért, ami a sportágban történik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu