Ribéry: Semmi rosszat nem tettem…

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 23. 13:50
Zahia Dehar és a francia hatóságok vizsgálata sem rengette meg a Bayern München klasszisának lelki nyugalmát, állítja, a prostituált-ügy nem befolyásolja negatívan a pályafutását. Franck Ribéry továbbra is ártatlanságát hangoztatja, sőt a francia válogatott világbajnoki lebőgésének utóhatásaitól sem tart….


 

Pedig lenne miért aggódnia a labdaművésznek, hiszen hazájában mind a mai napig nem heverték ki a szurkolók a dél-afrikai égést. A csúfos kudarcért Ribéryt is szemrehányás illeti, de mi ez ahhoz képest, hogy csúnya botrányba keveredett. A játékost a napokban néhány órára őrizetbe vették, mert a gyanú szerint két évvel ezelőtt egy akkor még kiskorú prostituálttal hált együtt.

„Nem féltem a pályafutásomat, sem a francia válogatottban, sem a Bayern Münchennél. Szándékosan semmi rosszat nem tettem” – jelentette ki Ribéry.

A 27 éves labdarúgót kedden hallgatták ki Párizsban, ha beigazolódik a rendőrség gyanúja, akkor három éves börtönbüntetést is kaphat. Ribéry tavaly április 26-án utaztatta Párizsból a bajor fővárosba Zahia Dehart, aki akkor még kiskorú volt. A lány azt állította, repülőjegyét és szállodai szobáját is a futballista fizette, vagyis tudnia kellett arról, hogy szexpartnere még nem töltötte be a 18-at…

Németországban öt éves börtönbüntetést „ér”, ha valaki 18 éven aluli személynek fizet a szexuális szolgálatért.

„Már túlvagyok a mélyponton, nehéz volt, de túltettem magam. Futballistaként a közvélemény előtt élek, nem egyszerű elviselni ezt a nyomást. Hatalmas feszültséget jelent ez” – mondta a sztár a Bildnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Becsapták Ribéryt és Benzemát
Megtévesztették Franck Ribéryt és Karim Benzemát, akik ellen azért indult rendőrségi eljárás, mert kiskorú prostituálttal létesítettek intim viszonyt. A tiniprosti Zahia Dehar kihallgatásán elmondta, becsapta a két...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Prostiügy: szabadlábon Ribéry, Benzema
A francia hatóságok őrizetbe vették, ám a L'Equipe esti információi szerint szabadon engedték a Bayern München illetve a Real Madrid labdarúgóját, Franck Ribéryt és Karim Benzemát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szexuális...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Védi a francia sztárokat a tiniprosti
VIDEÓVAL!!! Ne bántsák a játékosokat, nagyon jól bántak velem! Ezt kéri a francia közvéleménytől Zahia Dehar, aki Franck Ribéryvel, Sidney Govou-val, Karim Benzemával és Hatem Ben Arfával hált együtt, amikor még csak tizenhat...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Real-játékos is Ribéry bűntársa lehetett
Tovább gyűrűzik a szexbotrány Franciaországban: Franck Ribéry és Sidney Govou után újabb két válogatott labdarúgó neve merült fel az egyre kellemetlenebb ügyben. Az egyik francia napilap úgy tudja, a Real Madridot erősítő Karim...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Prostiügye miatt börtönbe mehet Ribéry!
Ej, de kényes ez az ügy! Franck Ribéryt, Sidney Govout és még két válogatott társukat ugyanis elítélhetik, miután kiderült, többször is fiatal korú prostituálttal hancúroztak. A botrány még a közelgő világbajnokságon való...
Tovább a teljes cikkhez »
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu