AZ 1962-ES VILÁGBAJNOKSÁG:
Az 1958-as svédországi versenyt követően a rotációs elvnek megfelelően újfent dél-amerikai ország lehetett a vendéglátó. Chilében 16 csapat küzdött meg egymással, újítást jelentett, hogy a csoportkörben egyenlő pontszám esetén már nem az újrajátszás, hanem a gólkülönbség határozta meg a sorrendet.
Taktikai újítást jelentett, hogy a korábbi nyílt támadójátékot felváltotta a kifinomultabb és pontosabb védekezés. Ez meg is látszott a torna csapatainak eredményességén, mindössze 89 érvényes gólnak tapsolhatott a közönség.
JÁTÉKVEZETŐ ÁLLÍTOTTA MEG A MAGYAROKAT
Továbbra is Baróti Lajos szövetségi kapitány irányította a nemzeti tizenegyet, amely akár érmet is szerezhetett volna. Albert Flóriánék remekeltek a csoportkörben, 2-1-re győztek Anglia és 6-1-re Bulgária ellen. Így az argentinok elleni gólnélküli döntetlen is belefért a záró fordulóban.
A legjobb nyolc között aztán jött a balszerencse a szovjet játékvezető, Nyikolaj Latisev formájában. A „derék” sporttárs két borzalmas hibát is vétett, mindkétszer a mieinket sújtotta. Először szabályosnak ítélte Adolf Scherer gólját, pedig segítője beintette a nyilvánvaló lest. Az 1954-ben vb-ezüstérmes kapus, Grosics Gyula nem is mozdult a lövésre…
Negyedórával később pedig Tichy Lajos bombája a keresztlécről a gólvonal mögé vágódott, de Latisev ezúttal is az ellenfelet segítette. Elmaradt az egyenlítés, utána pedig Vilem Schroif kapus mindent védett. Sorsdöntő hiba volt, hiszen később a csehszlovákok a döntőig meneteltek…
ÉRDEKESSÉGEK:
- Gólkirályok: ALBERT FLÓRIÁN, Garricha (brazil), Vavá (brazil), Sánchez (chilei), Jerkovic (jugoszláv), Ivanov (szovjet) 4-4 találattal.
- A "santiagói csata" néven vonult be a sportág históriájába a 2-0-ás hazai győzelemmel végződő Chile-Olaszország csoporttalálkozó. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy még a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia.
- A magyar-bolgár csoportmérkőzésen (6-1) Albert Flórián mesterhármast ért el.
- Brazília volt az első dél-amerikai válogatott, amely kétszer egymás után megnyerte a világbajnokságot, s Vavá az első olyan futballista, aki két vb-döntőben is eredményes volt.
A VILÁGBAJNOKSÁG MÉRKŐZÉSEI, ITT:
AZ 1962-ES DÖNTŐ: BRAZÍLIA-CSEHSZLOVÁKIA 3-1
