Régen igazolt ekkora tehetséget a Milan

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 5. 16:14
TEHETSÉGMUSTRA. A Milant választotta Itália egyik legnagyobb tálentumának tartott támadó középpályás, Hicham Mastour. A 14 éves, marokkói származású, de olasz állampolgár játékos - aki az Inter korosztályos csapatát is megjárta - a Reggianától érkezik.

A játékos rögtön a Primavera-csapatnál (tehát többségében 18-20 évesekkel) áll edzésbe, de csak januárban léphet pályára a tartalékbajnokságban, miután betöltötte 15. életévét. Arra még várni kell pár évet, hogy Mastour beállhasson a felnőtt csapatba.

Adriano Galliani személyesen járt közben, és félmillió eurót tett le az asztalra, hogy elhalássza a reménységet az Inter, a Juventus, a Manchester City, a Barcelona és a Real Madrid elől.

Mastour a Sky Italiának adott első interjúja apropójából, megmutatta, milyen jól is bánik a naranccsal és a pingponglabdával, de úgy igazán a futballlabdával van jó barátságban, már hosszú évek óta. Félelmetes a labdakezelése, egy az egyben bárkit képes megverni. "Hogy miért akar engem mindenki? Talán azért, mert olyat tudok a labdával, amit más nem" - nyilatkozta. A Milan fórumozóit alaposan lázba hozta a megszerzése, sőt, egyesek már egy El Shaarawy, Mastour álompárost vizionálnak a 2018-as vagy a 2022-es vb-re.

A videóban bemutatkozik, majd az is kiderül, hogy kedvenc játékosa Messi, kedvenc csapata pedig a Real Madrid.

Hozzászólások
Bayern München 2012. július 8. 17:05 (10)
Újonc
  41
Agyon van sztárolva legalább olyan videó lenne amibe mutat valamit mert ezek alapján ilyen játékost én is ismerek aki tud cselezni és dekázni.
hatalmas fogás 2012. július 5. 22:02 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  10
Minimális befektetéssel hatalmas kereseti lehetőség! Egy 16éve biztosan működő cég reklámozásával.De nem kell hogy embereket szerezzünk elég csak napi egy hirdetés feladni, ha senki sem nézi meg akkor is jár a jutalék!!! Nos én 200ezret fektettem be és most már havonta 400ezret keresek! Kis befektetés biztos jövedelem! Fontos még hogy ingyen is kezdhető, de úgy nehezebb elérni az ilyen magas fizetésig...Ha vállalkozni szeretnél ne tedd, ez tapasztalat...akkor inkább annak a pénznek a töredékét fektesd be ebbe és meglátod, nem kell 5percnél többet dolgoznod egy nap és mégis akár milliós fizetésre tehetsz szert! Figyelem ez nem piramisjáték!!! Mindenki próbálja ki legalább ingyen, hatalmas lehetőség! Mindenben segítek: !email cím!tamas14@vipmail%hu
Tóth Ádám 2012. július 5. 22:00 (8)
Bajnok
  2836
14 évesen több esze és kisebb arca is lehetne.meg ez a real madrid és Messi kedvelés elég gáz


Szerkesztve: 2012. július 5. 22:00
Hajrá FC Barcelona!!!
K. Domon 2012. július 5. 18:29 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  30
Szerintem is mire oda ér,hogy nagy játékos legyen kifog égni vagy nem birja a nyomást.Biztos vagyok benne hogy nem tesz jot a későbbi pályafutásának ha igy felfujják most.(ne legyen igazam)
Törölt felhasználó 2012. július 5. 18:11 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Már most akkora nyomás lesz ezen a gyereken, h belerokkan.nem szeretem az ilyen tálentumozást, főleg nem 14 éves korban.”




[Hivatkozás: Pécsi Dávid 2012. július 5. 17:48]
szerintem is így van!
Pécsi Dávid 2012. július 5. 17:48 (5)
Rajongó
  1384
Már most akkora nyomás lesz ezen a gyereken, h belerokkan.nem szeretem az ilyen tálentumozást, főleg nem 14 éves korban.
Molnár Máté 2012. július 5. 16:58 (4)
Újonc
  161
de aki tud cselezni...az h szeretheti messit? xd
Hajrá Real Madrid!!!
nnnnnnn dddddd 2012. július 5. 16:57 (3)
Avatar_70_male
Rajongó
  904
"A videóban bemutatkozik, majd az is kiderül, hogy kedvenc játékosa Messi, kedvenc csapata pedig a Real Madrid." Ez érdekes.
Prohászka Martin 2012. július 5. 16:46 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  57
Elég jó.
Hajrá AS Roma!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 5. 16:34 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64335
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
20:26  A Citynek nem kell se Neymar, se Falcao19:53  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntők19:18  A bekk végleg a Milané18:47  Vasszigor a rasszizmus ellen17:38  Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:27  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltak15:32  Egy évvel hosszabbított Rio Ferdinand15:28  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről14:56  Vádemelés a magyar bundabotrányban14:30  Újabb BL-döntő Németországban!14:01  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarja12:57  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgó11:06  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"10:38  Juhászéktól vett támadót a Fiorentina10:05  Bombagóllal kupagyőztes a Sahtar09:44  Ramos: Bale beleillene a Realba00:10  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért22:31  Coulibaly szállította az aranyat!21:49  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze  Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze  Megműtik a dortmundi bekketSze  Kijött az új City-mez – fotókSze  Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze  Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke  A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók