Két nappal ezelőtti madridi búcsúztatóján még az eshetőségéről sem volt hajlandó beszélni, ám szerdára bizonyossá vált: Raúl a következő két idényben a Schalkéban futballozik.
A Realt tizenhat profiként lehúzott szezon után hátrahagyó klasszis kedd késő este csapott a klub vezetőinek tenyerébe, hivatalos bemutatását szerda 14:30 órára tervezik a Veltins Arenában.
A hétfőn Madridban kíváncsiskodó kínai újságírónak pedig igaza lett: honfitársa, Haio Dzsun-min nem tarthatja meg a 7-es mezt, azt ugyanis át kell adnia a 33 éves spanyol megasztárnak.
A Schalke edzője, Felix Magath mondani sem kell, alig várja, hogy együtt dolgozhasson a sikerekben gazdag pályafutása alatt már szinte mindent megnyert Raúllal.
„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ekkora sztárt sikerült a csapathoz csábítani. Nemcsak klubunk, hanem az egész Bundesliga profitál az ő érkezéséből” – mondta a szakember a kék-fehérek hivatalos honlapjának.
Raúl így ismét együtt játszhat korábbi madridi csapattársával, Christoph Metzelderrel, akivel egyaránt a Hamburg elleni felkészülési mérkőzésen debütálhat.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ez már nem Raúl Madrid
Guti után hétfőn Raúl személyében újabb legenda jelentette be távozását a Real Madridtól. Az ikonikus 7-es tizenhat idény után köszönt el a blancók szurkolóitól, a Bernabéu-stadiontól és mindentől, ami a madridismóhoz kötődik....
Tovább a teljes cikkhez »
Guti után hétfőn Raúl személyében újabb legenda jelentette be távozását a Real Madridtól. Az ikonikus 7-es tizenhat idény után köszönt el a blancók szurkolóitól, a Bernabéu-stadiontól és mindentől, ami a madridismóhoz kötődik....
Tovább a teljes cikkhez »
