A Montpellier egyelőre nyomát sem mutatja tavalyi formájának, egyetlen győzelmét a sereghajtó Sochaux ellen szerezte, amúgy kikapott otthon a makulátlan mérleggel kezdő Marseille-től, továbbá nem bírt a jó erőkből álló Toulouse-szal, de ott egy piros lap is bekavart. Ezt még úgy ahogy meglehet magyarázni, de az újonc, sokra nem tartott Reims otthonában való 3-1-es égést már nehezebb. Itt katasztrofálisan játszott...
A hazai keret teljes. Visszatért a védekező középpályára Marco Estrada pénteken, Yanga-Mbiwa és Cabella visszakerül a védelembe és a középpályára.
Az Arsenal döcögősen kezdett, két 0-0-s mérkőzésén nem alkotott különösebben semmit, egy-két nagyobb ziccert leszámítva nagyjából reális eredmény született. A fordulópont Liverpoolban történt, azóta pedig hat góllal bizonyított a Southampton ellen. Ahhoz képest, hogy ismét mennyi kritikát kapott a csapat, egyenesen szárnyal, jobb pillanatban nem is kezdődhetne a Bajnokok Ligája.
A szokásos hiányzók vannak, Tomás Rosicky, Bacary Sagna, Lukasz Fabianski, Jack Wilshere és Emmanuel Frimpong mind kihagyta az eddigi összes tétmérkőzést, Abou Diaby pedig már legalább kérdéses, várhatóan beáll. Friss hír, hogy Wojciech Szczesny bokasérülés miatt nem utazott el, így Vito Mannone helyettesíti, míg a padra egy 21 éves tehetség ül le. Andrej Arsavin otthon maradt...
Az Arsenal várható kezdőcsapata: Mannone - Jenkinson, Mertesacker, Vermaelen, Gibbs - Diaby, Arteta - Oxlade-Chamberlain, Cazorla, Podolski - Gervinho.
A PSG-nél történtek ismerősek, 140 millió euróból vásároltak, Ibrahimovic, Silva, Verratti, Lavezzi már most, míg Lucas Moura januárban érkezik.A cél a bajnokság mellett immár a Bajnokok Ligájában való alkotás. A sok hiányzóból egy sem maradt, Ezequiel Lavezzi visszatér, Thiago Silva az erőnléti gondjai után debütálni készül.
Eseménydús átigazolási idényen van túl a Dinamo Kijev is, távozók és érkezők szép számmal voltak. Húzónevek jöttek, így Veloso, Kranjcar, Rubén, Raffael és Taiwo, ám mégis egy régebbi ember idén a kijeviek vezére, Ideye Brown 9 bajnokin 8 gólt szerzett a bajnokságban, így a hétvégi bajnokin is eredményes volt.
A Milan várható kezdőcsapata: Abbiati - Abate, Bonera, Acerbi, Antonini - De Jong - Ambrosini, Boateng, Montolivo - Pazzini, El Shaarawy.
A Milannál új korszak kezdődött a nyáron, hiszen egyszerre rúgták ki a veteránokat és adtak túl a sztárokon. Clarence Seedorf, Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso, Mark van Bommel, Gianluca Zambrotta, Filippo Inzaghi éveken át meghatározó tagja volt a csapatnak, legtöbbjük az előző idényben is rendszeres kezdő volt. Ehhez adódott Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva pénzzé tétele, továbbá Alberto Aquilani és Maxi López kölcsöne véget ért. Akárhogy nézzük Inzaghit nem számítva 9 fontos játékos távozását jelenti, és akkor is gond lenne újrakezdeni, ha helyükre minőséget igazolnak, de nem így történt.
A keddi kérdés az lesz, hogy a támadott Massimiliano Allegri Bojan Krkicnek vagy Stephan El Shaarawynak szavaz-e bizalmat a mérkőzésen Giampaolo Pazzini mellett. Az jó hír, hogy Riccardo Montolivo rendelkezésre áll. Az Anderlecht hat év nem járt a csoportkörben, pedig rutinos nemzetközi szereplő számára, csatárgondokkal küzd, így tavalyi házi gólkirálya, Mattias Suárez és Milan Jovanovics egyaránt kimarad, előbbi térdműtétre készül, utóbbi eltiltott.
A PSG várható kezdőcsapata: Sirigu - Jallet, Alex, Thiago Silva, Maxwell - Verratti, Motta - Ménez, Pastore, Lavezzi - Ibrahimovic.
| LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, A KEDDI PROGRAM: |
|
A-csoport Dinamo Zagreb-Porto, 20:45 óra B-csoport Montpellier-Arsenal, 20:45 óra C-csoport Málaga-Zenit, 20:45 óra D-csoport Borussia Dortmund-Ajax, 20:45 óra |

