Pool vagy Inter is jöhet a Lokinak

Létrehozva: 2012. augusztus 8. 17:17
A Debrecen annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligája helyett az Európa-ligában folytatja, egyáltalán nem számíthat könnyebb ellenfélre a rájátszásban, sőt: akár a Liverpool vagy az Inter is várhat rá. Kondás Elemér vezetőedző nagyon sajnálja, hogy így alakult.

(Fotó: dvsc.hu)

A Debrecen az idegenbeli meccs kedvező eredménye ellenére 2-0-ra kikapott a BATE Boriszov elleni visszavágón, így a Bajnokok Ligájából kiesett, és „csak” az Európa-ligában szerepelhet.

A második számú európai kupasorozatban ráadásul ütősebb ellenfél is juthat a nem kiemelt Lokinak, mintha a BL-ben ragadt volna. Ez annyit tesz, hogy az olasz Inter és Lazio, az angol Liverpool és a francia Olympique Marseille is a magyar bajnok útjába kerülhet.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Bruges-nél, a Dniprónál vagy a Hapoel Tel-Avivnál „gyengébb” rivális szóba sem jöhet, még inkább érthetővé válnak Kondás Elemér szavai a BATE elleni meccs elemzésekor.

„Erre készültünk, tudtuk, hogy nehéz lesz. Számítottunk rá, hogy a BATE jól fog játszani, hiszen erős csapat, sok jó játékossal. Mindent megtettünk, hogy jó eredmény szülessen, de egy elkerülhető góllal vezetést szereztek a vendégek” – fogalmazott klubja honlapján.

„A második félidőben a kiállítás és az utána gyorsan bekapott gól csökkentette az esélyünket, de játékosaink tíz emberrel is mentek, tették a dolgukat becsülettel. A BATE sokkal jobban játszott, mint az első meccsen, viszont a második félidőben, amikor szerkezetet váltottunk, több esélyünk volt, csak a kiállítás után a fehéroroszok könnyebb helyzetbe kerültek. Sajnos nem tudtuk száz százalékig pótolni Varga Józsefet és Selim Bouadlát.”

„Összességében azt mondhatom: a játékosok emelt fővel jöhettek le a pályáról, mert mindent megtettek, hogy jó eredmény szülessen. Nincs idő keseregni, mert szombaton bajnokit játszunk, majd az El-re készülünk” – mutatott előre a szakvezető.

Amennyiben első Európa-liga-párharcán túljutna a Loki, bekerülne a csoportkörbe, ami nem példa nélküli: 2010 őszén mindössze három pontot szerzett a Debrecen a PSV Eindhoven, Sampdoria és Metaliszt Harkiv elleni hat meccsen.

Az El sorsolását pénteken 13:30-kor tartják Svájcban.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Reménytelenül búcsúzott a Debrecen
Az első félidőben gólt kapva, kapura sem lőve, a másodikban pedig egy kiállítással és második benyelt találattal szinte reménytelenül búcsúzott a BATE Boriszov ellen a Debrecen a Bajnokok Ligájától, a 3. selejtezőkörben-...
Tovább a teljes cikkhez »


Címkék: europa_liga
Hozzászólások
Görbe Máté 2012. augusztus 8. 22:17 (2)
Hajrá Liverpool!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 8. 16:51 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64371
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:30  „Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB”21:59  Mazzarri váltotta Stramaccionit21:27  A Dortmund 10 millióért vett védőt20:50  Bombagóllal tovább él a siófoki remény19:46  A Napoli elnöke: Benítez az új edző19:10  A hajrában verte a Haladás az Újpestet17:30  A Monaco komplett bevásárlólistája16:53  A Monaco elkezdte, 70 millióért igazolt16:17  Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!16:00  Egy kattintás egy Bogdán-mezért!15:37  Stramaccionitól elköszöntek - Sky Italia15:24  Pastore: 100 százalék, hogy maradok!15:18  „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"15:02  Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!14:57  Benítez egy bejelentésre a Napolitól14:52  Gibraltár az Eb-selejtezőben!14:04  Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!13:19  Német edző Eto'óéknál12:02  Valdés elbúcsúzott a Barcától  Mégis bentmarad a Hoffenheim?  Lamela, mint Messi-helyettes  Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!Csü  Saját edzője becsmérli HollandiátCsü  Eladta csatárát a Bayern MünchenCsü  A Citynek nem kell se Neymar, se FalcaoCsü  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntőkCsü  A bekk végleg a MilanéCsü  Vasszigor a rasszizmus ellenCsü  Reus: Ne írják le a Dortmundot!Csü  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!Csü  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutnaCsü  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü  Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü  Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü  Újabb BL-döntő Németországban!Csü  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü  Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü  Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze  Coulibaly szállította az aranyat!Sze  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók