Platini 64-es BL-főtáblát akar!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. november 28. 16:50
Michel Platini egyre-másra szórja a meglepő ötleteket: az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke ezúttal azzal állt elő, hogy duzzasszák 64 csapatosra a Bajnokok Ligája főtábláját. Ez lényegében az Európa-liga eltörléséhez vezetne.


 

Michel Platini nemrégiben azzal rukkolt elő, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot tizenkét különböző országban rendezzék, és állítólag csak idő kérdése, hogy véglegesítsék a tervezetet.

Az UEFA elnöke ez alkalommal az Ouest-France francia napilapnak nyilatkozva vázolta fel, hogyan kellene megreformálni a Bajnokok Ligáját

„Most is folyik arról a vita, hogy az európai kupasorozatokat hogyan kellene lebonyolítani 2015 és 2018 között. Beszélünk róla, és 2014-ben döntést hozunk. Még semmi sem dőlt el” – fogalmazott Platini, majd hozzátette: a 64-es BL-főtábla és Európa-liga eltörlése is a lehetőségek között szerepel.

Azt nem taglalta az európai labdarúgás első embere, hogy ennek a forgatókönyvnek mekkora az elfogadottsága, de a nemzetközi sajtó már most készpénznek veszi, hogy ezt támogatják majd a döntnökök.

A Barcelona elnöke, Sandro Rosell egyébként szintén a 64 csapatos BL mellett érvelt a közelmúltban, amit a spanyol bajnokság létszámcsökkentésével találna tarthatónak.

Platini a rasszizmus témáját sem kerülte meg, és nyugtalanítják a mind gyakoribbá váló atrocitások.

„A probléma valós. Az elmúlt években tapasztaltam, hogy egyre erősödik a nacionalizmus, ami komolyan aggasztó. Ahogy a francia miniszterelnök, Francois Hollande is fogalmazott megválasztása előtt: mindent meg kell tenni a rasszizmus, a bundázás és a dopping megfékezéséért.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu