Pisont: Csapatom kiverheti a lilákat!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 2. 17:04
Szerdán az európai kupaszereplők (MTK, Debrecen, Győr) kivételével az NB I-es csapatok is bekapcsolódnak a Magyar Kupa küzdelmeibe, ahol a legjobb 32 közé jutás a tét. A nap legnagyobb érdeklődésre számot tartó mérkőzését Vecsésen rendezik, ahol a Pisont István vezette NB II-es gárda az Újpest FC ellen lép pályára.


 

 

 

 

Óriási a készülődés a Budapest határától néhány kilométerre található Vecsésen, ahol az NB II Keleti csoportjában szereplő együttes a rendőrség hozzájárulásával szerdán 15.30-tól Magyar Kupa-mérkőzésen fogadja az élvonalbeli Újpest FC-t.

 

 

 

A Pisont István által vezényelt gárda a kupaküzdelem 3. fordulójának legnagyobb meglepetését okozhatja, ha kiejti nagy múltú vetélytársát. A lila-fehéreknek természetesen érvényesíteniük kellene az osztálykülönbségből fakadó papírformát, azonban nem lesz könnyű dolguk a Pest megyei településen, hiszen a hazaiak a hét végén remek játékkal, hat gólt szerezve múlták felül az MTK Budapest tartalékcsapatát.

 

 

 

A korábbi NB I-es futballistákkal teletűzdelt vecsésiek pálya-karbantartási munkálatok miatt első három bajnokijukat idegenben voltak kénytelenek lejátszani a másodosztályban, ezek során pedig két döntetlen mellett egy vereséget tudtak felmutatni.

 

 

 

Felüdülésként érte tehát a szurkolókat és a játékos-edzőt, Pisont Istvánt is az MTK-s fiatalok elleni pazar futball és gólgazdag játék. A sokra hivatott klubnál bíznak benne, hogy az Újpest ellen is tartani tudják felfelé ívelő formájukat, és túl tudnak járni a Kecskemét ellen kissé fásultnak tűnő fővárosiak eszén.

 

 

 

 

 

A gazdag játékosmúlttal rendelkező szakember a SportHirado.hu megkeresésére elárulta, csapatának halvány továbbjutási esélyei a hazai pálya előnyében rejlenek.

 

 

 

„Remek mérkőzésre van kilátás az Újpest ellen – kezdte mondandóját Pisont István. – Csapatom múlt szombaton nagyszerűen futballozott, és kitűnő arányban használta ki helyzeteit az MTK II ellen. A játékosaim erőt meríthetnek a 6–0-s győzelemből, de tisztában kell lennünk vele, hogy a szerdai összecsapás egy teljesen más találkozó lesz.”

 

 

 

„Az NB I-et is megjárt labdrúgóim számára is nagy kihívást jelent az Újpest ellen pályára lépni, hát még a fiataloknak. Mindent megteszünk majd a győzelem érdekében, azt hiszem, a hazai pálya sokat segíthet a jó eredmény elérésében.”

 

 

 

„Egyébként felvételről megnéztem a lilák Kecskemét elleni bajnokiját, és úgy tűnt, hogy Szentes Lázár legénysége fásultan futballozott, volt azonban egy klasszisa, Kabát Péter, aki el tudta dönteni a mérkőzést. Természetesen a vendégek a továbbjutás esélyei, de ha fel tudjuk venni az élvonalban edződő labdarúgók ritmusát, partiban lehetünk ellenfelünkkel és még az sem kizárt, hogy meglepetést okozunk” – bizakodott a korábbi 31-szeres magyar válogatott középpályás.

 

 

 

Az NB II-ben valóban tapasztalt játékosállománnyal rendelkező vecsésieknél az anyagi lehetőségek egyelőre nem adottak az élvonalbeli szereplésre, pedig ha a csapatnak kijön a lépés, akár a feljutásért is harcban lehet. Most mindenesetre nagyszerű lehetőség előtt áll a Pest megyei együttes, hogy felhívja magára a szponzorok figyelmét.

 

 

 

Vecsésen egyébként szeretettel várják a lilák szurkolóit, akik 500 (diák, nyugdíjas) és 1000 forintos (felnőtt) belépő fejében tekinthetik meg a mérkőzést.

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu