„Általában a csatárok részesülnek ebben az elismerésben, de úgy gondolom, most remek alkalom lenne arra, hogy szakítsanak a hagyományokkal és Iker Casillas kapja meg a trófeát. Rászolgált” - nyilatkozta a brazilok háromszoros világbajnoka az As című spanyol sportnapilapnak.
Korábban az Aranylabdát 1956-ban létrehozó France Football magazin írta meg, hogy a Real Madrid kapusa méltó lenne az elismerésre. Casillas 137 mérkőzésen őrizte a spanyol válogatott kapuját és 75 találkozón nem kapott gólt.
Spanyol futballista három alkalommal kapta meg eddig az elismerést, a legendás Alfredo di Stéfano (Real Madrid) 1957-ben és 1959-ben, Luis Suárez (FC Barcelona) pedig 1960-ban. A kapusok közül eddig egyedül Lev Jasin érdemelte ki az Aranylabdát: a szovjet válogatottal az első, 1960-as Eb-t megnyerő legenda 1963-ban kapta meg a díjat.
Pelé: Casillas megérdemli az Aranylabdát
Szerző: SH, MTILétrehozva: 2012. július 5. 10:54
Pelé, minden idők egyik legjobb futballistája szintén úgy vélekedett, hogy Iker Casillas, a vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon aranyérmes spanyol válogatott kapusa megérdemli az Aranylabdát. A futball-legenda azt is mondta, ma talán Lionel Messi a világ legjobbja, de Neymarnak van esélye felzárkózni mellé.
Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
10:43 Tíz és fél milliót kap a BL-győztes09:37 Lemondott a Stoke City vezetőedzője23:07 Erős jelentkező a Puskás-díjra22:23 West Ham: repülőrajt a játékospiacon21:41 Messi ismét történelmet írhat20:08 Juventus-Arsenal: Jovetics a tét19:11 Harmincmilliót kap az MK-győztes18:48 Még nem tudni, ki lesz az Inter edzője18:10 Topligába igazolhat Dzsudzsák18:02 De Boer 2017-ig az Ajaxnál17:27 Götze még mindig nem edzhet17:20 Korszakváltás a Stoke-nál is!16:56 Egy vagyont fizettek Fergie rágójáért16:15 Balotelli, a tévedhetetlen15:54 Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36 A PSG kibabrálhat a Napolival15:21 Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01 Műfogsor a pályán - videó!14:57 „A Dortmund megnyeri a BL-t”13:53 A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:20 Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46 Íme, az új angol mez – fotó11:52 A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19 Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jólKe A Barcelona 20 milliót adna KompanyértKe Megszületett Rooney második fiaKe Ferguson lett az Év MenedzsereHé Büntetés a Romának és az InternekHé Az Atlético elengedi FalcaótHé Európa-liga-döntő Varsóban?Hé Börtönben a Steaua elnökeHé Hivatalos: Mourinho távozik!Hé Neymar beintett a BarcelonánakHé Mourinho ideje már rég lejárt – véleményHé Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!Hé Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyétHé A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarjaHé A Spursből igazolna a LiverpoolHé Moyes munkába állt az Old TraffordonHé Neville visszavonulhatHé Franciaországban Ibrahimovic a legjobbHé Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!Hé Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírójaHé Ancelotti már menne, de a PSG nem engediHé Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va Újra BL-győztes az Aukland CityVa Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa Mourinho vinné magával CR-t isVa Benítez: az utódomnak könnyű dolga lesz
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS


...