Pars Krisztián a londoni olimpiára kitérve elárulta, hogy a négy évvel korábbi, pekingi események után nagyon nagy elégtétel volt számára az ötkarikás aranyérem megnyerése.
„Erre tettem fel az életemet, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Fantasztikus érzés reggelente úgy ébredni, hogy olimpiai bajnok vagyok, bár mindenki emlékeztet rá, tehát nincs is lehetőségem nem gondolni rá. Örülök, hogy most hazai közönség előtt kapok lehetőséget a szereplésre" - mesélte a nehézatléta, aki hozzátette, a számára szintén aranyéremmel végződő helsinki Európa-bajnokságot az olimpiai felkészülés egyik állomásának tekintette. A 82.45 méteres egyéni rekorddal rendelkező Pars kijelentette, bár edzésből ment a kontinensviadalra, és nem pihent rá a versenyre, hiányérzete volt amiatt, mert nem érte el a 80 métert.
„A győzelem jó érzéssel töltött el az olimpia előtt, végre megéreztem a siker ízét egy felnőtt világversenyen. Ez önbizalmat adott, de utána el kellett terelnem a figyelmet az aranyéremről, ezért utaztunk Portugáliába edzőtáborozni" - részletezte a kalapácsvető. "Most sem vagyok magammal elégedett, Londonban 82 métert szerettem volna dobni, de a győzelmet nem kell megmagyarázni. Nyolcvanezer ember fantasztikus hangulatot varázsolt elő a stadionban, és mi ezt másfél óráig élvezhettük, ez elmondhatatlan érzés! Budapesten, hétfőn reálisan 81 métert várok magamtól, mert az olimpián bennem maradt a jó eredmény, de nem mondtam le arról, hogy megdöntöm az egyéni csúcsomat. Kevés időm volt a pihenésre a hazatérésem után, de az erőnlétemmel továbbra sincs baj."
Deák Nagy Marcell, a 400 méteres síkfutás Európa-bajnoki ezüstérmese elmondta, idén más felkészülési program alapján dolgoznak, mint korábban, több erősítést vittek a munkába, hogy megizmosodjon.
„Örülök, hogy egy ilyen munkás év után ezüstérmet nyertem, korábban nem is gondoltam erre. Nagyon vártam, hogy az olimpián telt házas versenyen indulhassak, egyáltalán nem volt zavaró a közönség. Örülök, hogy ott lehettem, bár jobb teljesítményt is nyújthattam volna, de nem vagyok elkeseredve - mondta Deák Nagy.
Részt vett a sajtótájékoztatón a kenyaiak 800 méteres síkfutója, az olimpiai bronzérmes Timothy Kitum, és az amerikaiak világbajnok gátfutója, Jason Richardson is.
„Nagyon jó évem van, büszke vagyok az olimpiai ezüstérmemre, és arra, hogy sikerült 13 másodperc alá kerülnöm, de vannak még olyan céljaim, amelyeket el akarok érni" - mondta Richardson, majd hozzátette, hogy Budapesten szeretné megjavítani a 12.87-es világrekordot.
Az olimpiai és világbajnok hármasugróról, Christian Taylorról kiderült, hogy mélyen vallásos életet él. Sikereiről úgy vélekedett, nagyon szerencsésnek mondhatja magát, áldott élete van.
„Az elmúlt évben sokat fejlődtem, és még csak 22 éves vagyok. Nehéz volt az egyetemi szintről átváltani a profi világszintre. Ha nem jött volna össze mindez, akkor csak magamat hibáztatnám, de úgy érzem, ez az út ki van jelölve számomra. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, a 18 méteres álomhatár lebeg a szemem előtt, hiszen eddig mindössze hárman ugrottak nagyobbat" - mondta.
A női 400 méteres síkfutás olimpiai bajnoka, az amerikai Sanya Richards-Ross arról beszélt: élete nagy álma vált valóra azzal, hogy egyéni aranyérmet nyert Londonban.
Deutsch Péter, a Gyulai-emlékverseny szervezőbizottságának elnöke reményét fejezte ki, hogy kiemelkedő magyar és nemzetközi eredményeket hoz a verseny, és a sport révén a szervezők is hozzátehetnek valamit az augusztus 20-i, ünnepi programsorozathoz. Kiemelte, hogy a belépés díjtalan, de jegyhez között, amely a Ticket Express irodáiban továbbra is kapható. Úgy vélekedett, a lehetőségekhez képest telt ház várható hétfő délután.
Spiriev Attila sportigazgató öszegzése szerint a múlt pénteki, stockholmi Gyémánt Liga-verseny résztvevői közül 19-en állnak rajthoz Budapesten.
A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj a hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi főtitkáráról elnevezett viadal, amelynek mottója: "Ünnepelj a győztesekkel!". Ennek megfelelően a versenyprogram zárását követően, 19 órától kerül sor a londoni olimpián dobogós, illetve pontszerző helyen végző magyar sportolók állami köszöntésére. A 14 órakor kezdődő esemény bekerült az "Együtt az ország" elnevezésű hivatalos ünnepi rendezvények sorába.
Pars Krisztián egyéni csúcsot dobna
Szerző: MTILétrehozva: 2012. augusztus 19. 14:45
Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián egy 82 méter fölötti dobással megjavítaná saját egyéni rekordját az augusztus 20-án a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon - hangzott el az esemény vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
00:31 Real: jön Bale és Isco bemutatása?00:02 A Pool nem kereste Mhitarjant, de...22:57 Neymar varázslata kellett Brazíliának21:36 Heinzéék argentin bajnokok lettek21:10 Súlyos büntetés a szegedi balhéért20:34 Capello nemet mondott a PSG-nek19:34 Juventus: itt az újabb „féligazolás"18:53 Mata Barcelonába tart?18:17 Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49 Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45 Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:18 Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44 Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10 Újra milanos focitábor Budapesten15:36 „Maradok a Real Madridban”14:30 A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13 Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55 A Pool kettős igazolásra készül13:22 Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52 Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21 Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48 Thiagónak könyörög a Barcelona10:43 Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás09:38 PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello isKe Carroll végleg elhagyhatja a LiverpooltKe Elhalasztották Ribéryék botrányperétKe Dán óriást vett az Aston VillaKe „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe Mennie kell az angol kapitánynakKe Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe Beckham hatalmas sztár KínábanKe Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe Városon belül igazolhat a JuveKe Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe „A Barcának nem kell középső védő"Ke Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe Már a 4. percben bombagólt lőttKe Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke Megvan a Juventus második igazolásaHé Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!Hé Nigéria hatot számolt TahitireHé Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolókHé "Zidane nem áll készen a Realhoz"Hé Egy évtizede hunyt el Knézy JenőHé A Vidi elköszönt spanyol légiósátólHé Cristiano Ronaldo új átigazolási terveHé Elítélték a partjelző gyilkosaitHé Eladó Ferguson első csapatösszeállításaHé Cabaye: Monaco? Miért ne?Hé Tévez nem tudja, mi lesz veleHé Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
hülye volt Dos Santos hogy nem várt a sorára a Barcába ...