Erre a mérkőzésre alighanem még sokáig emlékezni fogunk. Kevesen gondoltak arra, hogy nyolc gólt láthat a kaposvári közönség, mégsem örülhetett. Kölcsönös erőfelméréssel telt az első pár perc, de már akkor is érezhető volt, hogy a vendégek pontosabban és gyorsabb játszanak.
A 7. percben szerezte még a vezetést a vendégcsapat, Kiss Tamás adta be a labdát a jobb oldalról, az érkező Báló 8 méterről tiszta helyzetből nem hibázott.
Nem kellett sokáig várni az újabb paksi találatra. A 16. percben Tököli beadására ismét Báló érkezett jó ütemben, és felugorva 8 méterről senkitől sem zavartatva a kapu bal oldalába fejelt.
A 30. percben némiképp váratlanul szépített a Rákóczi. A 16-oson belül Bozsovics kevergetett, amikor Böde felrúgta. A megítélt büntetőt Zahorecz Krisztián magabiztosan lőtte a kapu jobb felső sarkába.
Mielőtt a hazai publikum azt hihette
volna, hogy ezután megtáltosodik a Rákóczi újabb védelmi hibát
kihasználva ismét gólt szerzett a Paks. A 34. percben Kiss Tamás
lépett ki a védők vonalából, Ribi rosszul ért a labdához,
felperdült rajta a labda így újra Kiss elé került, aki átemelte
a játékszert Kovács kapuson, majd 3 méterről a kapuba passzolt. Ezzel visszaállítota a két gólos különbséget a vendég alakulat.
A félidő végére eldőlni látszott a találkozó. Kiss Tamás adott forintos labdát Tökölinek, aki egy csellel elhúzta a labdát a kimozduló Kovács mellett, majd 12 méterről a kapu közepébe lőtt
A második félidő sem hagyott alább a gólgyártás. Az 51. percre ugrott az eredményjelző óra, amikor Salamon felrúgta a 16-oson belül Farkast és Szabó Sándor játékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Zahorecz a kapu bal alsó sarkába lőtte.
A gól szemlátomást erőt adott a Rákóczinak, és egyre több helyzetet alakítottak ki a vendégek kapuja előtt. A helyzetek kidolgozásában elsősorban Farkas Krisztián jeleskedett. Az egyik ilyen támadás végén az 58. percben Kovácsevics nagy lövése kipattant Kovács Attiláról és a jókor jó helyen lévő Farkas Krisztián 5 méterről a kapuba passzolt.
Aztán ahogy ezen a mérkőzésen lenni szokott jött az újabb paksi gól. A 77. percben ismét Ribi hibázott nagyot, Csehi lecsapott a labdára és 14 méterről a kapu közepébe lőtt kialakítva a végeredményt.
A bajnokság harmadik fordulójában a vendégek gólratörőbb és pontosabb játékot játszottak és megérdemelten nyertek.
