Nem törlik el a sárgákat a BL-döntőre

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 2. 19:33
Az Európai Labdarúgó-szövetség nem változtat a sárga lapok után járó eltiltások szabályzatán a Bajnokok Ligájában. A profi játékosokat képviselő szervezet (FIFPro) közleményben számolt be arról, hogy az UEFA elutasította a kérvényét, így az a hat játékos, aki az elődöntő visszavágóján gyűjtötte be harmadik sárga lapját, nem játszhat a május 19-i, müncheni finálén.


Ez azt jelenti, hogy a Chelsea-ből hiányozni fog Braniszlav Ivanovics, Ramires és Raul Meireles, a Bayern Münchenből pedig Luiz Gustavo, David Alaba és Holger Badstuber.

A FIFPro azt szerette volna elérni, hogy az UEFA alkalmazza a nemzetközi szövetség (FIFA) gyakorlatát a kupasorozatokban és az Európa-bajnokságon, azaz törölje el a sárga lapokat az elődöntő előtt, hogy ilyen figyelmeztetések miatt egyetlen játékosnak se kelljen kihagynia a finálét, és így ott valóban a legjobb összeállításukban léphessenek pályára a csapatok. Ezzel szemben az UEFA úgy határozott, hogy további három évig biztosan érvényben marad a jelenlegi szabályozás.

A FIFPro kérelme ugyanakkor nem vonatkozott John Terryre, a Chelsea csapatkapitányára, aki piros lapja miatt nem játszhat a BL-döntőn.

Hozzászólások
nnnnnnn dddddd 2012. május 3. 14:32 (13)
Avatar_70_male
Rajongó
  904

„Pedig rontsa a döntő színvonalát..




[Hivatkozás: VV Béci 2012. május 2. 20:13]
És erről szerinted a UEFA tehet? A játékos szedett össze magának sárgát, nem pedig a UEFA.
nnnnnnn dddddd 2012. május 3. 14:31 (12)
Avatar_70_male
Rajongó
  904

„Alaba megérdemelte volna a BL döntő szereplést...sokat tett érte...őt hiányolni fogom a Bayernből...Mia San Mia!




[Hivatkozás: SZFS SZFS 2012. május 2. 23:18]
nekem is egyik kedvencem, de ha sárgát kapott akkor viselje a döntést.
nnnnnnn dddddd 2012. május 3. 14:30 (11)
Avatar_70_male
Rajongó
  904

„Na ebben most igazat adok neked Madrid drukkerként! Viszont hidd el, ha Chelsea-Real döntő lenne, ugyanúgy nem törölnék el.Vagy ha mondjuk (tudom, h nem lehet, csak példa!) München - Madrid döntő jött volna össze, akk sem törölték volna el az eltiltásokat.Itt csak a barsza élvez prioritást....”




[Hivatkozás: Takács Tibor 2012. május 3. 10:20]
Nem unjátok még? Mindig mondjátok, hogy a barcát mindenki csak segíti.Az UEFA, a spanyol szövetség, a bírók, a pálya, a szurkolók még az ellenfelek is le fekszenek nekik.Ez már elég unalmas, nem gondoljátok?
nnnnnnn dddddd 2012. május 3. 14:27 (10)
Avatar_70_male
Rajongó
  904
Minek törölték volna el.A játékos minden esetben magának köszönheti a sárgát.ha meg kapta akkor meg kapta és kész.Az UEFA nem a spanyol szövetség ahol csak úgy törlik el fele a sárgákat (a két nagynál,mert kis csapatnál nem törődnek vele.

Szerkesztve: 2012. május 3. 14:27
Roberto Baggio 2012. május 3. 12:05 (9)
Bajnok
  4182
Nem is szabad , azt kéne még ,hogy ezt kihasználva az elődöntőkön mindenki elkezdjen mészároskodni
Hajrá AC Parma!!!
Takács Tibor 2012. május 3. 10:20 (8)
Ígéret
  450

„(amit írok most nem kötekedésből írok és egy barca/real m.drukkert nem akartam meg bántani ) gondolom ha barca-real dönző lett volna platini kutya úgyis el törölte volna”




[Hivatkozás: szilágyi dániel 2012. május 2. 20:16]
Na ebben most igazat adok neked Madrid drukkerként! Viszont hidd el, ha Chelsea-Real döntő lenne, ugyanúgy nem törölnék el.Vagy ha mondjuk (tudom, h nem lehet, csak példa!) München - Madrid döntő jött volna össze, akk sem törölték volna el az eltiltásokat.Itt csak a barsza élvez prioritást....
Hajrá Real Madrid!!!
Kuku Kuku 2012. május 3. 07:44 (7)
Rajongó
  524

„Alaba megérdemelte volna a BL döntő szereplést...sokat tett érte...őt hiányolni fogom a Bayernből...Mia San Mia!




[Hivatkozás: SZFS SZFS 2012. május 2. 23:18]
Hajrá Bayern München amatőr!!!
SZFS SZFS 2012. május 2. 23:18 (6)
Bajnok
  4230
Alaba megérdemelte volna a BL döntő szereplést...sokat tett érte...őt hiányolni fogom a Bayernből...Mia San Mia!
Hajrá FC Internazionale!!!
szilágyi dániel 2012. május 2. 20:16 (5)
Újonc
  65
(amit írok most nem kötekedésből írok és egy barca/real m.drukkert nem akartam meg bántani ) gondolom ha barca-real dönző lett volna platini kutya úgyis el törölte volna
Hajrá FC Bayern München!!!
Lakatos Del Piero 2012. május 2. 20:15 (4)
Újonc
  22
Mi a f@szért kéne törölni?
Hajrá Zalaegerszegi TE FC!!!
VV Béci 2012. május 2. 20:13 (3)
Megszállott
  6119
Pedig rontsa a döntő színvonalát..
Hajrá Chelsea!!!
David De Gea 2012. május 2. 19:40 (2)
Ígéret
  220
Pedig törölhetnék őket
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 2. 19:09 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65167
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:16  Carroll végleg elhagyhatja a Liverpoolt21:16  Elhalasztották Ribéryék botrányperét20:45  Dán óriást vett az Aston Villa20:15  „Wenger győzött meg az Arsenalról”20:00  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-n19:37  Mennie kell az angol kapitánynak18:45  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a Loki18:05  Beckham hatalmas sztár Kínában17:32  Élvonalbeli csapat padján Miriuta17:10  Suárezt 40 millió fontért elengedhetik16:47  A Spurs kivásárolná a brazil sztárt16:12  Városon belül igazolhat a Juve15:48  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevő15:10  Husztiéknak adta tinijét a Dortmund14:07  Besült a horvát kapitány Moszkvában13:57  Ausztrália vért izzadt Brazíliáért12:54  „A Barcának nem kell középső védő"12:15  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetleg11:49  Már a 4. percben bombagólt lőtt11:21  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárja10:45  JIM a Valladolid új vezetőedzője10:19  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesse09:58  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"09:03  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!  "Mintha nem akartak volna bentmaradni"  Hatalmas harc a Sahtar sztárjáért  Balotelli még az eltiltástól sem fél  Casillas: Mintha most debütáltam volna  A Lazio nem adja el Hernanest a PSG-nek  City vagy Madrid? Ez itt a kérdés  Nyomasztó spanyol fölény, de csak 2-1Va  Almería-Girona a La LigáértVa  Balotelli behúzta az elsőt az olaszoknakVa  Nem lesz ott a vb-n Dél-AfrikaVa  Most Villas-Boast csábítja a PSGVa  Június 24-én mutatkozik be GuardiolaVa  Egészpályás gólt akasztott a kapusVa  Isco zseniális gólt lőtt, majd cáfoltVa  A Citynek két ajánlata van CavaniértVa  Mourinho: Eto'ót akartuk, Torres felemásVa  Vb-pótselejtezők: sorsolás októberbenVa  Scolari: Ez már majdnem a legjobb 11Va  Heynckes megerősítette: visszavonulSzo  Eb-döntőben az olaszokSzo  Brazília nyert, de játékban ez kevésSzo  Eindhoveni párosért tárgyal a Napoli
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók