Nem jött be! Újra 4 védővel az olaszok

Létrehozva: 2012. szeptember 10. 21:36
Gyorsan meggondolta magát Cesare Prandelli szövetségi kapitány, aki a Málta elleni világbajnoki selejtezőre a jól bevált négyvédős rendszerre áll vissza azok után, hogy Bulgáriában két gólt kapva pontot vesztett hárommal.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes formát nem sikerült átmenteni az Azzurriknak, akik 3-5-2-es felállásban több meleg pillanatot átéltek Szófiában. Vagyis hiába fordítottak 0-1-ről, a második félidő derekán teljesen szétesett a védelem, így Milanov a jobb oldali beadásból átvehette a labdát, majd azt is megnézhette, hova lövi. A léc alá vágta.

„Visszatérünk a négyvédős rendszerre – árulta el a szakember hétfői sajtótájékoztatóján. – Ellenfelünk csak egy csatárral fog játszani, így gyorsan meg kell találnunk a ritmust és felépíteni támadásainkat. Talán péntekre túl keményen készültünk, és közben nem ismertem fel, hogy a játékosok koncentrációjára is hangsúlyt kell helyezni."

„Kedden megpróbáljuk ismét saját futballunkat játszani, de még fontosabb, hogy csapatként működjünk együtt."

A mediterrán derbi 20:45 órakor kezdődik Modenában.

Hozzászólások
Pisti Steve 2012. szeptember 11. 17:48 (2)
Megszállott
  7684
Máltát még kapus nélkül is meg kellene verniük.
Hajrá Valencia!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. szeptember 10. 21:20 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
19:30  Moutinho és James Monacóban - sajtóhír19:11  Ibra könyörög, hogy maradjon Ancelotti19:07  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!18:05  Amikor a bíró tényleg vak – videó17:40  Manchesteri belháború egy barcásért16:57  Román klubot zártak ki Európából16:45  Mourinhót és CR-t is eltiltották16:26  Götze nem játszhat a BL-döntőben!16:24  Pellegrini: A hír igaz, távozom15:53  Vége Dzsudzsák idényének15:24  A pápa áldását adta a római derbire14:22  Akit elsőként dobhat ki Mourinho13:43  Mégis indulhat Európában a Málaga?13:28  Narancs mezben a Madrid! – fotókkal13:06  Juhász és három újonc a magyar keretben!12:56  Megműtik a dortmundi bekket12:17  Kijött az új City-mez – fotók10:43  Tíz és fél milliót kap a BL-győztes09:37  Lemondott a Stoke City vezetőedzője23:07  Erős jelentkező a Puskás-díjra22:23  West Ham: repülőrajt a játékospiacon21:41  Messi ismét történelmet írhat20:08  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke  A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!Ke  Íme, az új angol mez – fotóKe  A 10 legjobb idézet MourinhótólKe  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jólKe  A Barcelona 20 milliót adna KompanyértKe  Megszületett Rooney második fiaKe  Ferguson lett az Év Menedzsere  Büntetés a Romának és az Internek  Az Atlético elengedi Falcaót  Európa-liga-döntő Varsóban?  Börtönben a Steaua elnöke  Hivatalos: Mourinho távozik!  Neymar beintett a Barcelonának  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja  A Spursből igazolna a Liverpool  Moyes munkába állt az Old Traffordon  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók